Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!
, 2008. szeptember 1. Civil 25 éves a Ferihegyi repülőtér 2-es pályája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

25 éve, 1983 augusztus 30-án adták át a Ferihegyi repülőtér 3707 méter hosszú 2-es futópályáját, amely azóta is hűen szolgálja Magyarország és az egész régió légiközlekedését. 1983. augusztus 31-én a Malév Rómából érkező járatának jutott a hivatalos dicsőség, hogy felavassa az építményt. Azért csak hivatalosan, mert néhány nappal korábban egy kis repülőgép pilótája tévedésből az akkor még építés alatt álló pályára tette le a gépét. A Cessnát vezető német férfi látta ugyan a levegőből az 1-es pályát, de jobban vonzotta a vakítóan fehér, szép hosszú kettes, így ott landolt. A 2-es építése része volt egy nagyszabású fejlesztési tervnek, amelyet a ’70-es évek végén indított a magyar kormány, hogy biztonságosabbá tegye a repülőteret és növelje a budapesti légikikötő befogadóképességét. Ebben az időszakban épült fel a 2-es pálya mellett a hozzá tartozó teljes gurulóút-hálózat és az irányítótorony is. Maga a pálya 1980 és 1983 között készült, az akkori csúcstechnika felhasználásával.

„Az építkezés során arrébb kellett tenni az Ecser-Vecsés közutat és elterelték a Gyáli patakot is. Mivel a terület nem volt éppen biliárdasztal simaságú, nagyon komoly földmunkát is végeztek az építők. Hónapokig dolgozott Ferihegyen egy tűzszerészbrigád, ők szabadították meg a területet a második világháborús bombáktól” – mesélte Petőfalvi Béla, a Budapest Airport terminálvezetője, aki maga is részt vett ez beruházásban.

Az átadott 2-es futópálya 3707 méter hosszú és 60 méter széles. A negyven centiméter vastag burkolat és a több mint 3000 db 7,5×7,5 méteres betontábla gondoskodik arról, hogy a pálya kibírja a legnagyobb repülőgépek landolásával járó hatalmas erőhatásokat. A futópálya saját csatornarendszerrel is rendelkezik, amely a csapadékvizet a Maglódi csatornába vezeti. A pályához tartozó fénytechnikát és navigációs rendszereket az elmúlt években többször is korszerűsítették. A 2-es pálya alkalmas bármilyen repülőgép fogadására. Boeing 747-es először 1985-ben szállt itt le, azóta szinte mindennapos vendégnek számít a Jumbo. A kettes pályán szállt le a forgalomból azóta kivont Concorde is, idén pedig a világ legnagyobb repülőgépe, az Antonov-225-ös landolt a pályán.

Az ezredfordulóig a 2-es pálya, az irányítótorony és a jelenlegi 2A terminálépület volt a legjelentősebb fejlesztés a Ferihegyi repülőtéren. Hozzá hasonlót indított el idén a Budapest Airport, s a BUD Future névre keresztelt program során 2012-ig több mint 65 milliárd forintot fordít a budapesti repülőtér fejlesztésére. Új futópályára igaz nincs szükség, de új terminálépület épül, cargo város születik a légiáru-szállítás kiszolgálására, bővül a repülőtéri infrastruktúra, és létrejön az Airport City, szállodával és irodahelyiségekkel.

Budapest Airport Zrt.

  

A hozzászólások nincsenek engedélyezve.