Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

A magyar katonai repülés egyik legendás személyisége Kositzky Attila ny. altábornagy úr, akinek a neve egybeforrt a Magyar Légierő egykori legendás típusával a Mig-21-es vadászgéppel, hiszen pályafutása alatt 3000 óránál is többet repült a deltaszárnyú típus alváltozatain. 1999. augusztusában vonult nyugállományba mint a Légierő vezérkari főnöke, 2000-ben jelent meg első könyve amelynek címe Önpörgés. Az önéletrajzi jellegű kötet segítségével bepillantást nyerhet az olvasó, abba a különleges és zárt világba, amelyet úgy hívnak, hogy katonai repülés. Megismerhetjük milyen érzés egy vérbeli vadászgéppel repülni nappal és éjjel, rossz időjárási viszonyok között vagy éppen egy sztratoszférában repülő cél elfogását gyakorolni. 2008-ban megjelent az altábornagy úr második könyve “Deltaszárnytól a fekete hölgyig” címmel.

Az új könyv az Önpörgés folytatásaként is tekinthető, leginkább a nyolcvanas évek második felétől ad áttekintést az akkori légierőről, majd a rendszerváltás utáni változásokról, egészen új perspektívából ismerhetjük meg az akkori eseményeket. A könyv elolvasása után, úgy gondolom hogy egy értékes visszaemlékezést kapunk arról az időszakról amikor, a Magyar Légierő még rendelkezett olyan típusokkal mint a Mig-21, Mig-23, Szu-22, valamint a pápai, a taszári és a szentkirályszabadjai repülőtereken is aktívan folyt a repülés. Sokak számára emlékezetesek azok az évek, hiszen a mai légierő (amely napjainkban nem önálló haderőnem) mára már teljesen más léptékben működik.

Az altábornagy úr életében meghatározó helyszín volt a pápai repülőtér, mivel pályafutása során itt repült a legtöbbet és éveken keresztül a repülőezred parancsnoka is volt. Napjainkban a pápai repülőtér újra a figyelem középpontjába került, mint a NATO C-17-es gépeinek jövőbeni támaszpontja. Véleményem szerint nem szabad elfelejteni, azt a repülőmúltat ami a Mig-21-esek kivonásával lezárult. Ezért ajánlom mindenkinek az Önpörégés és a Deltaszárnytól a fekete hölgyig című könyveket, hiszen egy vissza nemtérő korszakról kapunk hiteles képet.

Egy rövid idézet segítségével ízelítőt kapunk a könyvből és képzeletben elkísérhetjük az altábornagy urat egy gyakorló feladatra:

“… 10000 méteren vakító kékség és napfény fogad, mintegy kárpótlásként az elszenvedett másodpercekért. Sebességem 900 km/óra, tovább emelkedem, parancsra kapcsolom a teljes utánégetést, gyorsítok, ami a törzs alatt lapuló póttartály miatt kicsit nehézkesen megy. 1300 km/óránál kapom a tájékoztatást, hogy a cél előttem, kicsit balra, felettem 500 méterrel, 3 km távolságra van. Nem akarom elrontani a radarirányító kedvét azzal, hogy már két perce látom a cél kondenzcsíkját, finoman lopakodtam az elején lévő kis fénylő pontocska felé, amelyben a kolléga is helyet foglal. Jöhet a támadás! A napfényes kékségben hancúrozó két gép kondenzcsíkjai összekuszálódnak, fehér, bonyolult mintázatú paszományt var az ég sötétkékjére. Az ezüstös géptest, kabintető csillogása vakít, leengedem sisakom színszűrőjét.  A harmadik támadást követően parancsot kapok a feladat befejezésére, és jobb süllyedő fordulóval leválok a célról…”

A könyv zárt terjesztésben vásárolható meg, Kositzky Attila Úr  a “Nékem nem térkép e táj!”  című előadás sorozatával járja az országot, ezen előadások alkalmával dedikáltan beszerezhető a kötet.

A “Deltaszárnytól a Fekete Hölgyig.” c. könyv megvásárolható az altábornagy úrnál az alábbi elérhetőségeken is. 8230 Balatonfüred Arad u. 43.

tel: 30/902 2795;  e-mail:  kositzkyattila(kukac)chello.hu

Előzetes egyeztetés követően, ingyenes  repüléstörténeti kiállítás is megtekinthető az altábornagy úr lakásán, ahol személyesen kalauzolja az érdeklődőket!

Kositzky Attila Úr az alábbi helyszíneken tartja előadásit:

2012. március 31. 18 óra Arácsi Népház (Balatonfüred) “A vadászpilóta magánya”

2012. április 26 .16 óra 30 Balatonfüredi Városi Könyvtár “A vadászpilóta magánya”

A listát folyamatosan frissítjük, pontosítjuk!

  

11 hozzászólás: “Kositzky Attila: Deltaszárnytól a fekete hölgyig”

  1. Timár Zoltán szerint:

    Üdv!

    Hol kapható ez a könyv?
    Olvastam az Önpörgést, ajánlom mindenkinek, aki szereti a repülést!

    T.Z.

  2. Kositzky Attila szerint:

    M: 06 30 902 2795 számon is elárulom második könyvem beszerzési lehetőségét!

  3. Könyvtár szerint:

    Szeretettel várunk mindenkit,
    2010. október 26-án 17 órától a “Nékem nem térkép e táj” című interaktív előadásra és könyvbemutatóra.
    Helyszín:
    Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár csepeli Sétáló utcai Könyvtára
    1211 Budapest, II. Rákóczi F. út 106. T: 276-351
    Deltaszárnytól a fekete hölgyig c.könyv vásárlási lehetősége és dedikálás!

    A rendezvény ingyenes , mindenkit szeretettel várunk!

  4. Láris Ferenc szerint:

    Én olvastam az “Önpörgést” és a “Deltaszárnytól a fekete hölgyig” c.könyvet is. Csak ajánlani tudom mindenkinek aki érdeklődik a repülés világa iránt.

    • Budai János szerint:

      Én mind a két könyvet a kecskeméti repnapokon, a megjelenés évében DEDIKÁLVA vásároltam.Nagyon tetszett mindkettő, a szerzőt, Kositzky urat láttam,(hallottam) repülni, a könyvek olvasása előtt is tiszteltem, de utánna, le a kalappal.Azt hiszem hogy a két könyvből nem csak a katonatisztet, a vezérkari főnököt ismerjük meg, hanem szerintem Kositzky Attilát, az EMBERT, a családfőt, a bajtársat. Biztos hogy a rendfokozatokat sem adják csak úgy,de én ennél sokkal többet éreztem a két könyv olvasásakor. Én is voltam katona, ilyen elöljáróval, bármikor, bárhova, kérdés nélkül mennék. Köszönöm hogy olvashattam a könyveket

  5. Kositzky Attila szerint:

    Köszönöm Budai Úr!

    “Önpörgés” c. könyvem, két kiadást követően – nem kapható. A “Deltaszárnytól a Fekete Hölgyig.” c. könyvem beszerzésével hozzám kell fordulni: Kositzky Attila 8230. Balatonfüred Arad u. 43. M: 30/902 2795. E: kositzkyattila@chello.hu
    Előzetes egyeztetéssel, a lakásomon lévő repüléstörténeti kiállítás is megtekinthető, ingyenesen, a látogatókat magam kalauzolom.
    Tisztelettel
    Kositzky Attila

  6. Sándorfalvi Kulturális Központ szerint:

    Csak pontosítani szeretném, hogy Sándorfalván nem a Művelődési Házban, hanem az azzal csaknem szemben található Pallavicini Kastélyban (Szabadság tér 6.) lesz az előadás.

  7. DAttis szerint:

    Az Önpörgést olvastam, nem is egyszer, sőt azt még dedikálta is az altábornagy úr. A könyv szuper.
    Sajnos a másik könyvet még megszerezni nem tudtam, de látom itt az oldalon milyen csatornákon “érhető el”

  8. Mező Zsolt szerint:

    Kositzky Attila altábornagy úr nem csak jó pilóta,de jó ezredparancsnok is volt!Pápán lehettem a katonája,nagyon emberséges és a katonákkal “együtt élő”vezető volt.Szivesen emlékszem vissza azokra az időkre!!

    Üdvözlettel:Mező Zsolt

  9. Fáy János szerint:

    Kedves és szeretett Osztálytársam,
    Kedves Attila

    Leveledet megkaptam, egyszerüen szólva megdöbbentem.
    Elhatározásodat értem is meg nem is. Rövidesen telefonon
    jelentkezem.

    Fáy János

  10. soós csaba szerint:

    segitséget kérek???????
    mindenki aki olvassa,segitsetek megszerezni az ÖNPÖRGÉS.t sehol nem jutok hozzá,és én mindig is oda voltam az égi lovasokért,imélt is irok,remélem nem sértek vele semmit,icus6605@citromail.hu
    köszönet érte