Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Jelen típusismertetés tárgya a szovjet hadiipar azon remeke, amely a szovjet típusok esetében azzal a meglehetősen ritka jelenséggel dicsekedhet, hogy elektronikailag megelőzte a vele egyidős nyugati gépeket is. Komolyan! Igaz, ez nem sokáig állt fenn, de akkor is… egyszer a szovjet elektronikai iparnak is lehetett egy jó napja.

A MiG-31 kifejlesztésének oka az volt, hogy a stratégiai bombázók fegyverzetében megjelentek a robotrepülőgépek (vö. cirkálórakéták) is, amelyek elfogásához a 25-ös már nem volt éppen ideális, de kiindulási alapnak megfelelt. Elektronikailag is szükséges lett volna végre valami előrelépést felmutatni, valamint az új típusnak kellett volna ellátnia az északi területek védelmét, mert abból az irányból a “gonosz imperialistáknak” majdhogynem szabad bejárása volt a Szovjetunióba.

Az új típus fejlesztése 1968-ban kezdődött, majd 1971-re alakult ki nagyjából a repülőgép főbb jellemzőinek elképzelése: 2 fős személyzet, fix trapézszárny, utánégetős gázturbinás sugárhajtómű (Szolovjov D-30-F36), valamint a nagy hatótávolságú légiharc-rakéták külső, illeszkedő függesztése. Ezt követően kezdődött meg E-155MP jelzéssel a teljes körű tervezés 1972-ben.

Lemondtak a kirívóan magas (és ebből eredően problémás, de legfőképpen üzemanyag-igényes) sebességről, de azért nem teljesen: a 2,35 Mach-ot az új típusnak is el kellett érnie, ráadásul úgy, hogy ezzel a tempóval 700 km-es hatósugarat kellett produkálnia – szubszonikus sebességgel pedig 1200 km-t. Szovjet viszonylatban ez szokatlanul nagy hatósugarat jelentett egy vadászgép esetében.

Az első repülőgép (az F-155MP-831) 1975 tavaszán repült először Alexandr Fedotovval, a második tesztpéldány(F-155MP-832) pedig 1976. májusában Pjotr Osztyapenkóval. A fejlesztések végén a gép a MiG-31 típusjelzést kapta, majd 1979-ben megkezdődtek az állami átvételi tesztek.

A NATO-nál Foxhound (Kopó) névre keresztelt új típus a következő adatokkal dicsekedhet:

Hossz: 22,69 méter

Fesztáv: 13,46 méter

Magasság: 6,15 méter

Szerkezeti tömeg: > 21 tonna

Max. felszállótömeg: > 46 tonna

Max. sebesség:

– tengerszinten: 1500 km/h

– nagy magasságon: 3000 km/h

Hatótáv:

– szuperszonikus: > 1400 km

– szubszonikus: 3000 km

Csúcsmagasság: ~ 20 km

Ezek meglehetősen jó adatok egy nehéz szovjet vadászgéptől, de a lényeg nem itt volt, hanem az orrkúp mögött: az igazi durranást a RP-31 Zaszlon (Заслон, pajzs) radar jelentette. Ennek első tesztjét 1978. februárjában tartották (a gépbe beépítve): 10 légi célt követtek vele egyidejűleg. Akkoriban ez elég komoly teljesítmény volt, de még ezt is sikerült valamivel felülmúlni: ez volt a világon először rendszerbe állított elektronikus sugáreltérítésű repülőgép-fedélzeti lokátor. Egyidejűleg 10 célt tud követni, ebből az automatikusan is kiválasztható négy legveszélyesebbre pedig egyszerre tudott R-33 (avagy AA-9 ‘Amos’) rakétákat vezetni. A lokátor észlelési távolsága 2 négyzetméteres visszaverő-felületű vadászgépek esetében szemből 120 (90), hátulról 90 (70) km; bombázók (16 négyzetméter visszaverő-felület) esetében pedig szemből 200 (150) km, hátulról 160 (120) km. (Zárójelben, dőlt számokkal a követési távolság látható.) A lokátor látószöge oldalirányban ±70°, felfelé 70°, lefelé pedig 60°. Ennek megfelelően a Zaszlon már rendelkezett az ún. “look down/shoot down” képességgel is. A gép (akkoriban) kiváló felderítő képességeit egy behúzható (8TK jelzésű) infravörös érzékelő is erősítette, melyet a törzs alján, az orrhoz közel helyeztek el.

Mindezeken túl a típust felszerelték egy olyan adattovábbító berendezéssel is, amelyen át négy Foxhound képes volt adatcserét végezni egymás között vagy más típusokkal, illetve a földi irányítással vagy az A-50-es légtérellenőrzőkkel. Navigációs rendszere – már nem annyira szokatlan módon – szintén igen korszerű volt, elsősorban az északon való tevékenység miatt.

A már említett R-33 nagy hatótávolságú légiharc-rakéta már-már az AIM-154 Phoenix utánérzésének tűnhet mind kialakítását, mind méreteit tekintve: 4150 mm hosszú és 490 kg. Hatótávolsága (elméletileg, forrástól függően) 120-160 km. Ebből a gép négy darabot  képes hordozni egyidejűleg a törzs alatt, részben a törzsbe süllyesztve. A félszárnyak alatt egy-egy további fegyverzetfelfüggesztő pont került kialakításra, ahol eredetileg az R-40-es rakétákat hordozta a gép, de jelenleg itt már jó ideje 2-2 R-60M rakétát hordoznak az R-40-esek kivonása miatt. Ugyancsak a félszárnyak alá függeszthető fel egy-egy póttartály is.

Ha mindezek után valakiben felmerülne a gondolat, hogy a Szovjetunió esetleg még sem állt olyan rosszul elektronikai téren, akkor el kell keserítenem: a MiG-31 esete a “kivétel erősíti a szabályt” tipikus példája – és most ne akadjunk fenn azon, hogy a kivételek valójában egyáltalán nem erősítik a szabályokat. Ráadásul a 31-es történetének van még fekete lapja azon kívül, hogy ezen típus berepülése közben vesztette életét Alexandr Fedotov: lévén, hogy ezen igen szaftos és véres történetet a Lemil-en Tiboru már igen jól megírta, ezért ezt inkább nem fejtem ki bővebben, a történet első részét itt, a másodikat pedig emitt lehet elolvasni. (Érdemes!)

Nos, a fent leírtak alapján négy MiG-31-es csapatmunkában (avagy falkában) egyszerre egy 800-900 km szélességű területet képes ellenőrzés alatt tartani, vagyis a szovjet légvédelem a típus rendszeresítésével komoly előrelépést tett. Nem véletlen, hogy a 31-est általában nem vadászgépként emlegetik, hanem mint “истребителъ-перехватчик” (vadász-irányító) vagy pedig “корабл” (hajó).

A gépszemélyzet egy pilótából és egy radarkezelő-navigátorból áll, bár utóbbinak is van egy “elcsökevényesedett” botkormánya – így a típusnak oktatóváltozata nincs is. Utóbbi természetesen a hátsó ülésen foglal helyet és a jól bevált(?) szovjet módszernek megfelelően egy periszkópon keresztül próbál előrefelé kilátni a gépből – ha úgy hozza a szükség és ezt a sebesség is lehetővé teszi. Természetesen a személyzet mindkét tagja egy-egy K-36DM típusú katapultülésben foglal helyet, arra az esetre, ha a szovjet technika diadala valamiért komoly kudarcot szenvedne…

Az alapváltozatok (tehát nem a BM) pilótafülkéjéről néhány fotó: ITT. Videó is van:

A 31-es több érdekességgel is dicsekedhet a fentieken túl: a főfutóműveken két-két kerék van elhelyezve, de a megszokottól eltérően két nyomtávon, egymástól kissé eltolva. A Viggenen is alkalmazott megoldás lényege az, hogy így az első kerék által összetömörített havon nem csúszik meg a második kerék. A főfutóművek a törzsbe húzhatóak vissza, az aknafedelek két részből állnak, a nagyobbik darab egyben törzsféklapként is szolgál.  Ezen kívül a gépet fékernyővel is ellátták, végtére is ezt a hatalmas (és nehéz) jószágot nem csak levegőbe emelni macerás, de megállítani is.

Orosz források szerint a gép infravörös és lokátor elleni zavaróberendezésekkel is fel van szerelve, ahogy automatikus ellenőrző-rendszerrel, adatrögzítővel, biztonságos kommunikációs rendszerrel és radarbesugárzás-jelzővel is – sok más egyéb mellett (navigációs eszközök és a többi).

A gép jobb oldalán, a törzs alján egy 6 csövű, 23 mm-es gépágyú (GS-6-23) található 260 darab lőszerrel. Ha már ismét szóba került a fegyverzet, akkor itt jegyezném meg (még mielőtt elfelejtem), hogy a Lemilen megénekelt történet folyományaként az R-33 rakéták kénytelenek voltak némi módosítást elszenvedni, így a Kopók jelenleg is az R-33SZ jelzésű változattal repkednek. Ugyanez igaz a Zaszlonra is, ezzel meg is érkeztünk a típusváltozatokhoz…

MiG-31B: Ezen típusváltozat oka egyetlen személy, nevezetesen Adolf Tolkacsev (a Lemilen Tolkacsovként emlegetik, de az orosz forrásokban e-vel írják a nevét). Lévén az ő tevékenysége következtében a Zaszlon és az R-33 a CIA ölébe hullott, így elrendelték a típus módosítását, mely – nem túl meglepő módon – elsősorban a radarra és a az R-33 rakétákra irányult. Ha igazak a hírek, akkor idővel az addig gyártott alapváltozatokat is erre a változatra építették át az időközi nagyjavítások alkalmával. De ha már így alakult, akkor egyúttal módosították az adatátvitelt és a navigációs számítógépet is, illetve megoldották a levegőben történő üzemanyag-utántöltést is egy töltőcsonk beépítésével. Idővel természetesen a típus gyártása erre a változatra állt át.

MiG-31BSZ: Mivel a gyári B változatok kezdetben utántöltő csonk nélkül készültek, így ezt utólag építették be, ezek típusjelzése a BSZ.

MiG-31D:  A “műholdgyilkos” kísérleti változat.

MiG-31M: A típus drasztikusan továbbfejlesztett változata, amely eljutott ugyan a tesztrepülésekig, de sorozatgyártásra soha nem került. Ezzel a változattal tesztelték az R-37 rakétát is, amelynek sorozatgyártásáról nincs adat.

MiG-31BM: A rendszeresített példányok korszerűsített változata. A korszerűsítés elég lassú ütemű a hírek szerint, de Oroszországban minden megtörténhet – és annak az ellenkezője is. Elvileg ezzel az átépítéssel a típus többfeladatúvá válik, azaz képes lesz földi célokat is támadni, ráadásul precíziós fegyverekkel. Korszerűsített avionikát kapott, tuningoltak a radaron és bővítették a fegyverzetét a már említett földi/tengeri célok elleni korrigált zuhanású bombákkal, illetve irányított rakétákkal, valamint – elvileg – az R-77-es rakéta hordozására és alkalmazására is képes. Utóbbival kapcsolatban azért akadnak fenntartások, ráadásul a pontos részletek nem igazán ismertek. Elvileg a cél az lenne, hogy az összes, még rendszerben lévő példányt erre a változatra építsék át.

MiG-31LL: kísérleti repülésekhez használt példány, az “LL” jelentése: “repülő laboratórium”.

MiG-31E: Exportváltozat. A típus iránt akadt némi halvány érdeklődés az idők során (Kínát, illetve legutóbb Szíriát említették), de valójában soha nem került exportra – jelen ideig, legalábbis.

MiG-31F: Frontvadász, akármit is jelent.

MiG-31FE: A BM exportváltozata, igény esetén – addig csak tervként létezik.

Üzemeltetők: Oroszország (kb. 168 db repül, 100-188 tartalékban), Kazahsztán (kb. 43 db). Összesen kb. 500 db készült.

Bevetései: A hírek szerint Csecsenföld felett járőröztek, illetve a Grúzia elleni háború idején települt át pár példány a hadműveletek közelébe, de egyik esetben sincs hír arról, hogy a személyzetek bármit is csináltak volna azon kívül, hogy halálra unták magukat. Vagy éppen másként ütötték el az időt:

Érdekesség a típus kapcsán, hogy a szovjet időkben a Front Légierő és a Légvédelmi Csapatok (PVO) repülte a típust, Oroszországban viszont idővel a kettőt Légierő néven összevonták, de a típusból fura módon kapott más is, nevezetesen a Haditengerészet. De. Tényleg. Komolyan. Úgy áll a dolog, hogy a kamcsatkai Elizovó légibázison a Haditengerészet (ВМФ) 865. Vadászrepülő Ezrede üzemelteti a típust…

Néhány fotó a típusról:

A MiG-25-össel összehasonlítva nem kérdés, hogy mennyivel jobb a 31-es, még akkor is, ha valamivel lassabb – ha esetleg valakinek ez lenne a döntő szempont. A pilóták szemszögéből mindezeken túl nem elhanyagolható az sem, hogy lényegesen jobban manőverezhető, de természetesen a gép nem említhető egy lapon még egy “rokkant” Fulcrummal sem. Ahhoz, hogy valaki azzal dicsekedhessen, hogy ő jól repül a Kopóval, rengeteg gyakorlásra van szüksége, ráadásul a gép alacsony sebességen hajlamos azonnal megtorolni a legkisebb hibát is, ez főleg leszállásnál szokott bebizonyosodni, mint ahogy arra az 1990-es években nem egy példa akadt. (Hogy nem több, annak az alacsony repült óraszám és a magas üzemeltetési költség volt az oka, ami természetesen nem a pilóták hibája.)

Mindent egybevetve napjainkban a gép már kissé koros, de a fejlesztésekkel azért még mindig egy igen potens típust birtokolhat “személyében” évek múlva is az Orosz Légierő – ami szándékukban is áll…

Egyes hírek szerint viszont a típus terjedését megkönnyíti az alacsony ára: lásd itt. A cikkben akad pár pontatlanság, nyilván ezért is került a bulvár rovatba…

  

5 hozzászólás: “A Kopó”

  1. Iceman szerint:

    “…Ennek első tesztjét 1978. februárjában tartották (a gépbe beépítve)…” Jól mutatja a gép technikai színvonalát, hogy a teszteléssel egy időben nálunk még nem került rendszeresítésre a Mig-23MF sem :)

    Mintha egyszer olvastam volna valahol, hogy a szovjet légierő alapvető doktrínája a védelemre koncentrált (amibe beleillik a 31-es fejlesztési koncepciója is), de azért meg kell hagyni, hogy nem csak a védelemre voltak elképzeléseik!

    Gratulálok a cikkhez!

  2. Flanker szerint:

    Szerintem mi már akkor sem voltunk mértékadóak ilyen szempontból. 😀

    Az atomháború árnyékában senki nem gondolhatott ép elmével támadásra, de – a jó orosz szokásokhoz híven – azért biztosan volt valami tervük valamelyik páncél mélyén. Ahogy a NATO-nak is…

  3. Iceman szerint:

    Mostanság sok titkos-CIA dokumentumnak járt le a titkos státusza, bizonyos hogy lettel volna ötleteik. azt hiszem a másik oldalon még egy 1000 évet várni kell hogy nyilvánosak legyenek az iratok 😀

    A témában kötelező olvasmány Vándor Károly könyve:
    http://www.kerozingozos.hu/200.....berletben/

  4. Flanker szerint:

    Na igen, van, ahol még a “titkos” kifejezés jelent is valamit. 😀
    Azt a könyvet (és a második részét is) meg kell szereznem! :)

  5. balzolt007 szerint:

    Ha valaki ért oroszul és érdekli a MiG-31 megalkotásának története, az itt megnézheti az orosz 1-es csatorna dokumentumfilmjét:
    http://www.youtube.com/watch?v=Z7oThG5_8mo