Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Magyarországon évente sok ezer gyermek sérül meg közlekedési és háztartási balesetben. Ezekből több száz az, ami igazán súlyos, az esetek jelentős részében életveszélyes sérüléssel jár. Ma a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. helikopterei és személyzete jelentik szinte az egyetlen olyan segítséget, ami országosan elérhető és sokszor nagy távolságot átívelve végleges, definitív ellátást nyújtani tudó helyre szállítják a kis sérülteket.

Tapasztalatunk az, hogy a gyermekek ezekben a balesetekben legtöbbször vétlenek, hiszen az a felnőttek felelőssége, hogy egyrészt vigyázzanak rájuk, másrészt oktassák, felkészítsék őket a balesetek elkerülésére.

A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. a megelőzés érdekében 2010-et a gyermekeknek szenteli. Programsorozatunk alatt megpróbáljuk a gyermekekkel, tanáraikkal és szüleikkel megismertetni a legfontosabb veszélyforrásokat, felhívni a figyelmet az oktatás fontosságára, miközben a gyerekek is elmondhatják, lerajzolhatják, hogyan is élik ők meg a veszélyt.

A programok a légimentő bázisaink köré szerveződnek majd. Országos rajzpályázat, rendhagyó osztályfőnöki órák, gyermeknapi programok, oktatások keretén belül hívjuk fel a figyelmet a közlekedési és háztartási veszélyforrásokra. Ezen túl a cégen belüli továbbképzéseink során ebben az évben kiemelt figyelmet szentelünk a gyermekellátásnak, csakúgy, mint a szeptemberi Vándorgyűlésünkön, ahol a szakemberek külön gyerek szekció keretén belül vitathatják meg a gyerekellátás kihívásait. A program sorozat “zászlóshajója” a debreceni helikopterünk lesz. A Debreceni Bázis ugyanis éves átlagban a legtöbb gyerekmentési feladatot hajtja végre és kongresszusunknak is a város fog otthont adni szeptemberben. A helikopter az alkalomból speciális díszítést kap és a sajtótájékoztató után felszállása és hazaindulása fogja jelképesen megnyitni a programsorozatot.

Programunkat az UNICEF New York-i központjának támogatásával indítjuk. Jószolgálati nagykövetként Magyarországon Jaksity Kata állt mellénk, aki magánéletében a gyerekei mellett közszerepléseiben is hasonló elveket vall, műsoraiban pedig rendszeresen fordít figyelmet hátrányos sorsú gyermekek életének.

legimentok.hu

  

Szólj hozzá!

Használható tagek: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>