Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!
, 2010. március 3. Hírek, Katonai PAK-FA hírek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A januári első felszállás után egy ideig minden a Szuhoj T-50 PAK-FA körül forgott, mostanában azonban nem sokat hallani róla. Még február végén tudtuk meg, hogy csúszik a sorozatgyártás, ami mondjuk nem meglepő, ha a szintén nem túl régi Szu-34 Fullback termelése is akadozik, ráadásul beindult a Szu-35 gyártása is, szóval igencsak leterhelt az a bizonyos kapacitás.

A gyártó cég vezetője szerint a PAK-FA nem lesz ott idén az Egyesült Királyságban megrendezésre kerülő Farnborough Nemzetközi Repülőnapon. Ez a tény nekünk és legtöbb honfitársunknak nem annyira elszomorító, bár biztosan sok szép és érdekes felvétel született volna az oroszok új üdvöskéjéről.

A Szuhoj részéről nyilatkozták továbbá, hogy még idén elkészül további három prototípus, és bekapcsolódnak a berepülési programba, mely egyébként teljes gőzzel fog folyni nemsokára. A tervezőiroda szerint most is folynak repülések, de az igazi „nagyüzem” áprilisban indul majd be, és várhatóan több évig tart.

Ezeken kívül az oroszok részéről megerősítették, hogy rövid időn belül aláírják a szerződést az indiaiakkal a közös 5. generációs gép fejlesztéséről, melyben India 25%-os részesedéssel venne részt. Új-Delhi 2016 környékén szeretné rendszeresíteni a típust, mely minden valószínűség szerint a PAK-FA-n alapszik majd.

htka.hu

  

A hozzászólások nincsenek engedélyezve.