Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Néhány hét múlva lesz a csernobili atomkatasztrófa 24. évfordulója, ennek kapcsán szeretnénk bemutatni a baleset során használt helikoptereket és feladataikat. A forgószárnyasok alkalmazása a balesetet követő naptól, egészen a “szarkofág” megépítésének befejezéséig folyamatos volt, és újabb tragédiától sem volt mentes.  Valószínűsíthető, hogy a mentési és építési munkálatok tovább húzódtak volna a Szovjet Légierő helikoptereinek alkalmazása nélkül.

Az esemény rövid összefoglalása a wikipedia bejegyzései alapján: “1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor következett be a robbanás a csernobili atomerőmű négyes blokkjában. A csernobili atomkatasztrófa valós méreteiről az első napokban ellentmondásos hírek jelentek meg, a hatalom igyekezett eltussolni az ügyet, de Svédországban egy nappal a robbanás után bejelentették, hogy a megszokott háttérsugárzás többszörösét mérték a

Az első légi felvételek egyike a robbanás után (nagyítható)

Stockholmtól 150 kilométerre lévő forsmarki atomerőműben. Öt svéd atomerőműből kértek jelentést, kiderült ott is emelkedett a sugárzás. A folyamatos mérés eredményeiből kiderült, hogy a radioaktivitás mértéke keletről nyugatra haladva csökkent. A szél keletről fújt. A világ közvéleménye így tudta meg, hogy keleten történt valami.

A Szovjetunió vezetése ekkor ismerte el a bekövetkezett atombaleset tényét. A robbanás következtében nagy mennyiségű sugárzóanyag – egyes becslések szerint a reaktorban lévő plutónium és urán csupán 4, pesszimistább változatok szerint 90 százaléka – került a légkörbe. A hatóságok azonban továbbra is késlekedtek a lakosság kimenekítésével: még napokkal a katasztrófa után sem kezdték meg az evakuálást a közvetlen veszélyzónából.

Katonákat vezényeltek a felrobbant reaktorblokkhoz, akiknek megfelelő védőfelszerelés nélkül kellett eltakarítaniuk a romokat, hogy hozzákezdhessenek a reaktor maradványait befedő betonszarkofág megépítéséhez. A több hónapig tartó akcióban százezrek vettek részt, ezrek haltak meg a Csernobilban eltöltött órák, napok következtében.”

Helikopterek alkalmazása

Az esemény bekövetkezése után először a Mi-8-as helikopterek kaptak szerepet, ugyanis fedélzetükön szállították a balesetet kivizsgáló és a kárelhárítást koordináló fizikusokat és katonai vezetőket, valamint a romok állapotának dokumentálását végző operatőröket és fotósokat, az ekkor készült felvételek később hírhedté váltak a világsajtóban.

Kevésbé ismert tény, de az itthon is jól ismert Mi-24-es helikopter speciális  változata az egyik legfontosabb feladatot kapta, mivel sugárfelderítési bevetések alakalmával kellett meghatározni a sugárzás mértékét és a szennyet területek nagyságát. Ezzel a képességgel már korábban is rendelkezett a Szovjet Légierő, nukleáris, biológiai, vegyi,  (ABV) fegyverek használata esetén alkalmazták volna ezeket a gépeket. A Mi-24RCh-n néhány változtatást hajtottak végre, de alapvetően megtartotta a standard változatok képességeit. Új kisméretű markoló eszköz került felszerelésre a szárnycsonk rakétaindítósínjeinek helyére, így lehetővé vált a föld és vízminták vételezése is. Valamint  elhelyezésre került a sugárzás méréséhez elengedhetetlen Geiger Müller számláló is.

Mi-24 RCh (nagyítható)

Miért pont a Mi-24-est használták ezekre a feladatokra? A válasz egyszerű, mivel hermetizálható a pilóta és az operátor fülkéje, valamint a deszanttérre (ami gyakorlatilag egy légterű a pilótafülkével). Így a külső levegő csak a káros anyagok kiszűrése után áramlik a fedélzetre. Ez a rendszer magas védettséget nyújt a vegyi és biológiai szennyezések ellen, illetve  a nukleáris port tartalmazó levegőtől is, de hozzá kell tenni, hogy a közvetlen nagy erejű sugárzástól nem véd a hermetizáló rendszer sem. A korabeli felvételeken is láthatóak az erőműhöz közeli Pripjaty város közelében repülő speciális Mi-24-esek.  Találunk magyar vonatkozást is, mivel a Honvédség Mi-24-eseihez kifejlesztésre került egy sugárfelderítő rendszer, amely a mért sugárzási értéket GPS koordinátákhoz párosítja és a kapott adatokat valós időben a harcálláspontra sugározza kiértékelés céljából. A mérő és adatközlő berendezéseket konténerek tartalmazzák, amelyek rögzíthetőek a fegyverzet felfüggesztő pilonokra. De térjünk vissza a balesethez. A számos felderítő repülés és a földi mérések is beigazolták, hogy nagyon súlyos a helyzet. Az erőmű 4. blokkja kritikusan megsérült, hiányzik a tetőszerkezete a falai nagyrészt összeomlottak, a sugárzó fűtőanyag egy része az erőmű körül szóródott szét, illetve a szél segítségével a légkörbe került, a reaktormagban megmaradt fűtőrudak magas hőmérsékleten izzanak.

A sugárzás élettani hatásai

Ha az emberi szervezetet egy bizonyos küszöbdózisnál nagyobb dózis éri, rövid idő után megjelennek az ún. sugárbetegség tünetei, melynek súlyossága a besugárzás mértékétől függ. A sugárbetegség kezdeti tünetei általában: égési sérülésekhez hasonló sebek, hányás, hasmenés, láz. Kisebb dózisok esetén a vérképző szervek károsodnak, nagyobb dózisoknál pedig az emésztőrendszer, végül az idegrendszer is.

Likvidátorok a rádióaktív törmelék eltávolítása közben, a kép alján látható fehér sávok a fimet érő sugárzás miatt alakultak ki!

Meg kell még említeni a sugárzás által kiváltott rákos megbetegedéseket, és a mutációk hatásaként jelentkező genetikai hatásokat. Az ilyen megbetegedéseknél nagyon fontos, hogy bekövetkezésük csak valamilyen valószínűséggel jellemezhető, azaz nem mondható meg az, hogy azonos dózist elszenvedő egyének közül ki lesz rákos, csak az, hogy közülük várhatóan hányan betegednek meg. Kialakult rákos megbetegedés vagy genetikai károsodás esetén pedig általában nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy az illető a sugárzás miatt lett-e beteg, vagy valamilyen más hatás következtében.

A légi műveletek következő szakasza

A helyzet felmérése után, a következő feladat az izzó reaktormag eloltása és elzárása a külvilágtól volt, amíg ezt a problémát nem oldják meg addig a halálos sugárzás is a környezetbe kerül. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a az erőmű körüli, valamint az épület tetejére került fűtőanyag visszadobálása a reaktortérbe. A reaktorzóna elfojtásához a következő szállítóhelikoptereket alkalmazták: Mi-6; Mi-8, Mi-26.

Ezek a gépek közel 2000 bevetés alkalmával mint egy 5000 tonna ólmot, bórt, homokot, dolomitot dobtak a sérült reaktorra, valamint a közli jellegzetes kémény kürtőjébe.

A csernobili 4. blokk vázlatrajza a robbanás után

A repülések alkalmával többnyire a gépek alatt külső teherként hordozták az oltáshoz és a reaktor elzárásához használt anyagokat. A pilóták szűrőmaszkot viseltek, hogy megakadályozzák a rádióaktív részecskék belélegzését. De mivel a gépek közvetlenül a nyílt reaktor felett repültek így nem kerülhették el a közvetlen besugárzást.

A helikopteres teheremelés nagy összpontosítást igénylő művelet, így a személyzet pszichés és fizikai terhelése is többszöröse, mint egy átlagos repülés alkalmával (pl útvonal repülés). A csernobili repülések alakalmával sugárterhelés is párosult a feladat végrehajtásához, így óhatatlanul megnőtt a repesemény kialakulásának valószínűsége, amely szerencsétlen módon 1986. október 2-án be is következett. Egy Mi-8-as éppen teheremelés közben a 4. reaktor romjai felett alacsony sebesség mellett repült, amikor egy közeli daruhoz hozzáért a gép főrotorja.

Az ütközés következtében a rotorlapátok leszakadtak és a gép tehetetlenül zuhanni kezdett, a fedélzetén lévő négy ember nem élte túl a balesetet. A megrázó repülésről egy videó felvétel is készült.

Végjáték?

A helikopterek bevetéseinek köszönhetően sikerül lezárni a sérült reaktormagot, így lehetővé vált hogy stabilizálják a helyzetet. A reaktor lezárásával még nem oldódott meg a probléma, mivel az összes fűtőanyag törmelék nem került vissza a reaktorba. Így hosszútávú megoldásként egy betonból készült építményt emeltek a még mindig erősen sugárzó romok fölé. Ez az építmény “szarkofágként” híresült el, mivel a baleset éjszakáján az erőmű egyik dolgozója eltűnt a robbanás során, így holtteste a mai napig a csernobili atomerőmű 4. blokkjában van.

A repülésekben résztvevő gépek soha nem térhettek vissza az eredeti alakulatukhoz, mivel a gépek súlyos sugárzásnak voltak kitéve, így maguk is rádióaktív hulladékká váltak, a többi mentésben résztvevő eszközzel egyetemben. Ezeket a szennyezett járműveket a Csernobil körül kialakított 30 km-es biztonsági zónában tárolják.

A kárelhárítás során használt helikopterek maguk is nukleáris hulladékká váltak (nagyítható)

A csernobili reaktor baleset, rávilágított a szovjet atomerőművek tervezési és technológiai hiányosságaira. A rektor körüli szarkofág lassan negyedszázados lesz, javításra szorul, illetve végleges megoldást is keresni kell, mivel a romok mélyén heverő több tonna fűtőanyag napjainkban is komoly veszélyt jelent.

A kárelhárítás során rengeteg ember vesztett életét, mivel halálos sugárdózist kaptak, és ez alól a pilóták sem voltak kivételek, akik bebizonyították, hogy szélsőséges körülmények között is helyt tudnak állni. A helikopterek is bizonyították, hogy széleskörűen alkalmazhatóak, egy olyan nukleáris baleset elhárításában, amelynek csak a gondolata is félelmet kelt az emberek között.

 

  

6 hozzászólás: “Helikopterek Csernobil felett”

  1. izébigyó szerint:

    Régebben felröppent az a hír, hogy a Csernobilban használt gépekből pár darab eljutott Szentkirályszabadjára. Ezekről tud valaki valamit?

    • Iceman szerint:

      Szerintem a Csernobilban használt helikopterek nem kerültek vissza az alakulatukhoz. az erőműtől távolabb van egy tároló terület ahol a helikopterek állnak, más teherautók, tűzoltóautók, harcjárművek társaságában. Bár itt is akad azért rejtély mivel, a híradó felvételeken látott Mi-24-es a műholdfotók és a területről készített fényképek alapján nincs ott azon a területen ahol a szállítógépeket tárolják. Feltételezem hogy a Hind csak a katasztrófa első napjaiban végzett sugárfelderítést, lehet hogy nem érte akkor sugárzás mint a szállító gépeket, de ez csak feltételezés… az alkalmazott 24-es speciális típus, nem hinném, hogy bármilyen úton módon Szentkirályszabadjára került volna.

  2. Refresh szerint:

    A Szovjet Légierő 1986-ban a csernobili katasztrófa után Mi-24RCh-k feladatai igen rövid időn belül elvégezte. Fő feladati a cikkben leírtak, vagyis föld és vízminták vételezés a radioaktív kihullást követően a zónából és annak környékéről. A zóna határainak feltérképezése a minta vételek és ezek laboratóriumi elemzése alapján került kitűzésre, ami 30km állapítottak meg. Második fő feladata a radioaktív felhő mozgási irányának megfigyelése és a sugárfelderítést ide tartozott a kihullott grafit és a fűtőanyag feltérképezése hogy a mentesítő alakulatok minél hamarabb eltakarítsák ezeket az anyagokat. Tudomásom szerint csak néhány első 1-3 napon repültek, és a feladat minden befejeztével a gépeket és személyzetet is sugármezesítették. Tudomásom szerint 4db részt ezekben a feladatokban. A kapott sugárzási értéke valoszinően megadott határérték alatti és ezért nincs a Rassorva tároló bázison. A tároló bázisra csak a nagy intenzitású technikai eszközök kerültek elhelyezésre. Ezzel magyarázható, hogy, nincs itt több technikai eszköz. pl: A sugár szennyezet területet MiG-25RBV nagy felbontású fénykép is készítettek és ez a gép sincsen a tároló bázison. Mi-6, Mi-8, Mi-26-on szolgáltakat próbálták védeni azzal is, hogy ólom bélést raktak a gépek ajtajára illetve a gépek pilóta kabin aljára is. A kisebb sugár terhelésű gépek leállították és nem repültek vissza az eredeti alakulatukhoz más tároló bázison vannak elhelyezve. Egyébként nem egyszerre történt a járművek lerakása, hanem sugár szennyezetségük elérte a megszabott szintet akkor állították helyébe az új járművet. A mentesítés során közel 600000 ember vett részt a munkálatokban. A szarkofág építését úgy oldották, meg hogy készítettek egy beton átrakó helyet ahová zónán kívülről hordták a be teherautón az anyagot és egy tölcsérszerű építménybe borították. A tölcsér alatta, már várakozó teherkocsira a betont, ami szennyezetnek számító területen továbbította a szarkofág építéséhez.
    Szentkirályszabadjára illetve a magyar légierőbe nem került a Csernobil mentesítő munkában résztvevő helikopterek közül egy sem. Mi-17-ek 1987-1989 közötti gyártásúak és 1989-1990 között érkeztek hazánkba és ekkor rendszeresítették őket. A Hi-8-sok gyártásilag a katasztrófa előttiek mindegyik, de országba való érkezésük és rendszeresítésük időpontja szerint már idehaza volt szolgálatban kivéve a Mi-8T mert azokat a 1980.12.30 – 1988.02.14 az Iraki hadsereg üzemeltette, ahonnan 1989-ben Tökölre került a Pestvidéki Gépgyárba nagyjavításra. 1990.01.29-én lekonzerválták. 1992.08.06-án a Magyar Honvédség tulajdonába kerülve a, 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezred állományába került. A Mi-24-re is érvényes hogy országba való érkezésük és gyártási időpontja a katasztrófát megelőző időpontban volt, de a katasztrófa idején már, Magyarországon teljesítette szolgálatot ezek alól kivétel a Mi-24P mert azt úgy tudom Kelet-Németország üzemeltette és Németország egyesülése után ajándékba érkezet be az országba. tehát ezek a tények is alátámasztják hogy nem vettek részt a a mentesítési munkákban.

  3. izébigyó szerint:

    Szentkirályszabadján volt több gép is, amit a németektől hoztak. Ott álltak a reptér szélén, elég elhanyagolt, hiányos állapotban. Talán tartalék alkatrészeknek, bontásra lettek idehozva. A google.maps-on még mindig ott vannak, ahol emlékszem rájuk (vagy más gépek, de ott vannak). Ezek a gépek kékesek voltak, nem a magyar terepszínűek. Ezekről Refresh semmit nem ír. Ilyen módon akár a szennyezett gépek vagy részeik is visszajuthattak.