Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!
, 2010. április 10. Civil, Hírek, Katonai Lezuhant a lengyel elnököt szállító Tu-154-es bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A földbe csapódott szombaton Lech Kaczyński lengyel elnök repülője Oroszországban, nincsenek túlélők. Egyelőre nem tudni, pontosan hányan utaztak a gépen, de legalább 87-en életüket vesztették, az elnök felesége, több kormányzati tisztviselő és a lengyel központi bank vezetője is a repülőn volt.

Lezuhant szombaton Oroszországban a lengyel államfőt, Lech Kaczyńskit szállító repülőgép, közölte egy lengyel tisztségviselő a szmolenszki repülőtérről. A Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerint Kaczynski életét vesztette, senki sem élte túl a szerencsétlenséget.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hányan utaztak a repülőn. Orosz kormányzati források először 132 főről írtak, míg Szergej Antufjev szmolenszki kormányzó azt mondta, hogy a lengyel delegációban 85-en utaztak, rajtuk kívül még a személyzet volt a repülőn. Lengyel tisztviselők ugyanakkor 88 fős delegációról beszéltek, míg a helyszínen tartózkodó mentőegységek szerint összesen 96-an haltak meg.

Az AP szerint a hatvanéves lengyel elnök és felesége mellett a lengyel központi bank vezetője, a vezérkai főnök, a kabinetfőnök és a kormányzat több fontos tagja is a Tu-154-es gépen volt.

Szergej Antufjev azt mondta a BBC-nek, hogy a gép leszállás közben letarolta a fák tetejét, megbillent, majd a becsapódáskor darabokra tört. a kifutópálya közelében. A Reuters úgy tudja, hogy a repülő a szmolenszki reptértől másfél kilométerre, ködös időben zuhant le.

A Russia24 tévécsatorna szerint a szmolenszki repülőteret a köd miatt lezárták, azonban a Varsóból induló elnöki gép pilótája úgy döntött, hogy Moszkva vagy Minszk helyett mégis Szmolenszkben száll le.

index.hu

  

A hozzászólások nincsenek engedélyezve.