Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Most induló négy részes sorozatunk segítségével szeretnénk feleleveníteni egy lassan feledésbe tűnő időszakot, ami a  Mig-21-es típushoz és a pápai repülőtérhez köthető. Nagy Lajos (Lala) visszaemlékezésének köszönhetően átélhetjük milyen volt katonaként szolgálni az egykori első vonalbeli vadász alakulatnál a legendás deltaszárnyú típus mellett.

Nekiveselkedtem, hogy megírjam, milyen volt a sorkatonai élet 1973-75 között a pápai MN 5081. (utóbb MH 47.) katonai vadász-repülőtéren. Embert próbáló két év volt. A laktanya volt az otthonunk, megtanultuk, mi az a bajtársiasság, néha emberfelettinek tűnő erőfeszítések árán bizonyítottuk magunknak, parancsnokainknak, hogy rászolgáltunk a belénk vetett bizalomra. Ez végszó is lehetett volna.

Volt, hogy éjszaka is azon gondolkoztam, hogyan álljak neki, milyen legyen a felépítése, úgy, hogy legyen benne egy bizonyos kronológia, az egyes témákat – szakmai, emberi – úgy tudjam ötvözni, hogy benne legyen a lényeg, az egyes témák ne üssék egymást, minimálisan legyen szubjektív (ezt nehéz elkerülni), és egyben érdekes, olvasmányos legyen. Az iskolában azt tanultam, hogy egy ilyen „műnek” legyen bevezetése, tárgyalása, befejezése. Előre bocsájtom, hogy ez nem fog sikerülni.

Pápáról a bevonulásom előtt, annyit tudtam, hogy egy közepes kisváros valahol a Dunántúlon, de kicsit máris előre szaladtam. Apám taxisofőr volt. Valamikor 1973-ban volt egy utasa, egy HM-es honvéd tiszt. Beszélgettek út közben, apám tanácsot kért tőle. Elmondta neki, hogy két katonaköteles fia van, és azt szeretné, ha a két gyerek egyszerre, és egy helyre vonulhatna be. Az egyik én voltam, a másik két évvel fiatalabb öcsém, Zoli. Akkor az volt ugyanis a rend, hogy egy családból egyszerre két fiatalt nem hívtak be. Az illető nagyon rendes volt, és elmagyarázta, mit, és hová kell kérvényezni.

Engem már régebben behívtak volna, de mivel főiskolára (gépész) jártam, egyszer kértem halasztást, amit meg is kaptam.

A kérvénynek meglett az eredménye, 1973. október elején megkaptuk a behívót (akkor én 21 éves voltam, öcsém 19), október 26-ára szólt Budára, a MOM Művelődési Házba, de hogy onnan hová kerülünk majd tovább, azt nem tudtuk. Csúnya dolog, de nem mondhatnám, hogy repdestünk az örömtől.

Öcsém több éve autószerelő volt, én meg kezdő üzemmérnököcske, halvány gőzünk sem volt, mire tud minket a Sereg használni.

Szüleink elkísértek a MOM-ba, ott egy regisztráció, és csoportosítás után felraktak egy külön villamosra, amelyik – ha jól emlékszem – a Nyugati pályaudvarra szállított. Oda még apámék is utánunk jöttek, integetni még lehetett, annyit tudtunk, hogy Pápára megyünk, aztán elindult a vonat.

A pápai repülőtér napjainkban

Jó pár órás zötykölődés után megérkeztünk Pápára, ahol ponyvás katonai teherautókra szálltunk át, 20 perc után már bent is voltunk a laktanyában. Itt megint szortíroztak bennünket, majd egy rövid orvosi vizsgálaton estünk át. Kaptunk valamilyen injekciót is, valami kombinált lószérum volt, ami állítólag minden ellen megvéd.

Ezután újabb szortír következett, öcsémről úgy döntöttek, hogy marad, engem meg vittek volna visszafelé Szolnokra (mint utóbb kiderült, a Kiliánra, 3 hónapos kiképzésre). Szóltam ott egy főhadnagynak (azt sem tudtam hogyan szólítsam meg),  később tudtam meg, hogy ő az ezred pol-tiszt, kértem, hogy ott maradhassak az öcskössel Pápán. Nagyon rendes volt, elintézte, tehát maradtam.

Ezután négyünket (öcsémet Zolit, két társunkat, Hauk Jancsit, Mátyás Istvánt, és engem) átkísértek valami sűrű sötét erdőn keresztül egy másik épületbe. Mint utóbb kiderült, ez a 40-es épület volt, későbbi két éves szálláshelyünk. Itt le kellet vetkőzni gatya nélkülire, és megkaptuk a gyakorló ruhát. A civilt pedig bezsákoltuk, és megcímeztük otthonra.

Hát ez érdekes volt. Négyünk közül én voltam a legmagasabb 175 centivel, a legalacsonyabb Hauk Jancsi, kb. 150 centivel. Megkérdeztem a ruhát kiosztó tábornokot (később kiderült, hogy Barilla őrmesternek hívták, és ő volt a későbbi szolgálatvezetőnk), hogy melyik kupac ruha az enyém.

Erre ő válaszolt, hogy ne válogassak, viszont csereberélhetünk. 5 perc alatt át kellett öltöznünk, de nagyjából fel voltunk öltözve.

A surranó! Hát az egy csoda lábbeli!

Wazze! Olyan, mintha ólomlábakon járnál, ráadásul már alaposan használtak voltak, az enyémnek meg ki volt repedve a talp felett az oldala. Ez csak később derült ki, amikor bokáig érő vízben  – bárhogy suvickoltam fókazsírral – belefolyt a víz.

Fókazsírnak azt a cipőpasztát nevezték, amit a bakancs ápolására kaptunk, nagyon jó anyag volt, csak hát a lukat nem tömte el. Egyébként jó volt az a surranó! Sok mindentől megvédte a lábat, tartotta a bokát, csak a súlyt kellett megszokni. De hát akkor fiatalok voltunk, erősek, és puszta kézzel mentünk volna neki az ördögnek is.

Aztán az alap kiképzés után a később a csapatnál” (II. Műszaki Üzembentartó Század) kaptam újat, hát azt meg be kellett törni. A két év szolgálat alatt két új pár surranót nyűttem el, a kerozin és a durva beton együttesen „csodát” műveltek a  vastag gumitalppal.

Közben beesteledett. Egy „öreg” sorkatona kíséretében „elfoglaltuk” újonc szálláshelyünket egy másik épületben. Olyan sűrű sötét kerek erdőket azóta sem láttam. (Pár hónap múlva már jobban láttunk a laktanyában, mint a baglyok. Szükség is volt rá, de erről majd később.)

a repülőtér környezete térképen

Persze ekkorra már késő este volt, a villany feloltást a már ott szunyáló katonák nem vették jó szívvel. Mint utóbb megtudtuk, ők is „kopaszok” voltak, csak előbb érkeztek.

Úgy ahogy fekhetővé tettük az ágyat, majd álomra szenderültünk. Fáradtak voltunk, emlékeim szerint én nagyon jól aludtam –volna.

Reggel 5 órakor egy érces hang elüvöltötte magát a folyosó végén:

– Jó reggelt elvtársak, ébresztő föl!!!!

Próbáltuk kitalálni, ki lehet ez a vadállat! Talán Tarzan tévedt oda? Mint később kiderült, a századnapos volt. Kidörgöltük az álmot a szemünkből, közben valaki fölkapcsolta a villanyt – mint kiderült, az egyik kiképzőnk -, ők még korábban keltek.

Elkezdtünk cihelődni, gondoltuk, hogy gatyában majd fogat mosunk, borotválkozunk, de hát ez nem jött be, 2 perc múlva eldördült a következő vezényszó:

– Reggeli tornához felkészülni!

Hideg volt már október végén, ezért gyakorló nadrág, gyakorló zubbony volt a divat.

Még fel se öltöztünk rendesen, dördült a következő:

– Reggeli tornához levonul!

A kopasz csapat beállt egy kiképző mögé, és elkezdtünk a sötét laktanyában futni. Előtte felhívta a figyelmünket, hogy ne maradjunk le, nehogy elkóboroljunk, mert esetleg eltévedünk, és abból baj lehet, az őrséget csak 6-kor váltják le, és azok gondolkodás nélkül lőnek arra, ami mozog. Hát ez tüdőszakasztó volt! Nagy kanyhalovak voltak ezek a kiképzők, mert az első futott velünk kb. 1 kilométert, majd átadott egy másiknak, aki már előtte ott volt, és várt minket. Ő aztán átadott egy következőnek, de hál’ istennek bírta mindenki. Nem tudom, mennyit futottunk. Utána volt egy kis gimnasztika, majd irány a körlet. Ott kicsit kifújhattuk magunkat, akinek volt még kedve, fogat is mosott, zuhanyozni azonban kevesen akartak.

A kiképző honvéd – akiről később kiderült, hogy ember a talpán – tájékoztatott, hogy a fürdő helyiségben hideg-meleg víz áll a rendelkezésünkre.

Ne képzeljetek el egy zsolnai porcelánnal kirakott luxus fürdőt, viszont a célnak megfelelt, volt sok mosdó, két-három zuhanyzó. A csapokat azonban hiába tekergettük, nem akart meleg víz jönni. Volt aki lezuhanyozott hideg vízzel, de nagy pancsolást nem tudtunk csinálni, mert jött az előbb említett kiképző, hogy elég lesz már, mert egyeseknek vízköves lett a háta, vízkőoldóval meg nem tud szolgálni.

Megjegyeztem neki, hogy itt nem jött nekünk meleg víz, mire megkérdezte:

– Honvéd elvtárs! Inni próbált belőle?

Mondtam neki, hogy nem.

Erre Ő:

– Na látja! Ha megpróbálta volna, rájött volna, hogy a víz fürödni hideg, inni meg meleg!

Gondoltam valamit, de nem mondtam ki, egyébként Ködöböcz Bélának hívták, redfokozata honvéd, és az I. Műszaki Üzembentartó Századtól vezényelték három hétre újonckiképzőnek.

Bélát megszerettük, és utána nagyon jó barátságba is kerültünk, sokszor találkoztunk vele a későbbi körletben, repüléseken. Odáig fajult a dolog, hogy egyszer takarodó előtt elkaptuk, lefogtuk, és megígértük neki, hogy halálra csiklandozzuk. Mikor szabadult, persze elküldött minket valahova, mindezt tegezve, aztán komolyabban:

– Jól van srácok, most már alvás, aztán holnaptól megint magázódás!

Volt több kiképzőnk is, többnyire az őrszázadtól, de ők egy kicsit faragatlanok, időnként rosszindulatúak voltak, nem nagyon szerettük őket. Tipikusan olyan emberek voltak, akiknek ha pici hatalom is jut a kezükbe, nem élnek, hanem visszaélnek vele.

A hajnali pancsi után jött az első reggeli. Hát nem svéd asztal volt, de éhesek, fáradtak voltunk. Az étkezdébe alakzatban, együtt mentünk, valahogy nem ment a lépés egyszerre. Nem is kaptunk rétest estére!

A kaja egyébként nem volt rossz, egy valamit nem vett be soha a gyomrom, a rizses lecsót. Nem tudom, milyen paradicsomot használtak hozzá, de ettől mindig gyomorégésem volt. Aztán később meg se ettem. Néha reggelire kaptunk olyan szalonnát, amit a farkas se tudott volna megrágni, később rájöttünk, hogy sütve viszont nagyon jó. A két év alatt talán kétszer kaptunk téliszalámit, de mint később kiderült, éppen OLP, vagy HM ellenőrzés volt. Na de megint előre szaladtam, tehát az első reggeli után:

Megkezdődött az alaki, szolgálati kiképzés. Járni tanultunk, rendes lépés, vigyázzmenet, jobbra, balra át, hátra arc (még a régi két ütemű) menet közben, álló helyzetben. Tiszteletadás sapkában, sapka nélkül, jelentés beadás, megszólítás, kilépés, belépés, stb.

Ez így ment három hétig. Közben volt lövészet is, 65 mintájú kispuskával, 50 méterről. Én előtte a BKV KLK-nál II. osztályú sportlövész voltam. Lőttem kispuskával is, de utóbb kisöbű sportpuskával, diopteres irányzékkal 50 méteren 10 lövésből 95-98-akat lőttem. Azon a lőlapon a 10-es kör akkora volt, mint régen egy 10 filléres. A mostani mellalakokon a 10-es majdnem akkora volt, mint az öklöm. Bele is szórtam 3 db 10-est, úgy, hogy egy akkori 2 forintossal le lehetett takarni. Csodájára jártak, az újoncszázad parancsnoka, Boda őrnagy meg is kérdezte, hogy volt-e már a kezemben hasonló fegyver. Letagadtam, nehogy kitaláljanak nekem valamit, azt mondtam, hogy légpuskával lövöldöztem verebekre. Persze ez sem volt igaz, ennél jobban szerettem az állatokat.

Aztán a végén volt egy géppisztoly lövészet is, 7,62-es AMD-vel. A pontos típust nem tudom, behajtható tusájú, könnyű kis desszant fegyver volt. A géppisztoly lövészet már nem a laktanyában volt, Ugod térségébe vittek ki minket, egy ilyen természetes szurdokba.

AMD gépkarabély

Na hát az katasztrofális volt! 13 db lőszert kaptunk, ebből 3-at kellet leadni egyes lövéssel, 10-et meg rövid sorozatokkal.

A 3 egyes lövésem elkerülte a 200 méterre lévő álló alakot, a 10 meg kiment egy sorozatra, persze az sem talált, a géppisztolyom önállósította magát, és megemelkedett az eleje.

Viszont a fülem több órára bedugult. Nem sikerült megszeretnem a géppisztolyt, bár utána még sokszor lógott a vállamon, őrség-kiegészítés, Piros vonalon nyűgöző (biztosan van aki érti, majd erről is lesz szó), készültségi figyelő szolgálatban, de erről is majd kicsit később.

Nagyon hamar eltelt a három hét, következett az eskü, ha jól emlékszem, akkor kaptunk egy délutáni kimaradást, amit nem vettünk igénybe. A szülők ott voltak, tél eleje volt, a várost nem ismertük, hova is mentünk volna (a repülőtér gyalog jó félóra járásnyira van a várostól).

Utána irány a „csapat”, ahogy mi neveztük. Öcsémmel, Hauk Jancsival és Mátyás Pistával a II. Műszaki Üzembentartó Századhoz kerültünk, Mátyás honvéd karbantartó, mi hárman pedig sárkány-hajtómű szerelők lettünk.

Pista főleg gumicserékkel, hidraulika feltöltéssel, gép emelésekkel foglalkozott, mi hárman pedig „kaptunk” egy-egy 96-os MIG 21-es harci gépet általános gondozásra.

Én a 4406 oldalszámú MIG 21 harci gépet kaptam, öcskösöm Zoli a 4603 számú gépet kapta, a boxunk pontosan szemben volt egymással, csak egy kb. 20 méter széles guruló beton választott el egymástól. Ezek a boxok tulajdonképpen 4-5 méter magas, félkör alakú fedezékek voltak, kijárattal a guruló beton felé. Az én boxom „két személyes” volt, a 4405-ös géppel volt közös.

A visszaemlékezés egyik főszereplője a 4406 oldalszámú Mig-21 MF, ma a grazi repülmúzeumba látható. A történet idején még festés nélkül repült a gép

A harci gépek oldalszámai:             4403-4404-4405-4406-4407-4408-4409

4602-4603-4604-4605-4606-4607-4608

És volt még két db. két személyes 69-es UTI gépünk is, amelyek oldalszámaira nem emlékszem.

Persze ezek a számok akkoriban szigorúan titkosak voltak. De ha valaki a laktanyán kívülről egy jó távcsővel figyelte volna a felszállásokat, 2-3 hét után tudhatta az összes gépszámot.

Az I. és a III. század gépszámait nem jegyeztem meg, az I. századnak 74-es (alsó pitot csöves), a III. századnak 76-os (késantennás) gépei voltak. Ezeken a gépeken csak két apu-sín volt, míg a II. századbeli 96-os gépeken négy db.

Század-parancsnokunk (ha lehet neveket említeni) Balázs János őrnagy lett, mint később kiderült, emberséges ember volt.

Eleinte nagyon szigorún fogott minket, de közvetlen utasításokat csak kivételesen kaptunk tőle, a szolgálati út volt a mérvadó. Ahogy telt az idő, és jobban megismertük egymást, odáig „fajult” a kapcsolat, hogy a keresztnevünkön szólított minket. Persze ezt ki kellett érdemelni.

Amikor a boxokat kellett lekaszálni, többünk persze akkor látott először kaszát, és sokat ügyetlenkedtünk, és a kasza hegye a földben kötött ki. Amikor már több kaszát eltörtünk, megkérdezte, hogy miért mafláskodunk. Erre az egyik katona társunk megkérte: őrnagy elvtárs, legyen szíves megmutatni, hogyan kell ezt csinálni.

Fogta a kaszát, megfente, és kb. 2-3 perces bemutatót tartott. A kasza úgy vágott, ahogyan kellett, nem „pazarolt” (aki tudja, érti), és közben magyarázott. Megmutatta, hogyan kell!!

Később találtunk egy sérült kóbor német juhász keveréket (vadászok lőhették meg az egyik lábát), napokig dugdostuk a Piros Vonalon (lásd később), kis házat eszkábáltunk neki össze, és a konyháról hordtuk neki az ételmaradékot. Persze Balázs őrnagy kibökte, és egyből tudta, hogy kit kell raportra rendelni. A kutyával együtt mentem kihallgatásra. Luxi (így neveztük el) megnyalta a kezét, ezzel levette a lábáról. Beleegyezett, hogy a kutya ott maradhat a Piros Vonalon, egy kikötése volt, éjszakára meg kellett kötni. Mondjuk ez célszerű volt, már csak azért is, nehogy valami idegbeteg őrkatona tüzet nyisson rá, esetleg repülőgép sérüljön emiatt.

A kutya később a nyűgöző (lásd később) állandó kísérője lett, és előfordult, hogy a század élelmezési feladataiban is részt vett (meg tudta fogni a vadnyulat). De ez hadititok!

Volt, hogy szorultam is miatta. Repülésen voltunk, közben a sátortáborban (a táborról is kicsit később) körletszemle volt, Luxika meg ott aludt az ágyamon. Kaptam érte hideget, meleget.

Egyszer szintén a sátortáborban megkapta a napostisztet, utálta a boxcsizmát. Erre az pisztolyt rántott, csőre töltött, és le akarta lőni. Én a testemmel fedeztem, és többszöri parancsra sem hagytam a kutyát. Mondtam neki, főhadnagy elvtárs, először engem, a kutyát csak aztán lehet.

Ezt is megúsztuk, Jäger főhadnagy elrakta a stukkert, és „ba…..meg a kutyádat” felszólítással lezárta az ügyet. Egyébként a századunknál volt a fegyveres szakágnál, és rendes ember volt, nem csinált belőle további folytatást. A felesége meg tudott varrni, és megvarrta a csizmanadrágját.

A csoportparancsnokunk (sárkány-hajtómű csoport) Tim József százados volt, idősebb ember, róla sok jót nem tudnék mondani, rosszat meg nem akarok.

Tim százados elvtársat (ez nem pejoratív értelemben, akkor elvtársak voltunk) a hivatásos beosztottjai se nagyon szerették. Egyszer télen, éjszakai repülésen, tök sötétben (bonyolult tervtábla szerint repültettünk), az 1-es zónában (hogy mi volt az, erről is később) egy jól beöltözött „valaki” megkérdezte tőle, Hogy: „Te vagy az Józsi?”, felelt, hogy: „Én”! Erre kapott egy akkora maflást, hogy hetek múlva is meglátszott a nyoma. Persze az illető nyomtalanul eltűnt a gépek között a jótékony setétségben, soha nem derült ki, hogy ki volt az, de szerintem nem sorkatona volt.

A közvetlen parancsnokom, mechanikusom Mányoki István őrmester lett, aki nagyon sok mindenre megtanított, és a munka hevében összetegeződtünk vele. Ő kezdte, véletlenül, de hát majdnem hogy egykorúak voltunk, és így egyszerűbb volt. Persze, ha elöljáró volt a közelben, váltottunk. Aztán már később akkor sem. Nagyon jó barátok lettünk. Ezt a munkát nem lehet folyamatos tisztelgéssel, az alaki szabályok szigorú betartásával engedélykérésekkel végezni, pár hónap után szó nélkül is, mozdulatokból, tekintetekből is megértettük egymást, tudtuk, kinek mi a dolga, két év alatt egyszer sem hibáztunk.

Feladatunk volt a gépek általános állapotának, tisztaságának biztosítása, az egyes szakágakkal (EMO, Rádiós, Fegyveres) való együttműködés, a feltöltések (üzemanyag, hajtómű olaj, hidraulika olaj, eü. oxigén, sűrített levegő stb.) folyamatos ellenőrzése, a gép repülésre való kivontatása, a gépre beosztott mechanikussal (többnyire tiszthelyettes volt) együtt a hajózó fogadása, jelentés beadása, hajózó bekötése, katapult biztosítékok eltávolítása, gép átadása, feladatra történő elbocsátása. De erről részletesebben is majd később.

Korabeli kép egy Mig-21 MF-ről

Kicsit előre szaladtam. Ugyanis az első napokban csak nézegethettük a gépeket, nemigen nyúlhattunk hozzájuk, mosni szabad volt, volt smírszappan, vödör, kefe, víz. Elég elhanyagolt állapotban voltak.

Mint megtudtuk, az történt, hogy a gépek sorszerelői októberben leszereltek, és minket azért tartottak ott (és nem küldtek Szolnokra kiképzésre), hogy a gépeken mielőbb legyen sorkatona szerelő. Akiket ugyanis a bevonulás éjszakáján visszavittek Szolnokra,  ők ott kapták meg az alapkiképzést, tanteremben sajátították el a műszaki ismereteket, és 1974. januárban jöttek vissza Pápára, váltani a februári leszerelőket.

Az volt a baj, hogy ott nem volt 96-os, mi sokat segítettünk nekik a típus megismerésében. Volt olyan, hogy egy ilyen srác jelentett nekem, elröhögtem magam, mondtam neki, ne légy pöcs, én is októberi vagyok. Az egyik legjobb haverom lett!

Na, tehát ott tartottunk, hogy az első főszabály az volt, hogy a kabinban ami piros volt, nem volt szabad hozzányúlni. Fújni kellett a 8 db. katapult biztosíték funkcióját, csukott szemmel kellett tudni mindegyik helyét. Mindenre megtanítottak, ami a feladatunkkal kapcsolatban szükséges volt, és nem profi oktatók, hanem műszaki emberek, tisztek, tiszthelyettesek voltak. Nem voltak türelmetlenek, mi, kis kopik is éreztük a helyzet súlyát, és tudtuk, hogy a későbbi munkánkon komoly értékű harci technika, és ami ennél sokkal fontosabb, emberéletek múlhatnak.

A 4406-os kabinja

És ez a kiképzés nem tanteremben, hanem a Piros Vonalon, élesben zajlott.

Azt nem tudom, hogy most hogyan hívják, de akkor Piros Vonalnak a repülőgépek állóhelyét, és a hozzá tartozó guruló betont, a század területi körletét hívták.

Néhány hét elteltével következett a házi vizsga, ahol fújni kellett a gép ránk tartozó műszaki paramétereit, feltöltési adatokat, biztonsági előírásokat. Ezek között volt egy olyan is, hogy vontatáskor – amit nagy URAL teherautókkal végeztünk – szürkület után be kellett kapcsolni a repülőgép helyzetjelző fényeit. A vizsgán ezt öcsém autószerelő lévén úgy fogalmazta meg, hogy „bekapcsolom a városit”, a vizsgáztatók jót röhögtek rajta, de megértették.

A vizsga mind a négyünknek sikerült.

Standard Ural tehergépkocsi grafika

Az öregek csapata hamar befogadott bennünket, nem voltak kiszúrások, a külső, belső körletnek rendben kellett lennie, de ezen kívül nem volt semmi úgymond plusz szívatás. Ez így volt jó, mert úgy a Piros Vonalon, a repüléseken, Készültségben nagyon is egymásra voltunk utalva.

A körletünk – mint azt már említettem, a Piros Vonalhoz legközelebb eső, földszint + 2 emeletes 40-es épületben volt. Ezt még állítólag a németek építették valamikor, egyik szárnyát lebombázták, a másik szárny és a lépcsőház azonban épen maradt.

A II. Műszaki Üzembentartó Század sorállománya az első emeleten volt elszállásolva, külön luxus volt, hogy volt egy fekete-fehér tévénk is. Az ágyak emeletesek, kicsit zsufi volt, de a szoba közepén volt egy kis asztal is, meg annyi stoki, amennyi kellett. Nálunk ugyanis le lehetett ülni az ágyak szélére is, ilyen szempontból lazább volt a fegyelem. Ja, és volt egy csocsónk is, a kevés szabad időnkben iszonyatosan nagy meccseket vívtunk.

A fürdő helyiség hasonló volt az újonc körletéhez, ha jól emlékszem, talán 1975. tavaszán szereltek fel villanybojlereket, de érdekes módon én például a két év alatt soha nem voltam megfázva. Volt olyan eset is – szerencsére nyáron – hogy éjszakai repülés után (éjjel 3 óra felé) a körletben nem volt víz. Viszont a körlet épület mellett ott csörgedezett egy viszonylag bővizű patakocska, és oda mentünk le mosakodni. Roppant vadregényes volt! Csak az nem tetszett néha, ha éjszakai repülés után reggel 8-kor politikai foglalkozáson kellett részt vennünk, ilyenkor azok a társaink hoztak valami reggelinek valót, akik nem vettek rész a repülésen.

Egyébként a környék is nagyon vadregényes volt, voltak ott kisebb tavak, erdő részek, régi, már nem használt katonai bunkerek, amiket az újonc kiképzés során egyik kiképző őrmesterünkkel végig harcászkodtunk, szóval nem egy olyan laktanya volt, mint mondjuk Pesten egy betonkerítéssel körbevett LAKTANYA.

És a Készültség! Hát az egy csúcs szuper családias objektum volt! De erről is majd később!

Már annyi a „később”, csak ki ne felejtsek valamit!

1974. nyarán még vendégeket is kaptunk. A Kiliánról vezényeltek Pápára fiatal tiszti hallgatókat gyakorlatra, és erre az időre át kellett adnunk nekik a körletünket. Ez azt jelentette, hogy ágyastól, mindenestől le kellett költöznünk az erdő szélére egy katonai sátor-táborba,  a sátrakat is mi építettük fel Balázs őrnagy irányításával. Persze a 40-es épület mosdó helyiségeit használhattuk. Állati vadregényes volt, és az volt a legjobb, hogy ott Luxi kutya is velünk lehetett. Ekkor ismertük meg Koltai és Debreceni zászlósokat, akikkel jó barátságba kerültünk, és később 1975-ben hadnagyként állandó szolgálatra a századhoz kerültek…

A következő részek itt olvashatóak:

A piros vonal bűvöletében ;

Éjjel-nappal harci készültségben

Befejezés

  

23 hozzászólás: “Élet a pápai Mig-21-esek mellett 1. rész – Minden kezdet nehéz”

  1. Kóbor György szerint:

    Kedves Lala!

    Ismeretlenül is engedd meg, hogy tegeződjünk!

    Jómagam Kiliános voltam 1970-től ’72-ig. A szolnoki repülőmúzeum számára írok és küldök a Ti-
    edhez hasonló visszaemlékezéseket. Csillag Lacival
    egy múzeumi Kapitalista Szombaton ismerkedtem meg.

    Termeszetesen nagy érdeklődéssel olvasom írásaitokat, mint kortárs. Ti se maradtatok le
    tőlünk találékonyságban, és ez így volt helyes.

    Említést tettél egy Barilla nevü őrmesterről,
    aki “gatyaszámoló” volt Nálatok. Ha a keresztneve
    László, akkor valószínü, hogy én is ismerem. Kérlek,egy sorral jelezz vissza, és bővebben
    tudok írni személyéről.

    Köszönet az írásaidba fektetett fáradságért!

    Üdvözlettel:

    Kóbor György

  2. Nagy Lajos szerint:

    Szia Gyuri!
    Persze, hogy tegeződjünk, ez így van jól.
    Barilla őrmester keresztnevére sajnos nem emlékszem, de a szolgálatvezetőket nem nevezném gatyaszámlálóknak. Aki utána volt, Balogh Lajosnak hívták, ftőrm volt, és az FE-sektől vezényelték. Szerettük. Barillával sem volt semmi bajunk, max nem símogatta meg a buksinkat, de nagyon jóindulatú volt. Kedveltük.
    Persze, tesónak idős, atyánknak meg fiatal volt, de a későbbiek során segített, ahol tudott.
    Ennyi tudok, Üdv, Lala

  3. Nagy Lajos szerint:

    Gondolkodtam, és konzultáltam öcsémmel, Zolival is, akivel együtt voltunk sorkatonák.
    Barilla keresztneve László volt.
    Lala

  4. Kóbor György szerint:

    Szia Lali!

    A kedden küldött két E-mailedre még kedd este
    küldtem két választ. Nálam nem jelent meg. Ez a
    három sor próbaküldés

    Üdv:

    KGy

  5. Kóbor György szerint:

    Szia Lali!

    A próbaküldés nálam megjelent, most újra írok.

    Először is köszönöm a megkeresést! Ebből azt
    a következtetést vonom le, hogy az ilyen irányu
    nosztalgiázásnak Te is híve vagy, csakúgy mint
    Csillag Laci és jómagam, meg még sok más bajtársunk. Az, hogy nem időrendbe vannak szedve a
    történeteid -ami szinte lehetetlen,- semmit se ront a lényegén. Nagyon élet-és korhűen fested le
    a sztorikat, aki volt katona, maga előtt látja
    az Általad leirtakat. Az iskolában tanult fogalmazási szabályt itt lehetetlen alkalmaznunk.

    A “gatyaszámoló” titulust visszavonom addig,
    amíg kellemetlen helyzetbe nem hozom magam. Az
    akkori Kiliános zsargonban szólva a tisztes zász-
    lóalj szolgálatvezetőjét illette meg ez a megtisz-
    telő becenév. Ő intézte az újoncok ruházati ellá-
    tását, ebből eredően lett gatyaszámoló, aki íz,
    szin és szag szerint szoltírozta a reá bízott
    kincstári javakat.

    Valószínüsítem, arról a Barilla László őrmesterről teszel említést, akit ’71-ben avattak
    őrmesterré a Kiliánon, ’50-es születésü, együtt gyerekeskedtünk, rosszalkodtunk.

    A Szolnoki Repülőmúzeúm honlapját ha még nem
    nem kerested meg, kérlek hogy lapozz bele!
    E hónap 25.-én lesz megtartva a Kapitalista Szombat
    a múzeumban, ha tudsz, látogass el! Valószínü, Laciék is eljönnek.

    Kérlek,egy sorral jelezz vissza, hogy a tegnapi
    két küldeményemről tudsz-e valamit?

    Üdv:

    Gyuri

  6. Nagy Lajos szerint:

    Szia Gyuri!
    Kedden nem kaptam semmit.
    Üdv, Lala

  7. Pollák Károly szerint:

    igaz én 77-79 között voltam a második századnál de csak megerösiteni tudom hogy a Balázs papa ember volt a javábol, viszont a családom most már elhiszi hogy volt két ember akit a mai napig összetudnék törni mint a ropit és az egyik neve nállatok is szerepel ö a dicsöséges Tim József a másikat nem ismerhettétek mert ö még nállam is fiatalabb volt örmesterke a szivem. amugy jo érzés volt az irást olvasni gratula érte.

  8. Schwaner Károly szerint:

    Kedves Fiúk!
    Elnézést, hogy beleszólok életetekbe, de nekem Barilla Laci kollégám volt a II. századnál. Jelenleg köszöni jól van, a MI-8 helikopterek mellől ment nyugdíjba.
    Üdvözlettel!
    Schwaner Károly (4602, akkori sorszerelőm Vajda János, vagy Kertész Tibor, vagy Lakatos “Lui” István, attól függően, hogy mikor voltatok ott!)

    • Schwaner Károly szerint:

      Kedves Nagy Lajos!
      Ismételten élvezettel olvastam visszaemlékezéseidet!
      Ha jól emlékszel, Luxi kutyához sajnos csatlakozott egy másik, mely a halálba vitte. Ennek a kutyának mániája volt a vontatók alatt üvöltve rohangálni, s a tengelyek között kiszaladni. Na, ez nem sikerült egyszer a Luxinak!
      A Luxi mindig a nyűgöző katona mellett teljesített szolgálatot (akinél a géppisztoly volt) s annak engedelmeskedett! Természetesen kaját bárkitől elfogadott! Nagyon szerettük, aranyos kutya volt!
      Üdvözlettel
      Schwaner Károly

  9. Nagy Lajos szerint:

    Szia Karesz!
    Gondolom, hogy már sokan nyugdíjban vannak azok közül, akikkel együtt szolgáltunk (talán már Te is).
    Vajda Jancsit jól ismertem, “Londiner” volt a beceneve, már csak azért, mert ez volt a civil foglalkozása. Legendák keringtek róla, mert eleinte “uramozta” a kiképzőket, előljárókat (igen uram, kérem uram), de aztán lenevelték róla.
    Lakatos Istvánt is ismertem, szép nagy mafla kölök volt, svanctakaráshoz sem kellett neki létra.
    A kutyák?
    Luxikát én találtam, vadászok lőhették meg, de kiheverte. Balázs Jani bácsi elől csak pár napig tudtuk bújtatni, megtalálta. Amikor a kutya levette a lábáról (megnyalta a kezét), feltételül szabta, megtarthatjuk, de éjszakára meg kellett kötni. Mint ezt Te is tudod, nem hivatalos őrkutyus lett.
    A másik kutyust már nem ismertem, de arról, hogy Luxika meghalt, értesültem, levélben megírta Budavári Vili (FE-s volt) katona társam. Több kutyám is volt azóta, most is van, de ilyen, mint Luxi volt, nem lesz többé.
    Mint ahogy olyan bajtársaim sem, mint Ti voltatok!
    Üdv, Lala

    • Vértes Endre szerint:

      Kedves Nagy Lajos és egykori Társak.
      Nem ugrik be az arcod, sajnos. Ha megadod email címedet küldök néhány fotót és cserélhetünk információt is.Az enyém: vertes.endre@gmail.com. Az iwiw-en is fent vagyok, ott rengeteg egykori pápai kollégát találhatsz. 1967.10.15-1976.11.30. között voltam a a 2. mü.ütó szd.-nál SH. ti. Eredetileg 3. ütó voltunk, 1971-ben amikor kimentünk 96-os átképzésre [Krasznodarba], akkor számoztak át [addig MiG-21 F-13-k voltak].
      Az alakulat akkori neve: 47. honi vadászrepülő ezred. [MN 5081]A Magyar Légierő első 96-os százada a mienk volt. 1971 július végén [25-28]érkeztek szárnyon [14 db harci]és 3 db 69-es UTI. Először tévedésből 0169, 0269 és 0369 volt felfestve oldalszámként, aztán rájöttek a tévedésre és 0158, 0258, 0358 lett az oldalszámuk. Mindhárom gép az enyém volt. A 0358 két év után, elsőként ment el ipari közepesre, mert kirepülte a 350 órát.
      Balázs Jani bá. 1996-ban halt meg, Veszprémben temettük el.
      Az akkori technikusok: Kovács Ernő, Benedek Feri, Bélteky László, Vértes Endre, Puskás Endre. A “nagy csapat” minden tagja még él szanaszét az országban.
      Ha van kérdésed szívesen válaszolok.
      Üdv. ve

  10. Nagy Lajos szerint:

    Kedves Endre!
    A neved nagyon ismerős, az arc azonban nekem se ugrik be.
    És sajnos a többi felsorolt név sem.
    Nekem Mányoki Pisti volt a főnököm, Schvanner Karcsira, Kozmára (Csíkvándon lakott), egy Kovácsra (karbantartó is volt) emlékszem, persze Balázs Jani bácsira, Tim józsi bácsira is, a mélynövésű Jager főhadnagyra, de kopnak az emlékek.
    Írtad, hogy 3 db. UTI géped volt, de gondolom mindegyikhez volt egy sorszerelőd is.
    Amikor én sorkatonaként oda kerültem (1973 október), akkor már csak a 0158 és a 0258 volt ott.
    A címem: sprinkler@citromail.hu
    Üdv, Lala

  11. Vértes Endre szerint:

    Kedves Lala
    Amikor oda kerültél hozzánk, akkor született első leányom novemberben. Közvetlenül a email-címedre küldtem egy kis “anyagot” és képeket is, ha küldesz magadról akkori képet, esetleg beugrik a fizimiskád.
    Azóta több száz katonám volt Szentkirályszabadján az Anosoknál és a hel. ezrednél is, csoda lenne, ha mindenkire emlékeznék. Amikor jöttél a 0358 már a PG-ben volt ipari közepesen. Az UTI-k sorszerelőit magam tanítottam be hajtóművezni, egyik másik nagyon ügyes volt. Sajnos biztonsági okokból hamar betiltották. 2000 óta nyugdíjas vagyok és PC-n írogatom régi repülő dolgaimat.
    Üdv. andris

  12. Nagy Lajos szerint:

    Szia Andris!
    Megnézem, és ott írok.
    üdv, Lala

  13. Gazdig Miklós szerint:

    Nagyon tetszett az írás Én később voltam katona 86-87-ben de így is meghatódtam az emlékektől! A mi GYIK műhelyünk a 40-es épület volt!!A kiképzés után a hangárba kerültem a lokátorműhelybe.A HÁP fölött laktunk,Az ezred parancsnokot Kosiczkinek Hívták(remélem jól írtam le).Szolgálatvezetőm Hancsarov Ferenc volt a hangár pk Kincses őrnagy volt,a műhely pk pedig Szvitankó nevű volt.Amikor én voltam katona akkor az I.századnál már 23-masok voltak és azok aludtak a boxokban a 21-esek pedig ponyva alatt.

  14. Lind József szerint:

    Kedves fiuk!
    Nagyon felkavaró számomra,amit itt olvasok.Akkor ’72-ben(25 éves voltam) polgári alkalmazottként kerültem a hangár FE.műhelyébe.A Jager Jóska hdgy-ként a cspk-om volt.Később’81-ben hdgy-ként én töltöttem be ezt a beo-t.G.Szabó Ferenc örgy.volt a mpk.Asztalos Dezső örgy.volt a hangár pk.Seres Károly örgy voltpkh.55 évesen meghalt.Kovács Károly lett az utód,ma is él és jól van.Sajnos a Kincses Ernő meghalt.A Szvitankó Lajossal egyidőben kerültünk a hangárba ,Ő is mint civil.Később tsz-es szkv lett.Utána végezte az iskolákat és lépdelt előre.’81-ben én is egyenruhás lettem(hdgy.volt tart.tiszti iskolám)’84-ig hangáros cspk voltam,utána a HÁP-on “poszadka(leszállás irányító) voltam.Én inkább a hangárt ismertem,de a szd.-oknál is volt sok ismerős,mivel bejártak a hangárba.
    Lehet,hogy folytatni fogom.
    Üdv.

    • Borbély István szerint:

      Lind polgári alkalmazott!!!
      77 januárjától 78 októberéig nyomtuk együtt a javító osztály FE műhelyében. De jó, hogy rád találtam.
      G. Szabó örgy.
      Szentpéteri zls.
      …………zls.
      …………ftörm.
      Te mint polgári alkalmazott
      Herczeg hdgy.( ha jól emlékszem) a berep műhelyből, mint fegyveres.
      Írj, mi van veled, velük.
      Üdv: Borbély István Balatonfüredről.

  15. Saramó Gyula szerint:

    Én nosztalgiával gondolok vissza a Pápán eltöltött 18 hónapra amit sorkatonaként töltöttem el. Az idő valahogy megszépítette azt az időt. Jóltudum, hogy akkor nagyon fogadkoztam, hogy Pápára nam térek vissza de azóta már többször voltam ott. Sajnálom, hogy a Pápán a repülő ezred megszünt.
    Ödv mindenkinek.
    Saramó Gyula

  16. Liptai Gábor szerint:

    Sziasztok srácok.
    Nekem egyénileg nincs NETtem, csak belekíváncsiskodtam a még itthon lakó kissebbik leánykám gépébe,
    és böngészés közben véletlenül idetévedtem.
    Én 1976 június 6.tól 1978 augusztus 15.ig szolgáltam Pápán.
    Filó Rezső SZDS.parannoksága alatt,Korcsmáros Tíbor zászlós volt a szakasz PK.ám. és Eigner Lajos(bimbi) TÖRM.a szolgálatvezetőnk,az általatok nagyrabecsült őrszázadnál,de eggyáltalán nem haragszom a ránk vonatkozó negatív véleményeitekért.
    Különben is a mi állományunk már nem is volt ennyire vad. Viszont az elöttünk szolgáló öregek rémtetteiről mi is sokat hallottunk,de azt tudnotok kell hogy kopasz korunkban módszeressen vadítottak minket különböző rémtörténetekkel.Mint PL. őrkatonák nyakát csendben elvágó kapitalista diverzánsokkal,vagy azzal hogy az éjszakai ellenőrzések során hiába szólítottamfel a felvezetőt, hogy álj kivagy! meg hogy állj vagy lövök!
    Addig nem állt meg míg a rászegezett csúzlit csőre nem töltöttem, ha ezt nem tettem volna meg a
    leváltásom utánni pihenő időt az őrszoba helységeinek felmosásával tölthettem volna.
    A boríttókról pedig annyit dióhéjban, ha nem volt a tag szemtelen akkor mindig ellehetett diplomatikussan
    intézni a dolgot, persze ha megkínált egy kis piával vagy kajával az mindíg lendített az ügyön.
    Volt ollyan esetem a B.ÜZA.telepnél, hogy a Vaszar felöl bejövő iparvágányon betévedt egy iluminált
    állapotú ruszki katona,hogy honnan jött azt nemtudtam de gyér orsz tudásommal megállapítottam,hogy a
    Pápa déli részén lévő ruszki laktanyát keresi. Amúgy rendes volt a fazon mert a nálalévő teli votkásüveget
    félig megitatta velem.én meg cserébe megmutattam neki a helyes útirányt. Amikor jött a Csepel váltani a
    platón lévő fiúk el sem tudták kébzelni,hogy mitől lettem olyan vidám.
    A másik ilyen esetem az Á. üzemanyagtelep keleti oldalán történt. Úgy 22.óra táján hallom ám,hogy a
    Textiles pályája felől valaki poroszkál befele az úton, én egy fa mögé álltam,és amikor elment mellettem
    kiléptem mögé, és nem túl hangossan rászóltam. Állj kivoltál? MIre ő ijedtébe elejtette a kimenőtáskáját.
    Aztán elkezdett magyarázkodni, hogy ő a városba lakik, és haza lógott egy kis otthoni kajáért,persz azért
    egy kis pia is akad a tatyójába.Na jó mondom,siess vissza a körletedbe, nehogy a belszolgálatod lejelentsen az ÜTI.nél. Erre ő előhalászott a táskájábó pár rántott csirkecombot meg egy 2. dekást,és
    nagy hálálkodások közepedte nekemadta.
    A majomfogónál nekünk is volt egy kalandun Éppen az esedékes 12.Km.es futásunkat hajto ttuk végre.
    Az RP.68.felé tartottun.
    ( Ez a keszitől kelet felé tartó egyenes végén lévő: körforgalomhoz hasonló betonúttal.Körülötte fűvel:földel takart betonfedezékek.Az első bunker volt a külső örség örszobája,mellette
    egy őrtoronnyal. Északon is volt hasonl létesítmény RP.69.de ott nem volt őrség.)
    Na szóval, már majdnem a keszihez értünk mikor látjuk, hogy észak felől landolni készül egy 21.es.BISZ.
    Furcsáltuk hogy a magasságitoronynál még mindig túl magassan van.Amikor mégis betont fogott a fék-
    ernyője óriási dörrenéssel felrobbant,és a madárka túlszaladt a betonon igyenest a gumikötelek közé.
    Mire odaértün arra már kesziből is otttermett pár legény. Kinyitották a kabintetőt,és a magukkal hozott létrán lesegitették a falfehérré vált hadnagyocskát,majd közöserővel visszatoltuk a gépet a betonra.
    Pár perc mulva Bakó Feribá( ALES. ezred PK).is a helyszínre érkezett,és megköszönte a segitséget .

    HŰŰ a fenébe most látom mekkora szófosásba bonyolódtam. A sok régi emlék egymás után tör elő.
    Bár 32. év után sok bajtársam nevét elfelejtettem, de ha valaki rám ismerne jól esne ha írna ide pár sort.

    L. Gábor. (Lipi).

  17. Kóbor György szerint:

    Szervusz Laci!

    Köszönöm a képekkel illusztrált írásodat! Örömmel tölt
    el, hogy a múzeális értékkel bíró légi járműpark egy “fővel”
    ismét bővült. Örvendetes, hogy vannak EMBEREK, akik tesznek ennek a célnak a megvalósításáért. A MiG-23-as a magyar repülés
    egy korszakának meghatározó egyénisége.

    Részemről köszönet a Csapatnak, Csillag Laci barátomnak
    – aki nagyon sokat tesz a magyar repüléstörténet megőrzésé-
    ért, köszönet mindazon Személyeknek akik lehetővé tették a
    08-as oldalszámu MiG-23-as határozatlan idejű túlélését!

    SZÉP VOLT FIÚK!

    Üdvözlettel:

    Kóbor György (Kiliános obsitos)

  18. Kóbor György szerint:

    Az előző hozzászólást tévesen tettem.

    Cillag László: A “Kajla” újjászületése című cikkéhez írtam.

    Szíves megértéseteket kérem!

    Üdvözlettel:

    KGy

  19. Tibilaci szerint:

    Öröm volt olvasni,Lala visszaemlékezését ! Akár én is leirhattam volna,mert ugyanazok dolgok történtek velem is Pápán csak én az I. szd-nál voltam FE./Farkas ales.Széplaki szds.,Stark Vendel / Sok emlék, fogalom név idéződött fel soraidat olvasva.Így lassan 42 év távlatából már sok dolog felejtődik, de az élmények soha. Sajnálom is a mostani fiatalokat, mert ha nem is 2 év,de 6 hónap kiképzés nagyon rájuk férne!Ha tanulnának egy kis fegyelmet, és kicsit ki is “rafinálodnának” !És sose tudják majd azt mondani:”mikor én katona voltam “” !Voltam Szandaszöllősön /Szalai Rezső ales.. /Utána vissza Pápára /+KőrösiIstván,(Tét) +Pék Mihály(Győrasszonyfa)és irány a piros !Akkor még volt a kantinba sör,szegény+Hajba Zsolt, nem győzte vinni a kerozint a “szoptatóssal” a környező falvakba,hogy legyen miből sörözni!A környéken lakók voltak az üzletkötők, Szalóki,a Takács testvérek…stb !A melóba nem volt lazaság, sokat voltam a kesziben, mert nem volt szakágas,A Borsos-ra jószívvel emlékezem vissza,/a durci akkor került oda !/ Hajózókkal is jól megvoltunk, sok jó kaját hoztak ki a pirosra,mert mindig éhesek voltunk ! A jó öreg olajoshalat kifelejtetted,miben több volt a szálka mint a hús !Azok a jó gombapörköltek amit a beton közt szedtünk és a vaszari baktertól szereztük be hozzá a csigert !!!Mindig mosolyintok magamban mikor a 50-fokos páleszről regélnek ! Nem kostólták ezek még a tartályból levett napsütötte “repszeszt !!A legjobb csereáru volt a seregbe !! Befejezem mert egymás után villanak be dolgok !! Kösz mégegyszer, élvezet volt olvasni!Jó egészséget és további szép napot !

  20. Simon Ferenc szerint:

    Köszönet mindenkinek, aki soraival segíti emlékeink őrzését!
    Simon Ferenc mechanikus (308, 311) 1963-64.