Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Jó dolog az FS és az X-Plane is, de vitathatatlan érdemeik mellett komoly hiányosságokkal is küszködnek: példának okáért a magyarországi repterek döntő többsége vagy nem létezik, vagy egyetlen betoncsíkból áll mindkét játékban. ‘As real as it gets’, mi?!

Amikor a lelkes magyar karosszékpilóta szája sírásra görbül az egyébiránt teljesen jogos csalódás miatt és már éppen kihajítani készül a gépét (az általa használt szimulátorral együtt) a sunyiba, akkor megjelennek a sceneryk szuperhősei a színen: a Lima Hotel Simulations tagjai – és lenyűgöző megoldást kínálnak a kínzó problémára… Na jó, nem. Pontosabban de – leszámítva a szuperhősöket: az LH Simulations tagjai teljesen hétköznapi emberek, bár az tény, hogy ha scenery, akkor ők a legjobbak – de legalábbis dobogós helyen állnak világviszonylatban is.

A továbbiakban hanyagolnám a puncsolást és a tényekre koncentrálnék. (Történetesen a kettő között nincs különbség, de utóbbi sokkal jobban hangzik…)

Most tulajdonképpen arról kéne írni, hogy – teszem azt – “Gyurika már pelenkás korában is bizonyíthatóan vonzódott a repüléshez, már amennyiben a pelenkázóasztalról való több rendbeli lezuhanását ennek jeleként fogjuk fel. Később a repülés a mániájává vált – több iskolából is páros lábbal rúgták ki. Végül valóra vált az álma és most repülőgépeken dolgozik – takarító lett Ferihegyen. Mivel ezzel nem érte be, így kötött ki az MSFS-nél, majd idővel maga is sceneryk készítésébe kezdett.” Lévén, hogy mi nem bulvárban utazunk, így ezt a részt kihagyjuk, már csak azért is, mert a fentiekből egy szó sem igaz.

Komolyra fordítva a szót, a csapat bemutatása helyett ebben az írásban inkább a sceneryjeikre koncentrálnék, de előtte tisztázzuk, mi is az a scenery.

Ezzel a fura szóval az olyan kiegészítőket jelölik, amelyek – jellemzően – egy repülőteret modelleznek. Részét képezi a környező táj maga, a repülőtér “alapja”, tehát a pálya és a gurulóutak, apronok és így tovább, valamint az épületek, navigációs berendezések, tömören minden, ami az adott környékbe a valóságban is beletartozik. Természetesen ez nem kötelező , csak elvárás, tehát az is scenery, ami csak a pályát tartalmazza, de egy igazán jó sceneryben minden benne van. A kivitelezésre is többféle megoldás létezik: pl. van olyan kiegészítő, amelyik az FS “gyári” környezetét módosítja, de van olyan is, amely műholdfelvételeket használ erre a célra. Hogy – elvileg – melyik a jobb, az ízlés kérdése.

Nos, az LHS első alkotása Sármellék volt. Hogy miért pont ez? Azért, mert civil és betonos pályával rendelkező reptereket akartak elkészíteni elsősorban, illetve – nyilván – azért is, mert Budapest után ez az a reptér, ami komolyabb – és nem csak kisgépes – forgalmat kezel(t). Úgy vélem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a maguk elé tűzött feladatot teljes sikerrel hajtották végre, mely állításomat néhány képpel támasztanám alá:

A képekre kattintva azok nagyobb méretben is megtekinthetőek.

Sármellék először az FS2004-hez jött ki, de azóta már elkészült az FSX-hez és az X-Plane-hez szánt változat is. Ebbe a munkába már mások is bekapcsolódtak az alapító tagokon kívül, így az LHS-nél megfogalmazódott a gondolat, hogy egybe kellene gyűjteni azon “elvetemülteket”, akik kedvet éreznek hasonló tevékenységben való részvételhez, például magyarországi landmarkok elkészítésére áldoznák idejüket és tudásukat. Ennek megfelelően a fórumuk nem csak a felhasználók támogatására szolgál, hanem a csoport boszorkánykonyhájaként is: itt (is) szervezik a munkát, az új projekteket – és ez egyben a tudás megosztásának terepe is. Tanulni mindig lehet valami újat, mostanában vált például lehetségessé az, hogy a Google Earth-be a Google SketchUp programmal készített 3d modelleket átkonvertálják az FS-hez. Hogy ez miért jó? Egyszerű: a SU-t elég sokan használják, így az általuk készített modelleket felhasználva sokkal gyorsabban el lehet készíteni egy új sceneryt.

Mindeközben a csapat tovább dolgozott és elkészült a Pécs-Pogány scenery is, melyről nem is írnék semmit azon kívül, hogy a gyakorlatilag már megszokott kiváló színvonalat hozta. Íme a sceneryről készített videó – a látvány önmagáért beszél:

Azért egy-két dolgot nem árt még tudni LHPP-ről. Figyelembe véve, hogy ez az LHS eddig megjelent sceneryjei közül az utolsó, így kijelenthető az is, hogy ez az eddigi legjobb, de nem csak az alkotók időközben megszerzett bővebb tapasztalatai miatt. A színvonal emelését nagyban elősegítette az is, hogy a repülőtér vezetése a csapatnak lehetővé tette a helyszín bejárását és megörökítését, melyet egy időközben csatlakozott új tag hajtott végre. Természetesen minden FS-rajongó nevében mondhatom, hogy ezért hála és tisztelet illeti a repülőtér vezetését – és a csapat új tagját is: sceneryhez nem lehet “csak úgy” fényképezni, itt nagyon sok mindenre figyelni kell. Jellemző, hogy mintegy 1000 (igen, ezer) fénykép készült a repülőtérről.

Visszatérve Sármellékhez, ez akkor és ott nem volt lehetséges, hiszen a fiúk referenciával még nem rendelkeztek és teljesen ismeretlenek voltak. Sejthető, hogy az FS közösségébe történt berobbanásukat követően Debrecennél sem maradhatott el a helyszíni fotózás…

Ami pedig az ismertségüket illeti: írt már róluk a GameStar, de példáulaz Avsim-en az “LHSimulations” kifejezésre történő keresés (nem a könyvtárban, hanem a főoldalon a hírek vonatkozásában!)  3 találatot ad… De például itt is róluk írnak, illetve – példának okáért – én magam is láttam (a saját szememmel!), hogy a SimOutHouse fórumán is a kiváló minőségű, ingyenes sceneryk között említették a felhasználók Sármelléket és Pécs-Pogányt is.

Gondolhatnánk, hogy mindezek után a fiúk kényelmesen elhelyezkedtek a jól megérdemelt babérjaikon, de – az érintett szimulátorok felhasználóinak legnagyobb örömére – nem ez történt: a srácok jelenleg a debreceni repülőtéren dolgoznak…

Ha valakiben felmerül az a – egyébiránt szentségtörő – gondolat, hogy “Oké, mások is csinálnak hasonlóan kiváló sceneryket, mi itt a kunszt?”, akkor a velős válasz a következő: egyrészt ez igaz, de Budapesten, a (még sajnos befejezetlen) Kapos VFR-en, Dunakeszin és Laci bácsi “Hungary Base Scenery” mesterművén kívül egyetlen magyar reptérhez sem készített ilyen színvonalú és részletességű sceneryt még senki. Egyrészt. Másrészt – kis túlzással – azt is mondhatnánk, hogy az LHS repterei a legutolsó vakondtúrásokat is tartalmazzák, de úgy, hogy a látványért a karosszékpilóta nem kell, hogy a szeme világánál is jobban féltett FPS-ével fizessen: márpedig ez a legkiválóbb konkurensek esetében is rendkívül ritka…

Még valami: többek egybehangzó véleménye szerint is az LHS reptereinek “hangulata van”. Szerintem ez abból ered, hogy a fiúk mindent, de tényleg mindent lemodelleztek és megvalósítottak a scenerykben, így a legapróbb, más scenerykben lényegtelennek tartott objektumokat is elkészítették. Úgy vélem, ezek azok, ami a reptereik igazi varázsát jelentik a minőségen felül.

Lényeg a lényeg, az LHS tevékenysége minden Magyarország felett (is) repkedő virtuális pilóta számára igazi áldás, már csak azért is, mert a kiegészítőiket – a színvonalhoz képest fura módon – ingyen letöltheti bárki.

Aki ismeri a munkáikat, azt nyilván nem kell tovább győzködni, hogy a csapat tagjai mennyire profik – főleg, ha még a csapat tagjait is ismeri. Akik viszont még nem találkoztak a munkáikkal – de az FS-t ismerik -, azoknak egy igencsak ütős videót prezentálnék mindenféle felesleges kommentár nélkül a készülő debreceni reptér kapcsán:

Na jó, ha esetleg nem lenne teljesen egyértelmű valakinek a dolog: a videó egy helikopterből készült az FS-ben. A helikopter repül… Még mindig nem esik le? Akkor segítek: az a vonat ott MEGY, nem egy helyben áll…

Folytatjuk.

A képek forrása: LHS fórum

  

2 hozzászólás: “Lima Hotel Simulations I.”

  1. iceman szerint:

    Nem kis teljesítmény tőlük, ahhoz képest hogy non-profit alapon csinálják mindezt. Meglehetősen nehéz dolog egy repteret a legapróbb részletig modellezni, hiába megy ki az ember a helyszínre és készít képeket, utólag a karosszékben azért nem egyszerű minden részletet tökéletesen azonosítani. A 3D modellek létrehozása, és textúrázása bizony nem egy egyszerű feladat… erről Flanker is tudna mesélni… ez egy katonai reptér esetében még hatványozottabban igaz. Mindenesetre csak gratulálni lehet a készítőknek!

    • Flanker szerint:

      Amennyire én tudom, gyakorlatilag a modellezést nulláról kezdték, márpedig ennyi mindennek utánanézni, megtanulni és alkalmazni azért nem kis teljesítmény. És a sceneryjeik egyre jobbak, mint azt a debreceni vonat is mutatja.
      Azért pedig különösen tisztelem őket – mint az a posztból szerintem egyértelműen kiderült -, hogy ilyen színvonalú sceneryket ingyen tesznek elérhetővé. Mások ennél gyengébb kiegekért is súlyos pénzeket kérnek…