Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Örömhírrel szolgálhatunk, a közelmúltban Nagy Lajos “Lala”  Az élet a pápai Mig-21-esek mellett c. sorozatával avatott be minket a pápai repülőtér mindennapjaiba. A most induló új sorozat első részében Csillag László Úr idézi fel sorkatonai szolgálatának kezdetét, majd a későbbi részekben új szemszögből élhetjük át, milyen is volt sorkatonaként szolgálni a pápai repülőtéren a híres Mig-21-es vadászgépek mellett…

A pontosság kedvéért utána néztem  a különböző „lexikonokban” és kiderült hogy én 1973. október 27-én vonultam be. Egy nappal később mint a Lala. Engem is a MOM Művelődési házból vittek el Pápára. Már ott volt egy jó sztori, mivel az egyik srác tök kopaszra vágatta le a haját, minden mindegy alapon de pechére létszám feletti lett így mérgében már nem volt mit tépnie. Sokan reménykedtek ebben, de kevés szerencsés volt köztünk akinek bejött. Én nem bántam meg mert megtudtam hogy hová kerülök Pápára az MN 5081. Vadászrepülő Ezredhez.

Gyerekkoromat a Városligetnél töltöttem és az ötévenkénti katonai  díszszemléket mindig csodálattal néztem végig az erkélyünkről, különösen azt amikor a repülők húztak el a fejünk felett, csodálva az akkor MIG-15-ket azaz ahogy akkor nevezték a „LÖKÖSÖKET”.

Na szóval az apám megsiratott én meg közöltem nem örökre megyek el különben is azt hiszem hogy jó helyre kerülök. Így aztán irány a Csepel platója és  a Keleti Pályaudvar. Pár órás vonatozás után este érkeztünk új „otthonunk”-ba kifáradva, de ezzel még nem volt vége a nagy utazásnak. Az étkezdében megkaptuk az első kaját , rizses lecsót hidegen ami a mi civil gyomrunknak még nem a legmegfelelőbb volt, de nekem később az egyik kedvenc kajám lett. Utána következett az átöltözés az „angyalbőrbe” és irány a pályaudvar onnan pedig Szolnok a Kilián György Repülőműszaki Főiskola ez már magában tetszett, nem úgy mint az éjszakai vonatozás.

photo: legifotok.hu

Tudniillik azokban az időkben a Kilián az egy „fogalom” volt, aki ott szolgált vagy tanult az nagyon jó helyre került. Magas szintű oktatás és képzés folyt ott, jól felkészült tisztekkel és tanárokkal. Na szóval, megérkeztünk a Kiliánra reggel, „kicsavarva”, álmosan és éhesen. Nincs  pihenő, felszerelkezés gyakorló ruhába én is megkaptam a magam „kiszolgált” bakancsát volt benne jó pár ezer kilométer és x száz őrszolgálat is talán. Három nap múlva olyan izomlázam lett hogy alig tudtam csoszogni na de a csodálatos alaki foglalkozások elmulasztották eme kis kellemetlenséget. Csak a vízhólyagok emlékeztettek rá, na  de „katonadolog”. Belevetettük magunkat a katona élet szépségeibe.

A század parancsnokunk Pető Ernő százados volt jól megtermett  ( úgy 160 cm magas) becsületes nyílt tekintetű  jóakaratú ember volt. Elosztottak bennünket a szakágak  szerint. Ki sárkányhajtóműves ki EMO-os, fegyveres vagy rádiós lett. A mai napig nem jöttem rá hogy milyen alapon választottak ki engem erre a faladatra  (szakmám élelmiszer technikus volt)  de hálát adok a sorsnak és annak a elvtársnak aki így rendelkezett velem.

Fegyverzet bemutató egy oktatáshoz használt 21-es mellett Szolnokon

A képzés az elég jó volt, mivel délelőtt tanteremben voltunk elméleti oktatáson, délután meg irány a gyakorlótér egy kis alaki foglalkozásra. Az elméleti oktatást Virók István hadnagy tartotta és nagyon jó órákat vezetett le. Mégis mikor először mentünk le a tanhangárba és beültem az ott oktatási célra használt Mig-21 F13-ba tátva maradt a szám, mire megjegyezte „fiam nem a fogorvosi székbe ül hanem a katapult ülésben” de azért szép lassan kezdtem eligazodni a műszereken és egyre inkább tetszett a dolog. Az alaki foglalkozások is élmény számban mentek mivel a kitaposott bakancsok megtettét a hatásukat. Úgy meneteltünk mint egy szakasz lesántult kakas. De azért rendeztük a sorainkat, a kiképzőink segítségével úgy hogy egyre jobban sikerültek a menetgyakorlatok, egyre ritkábban fordult elő „fuldoklás” ami a lépés tévesztést jelentette. Olyankor az illető srác feje kiemelkedett a sorból mintegy „levegőt venni”. Ebben élen járt Nagy Tóni barátom, aki hórihorgas termetével mintegy gólya közlekedett, egyéni mosolyával nyugtatta a népet hogy nincs semmi baj.

A szolnoki repülőtér műholdképe napjainkban

Élmény számba ment a lövészteknő ásás is a novemberi fagyott földben fekve és ha egy kicsit felegyenesedtünk elhangzott a kiképzőtől „ember maga le van lőve” mivel még nem voltam olyan katonásan edzett legény sikerült összeszednem egy jó erős mandulagyulladást ami a gyengélkedőn végződött, de két adag „lószérum” után bizakodva néztem a jövőbe és nem is volt semmi ilyen fajta problémám a hátralévő huszonegy hónapban. Aztán elérkezett a nagy nap, a KATONAI ESKÜ NAPJA, ami szerintem mindegyikünk életében nagy pillanat volt.

Gyönyörűen lezajlott hála a parancsnokainknak és kiképzőinknek és utána jöhettek a szülők, rokonok, kedvesek és a haverok. A katonai esküvel kapcsolatban volt a minap egy „egészséges” beszélgetésem egy korosabb (kb.25 éves) kigyúrt pszichés zavarokkal birkózó „öreggel” nehezen tudtam meggyőzni arról a tényről, hogy a katona a HAZÁJÁRA esküszik fel akármilyen rendszer is volt, van, vagy lesz.  Kositzky Attila Altábornagy Urat idézve,” A katona a mindenkori politika eszköze” és milyen igaz.

Megvolt az eskü, jöhet az első őrszolgálat. El is terjedt a hír, hogy kopaszok adják az őrséget. Ez különleges esemény volt a Kiliánon mivel a főiskolások és az öreg bakák nehezebben mertek „dobbantani” mert tudták, hogy a kopasznak „remeg” a keze. Az első őrség a Tisza partján volt az ÜA. telepen, borzasztó hideg volt, esett a hó és fújt a szél. Átvészeltük mindannyian én is a Kilián is.

A visszaemlékezés főszereplője Csillag László "Nyegle" és hűséges társa Maci Szolnokon a Repülőmúzeumban

Aztán jöttek a vizsgák amit sikeresen letettünk és elköszöntünk egymástól a kiképzőinktől. Néha bizony könnycsepp is legurult az arcunkon. ÖSSZEKOVÁCSOLÓDTUNK. Na de várt minket az új élet, irány Pápa és az új kalandok, kihívások, élmények!

A sorozat hamarosan folytatódik!

További írások ebben a témában:

Minden kezdet nehéz

A piros vonal bűvöletében

Éjjel-nappal harci készültségben

Befejezés

  

3 hozzászólás: “A deltaszárny bűvöletében 1.rész – A BEVONULÁS ÉS A KILIÁN”

  1. Nagy Lajos szerint:

    Sziasztok!
    Nagy örömmel olvaslak Laci, de egy dologért nagyon irigyellek! Azért, hogy sikerült megszeretned a rizses lecsót! Én tényleg mindent megettem, de ettől az egy kajától mindig gyomorfájásom volt. Később már nem, mert nem ettem meg. Ha sikerült Luxi kutyával elkapni egy-két vadnyulat, fácánt, azt is megettük, de egy alkalommal a békavadászattól se riadtunk vissza, ragyogóan haraptak a horogra tűzött piros rongydarabra. Persze a combjuk bánta, lehet, hogy volt közöttük varangyos is, de ettük, ami volt. (a kutya néha macskát is fogott, de azt nem ettük meg, hanem megfelelő kegyelettel eltemettük)
    Elhiszem, hogy izgi volt az első őrszolgálat, én is adtam néhányszor őrség-kiegészítés szolit. Ez általában akkor volt, amikor hét végén az őrszázad egy része eltávon volt, aztán belőlünk pótolták a kieső létszámot. Nem szerettem, és igyekeztem úgy helyezkedni, hogy én lássak mindent (már ahogy ez éjszaka megoldhatő), de engem ne lássanak. A hangárajtó építés során volt is ebből gubanc, az őrparancsnoki ellenőrzés során a sötétből bújtam elő, először meglestem, ki közelít.
    De ez már régen volt, tán igaz se volt!
    Klassz a kép a kutyussal és MIG-gel, Téged még most is el tudnálak képzelni katonai szerelő ruhában.
    Kíváncsian várom a következő részeket!
    Űdvözlettel: bajtársad, Lala

  2. Kóbor György szerint:

    Szervusz Laci!

    Örömmel olvasom a honlapon írásaitokat. Lala
    barátodnak is írtam pár sort.

    A Pető századosról írt jellemzésed teljesen
    helytálló. A következő cikkemben fogok Róla is
    említést tenni.

    Köszönet az írásba fektetett fáradozásodért!
    Várom a folytatást!

    Üdvözlettel:

    Kóbor György