Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Csillag László volt Mig-21 EMO sorszerelő történetét folytatjuk… Mint az első randevút úgy vártuk a reggelt hogy lemenjünk a piros vonalra. Az első nap egy kicsit csalódás volt, mivel a várva várt sok repülőgép helyett, csak kettő együléses és egy két üléses kis UTI volt csak  a piros  vonalon. Na de az öregek megnyugtattak minket hogy nem fogunk unatkozni akkor sem mert nemsokára jönnek az új MIG-21 MF-ek és akkor majd pezsegni fog az élet a századnál.

Az első eligazítást Kiss Bálint Őrnagy elvtárs század parancsnok és Majer György a helyettese  tartotta. Katonásan közölte velünk az elvárásait és a követelményeket amit támaszt velünk szemben. Utána barátságosan még megjegyezte „sok szemközt” hogy   a csibészeket szereti de a sumákokat azokat ki nem állhatja. Úgy érzem hogy ezt a kitételét maximálisan betartottuk a hátralévő időkben.

Mivel Én az EMO szakághoz kerültem  lejelentkeztem  Alkonyi Aladár százados elvtársnál és a többi „kollégánál”.  „Ali” bácsi nagyon rendes jó indulatú parancsnok volt. Akárcsak a többi feljebbvaló. Szmondics  István hadnagy a helyettese  vagy  Juhász főtörzsőrmester aki kezdettől  fogva „atyaian” segített  engem hogy az EMO szakág rejtelmeit minél jobban megismerjem és biztonsággal  végezzem a munkámat, ne csak a „Statikus műszer” cipelésével  töltsem az időt. Ez jól esett, bátorságot és biztonságot adott mikor ezt mondta „na jöjjön kis Csillag” megnézzük ezt, rendbe rakjuk azt.

Érdekes  ennyi év után (majd 40 év) emlékszem az emberekre és az arcokra azt mutatja hogy jó társaságba „keveredtem” ott a pápai nagybeton északi végén. Sportolási lehetőség is volt. Lehetett focizni is, hatalmas derbiket játszottunk munkaidő után és volt egy „lengőtekénk” is  és aki ezen megtanult játszani az akár a világbajnokságon is indulhatott volna. A napok múlásával egyre jobban éreztem, hogy nagyon jó „csapatba” kerültem legyen az sárkányos, rádiós vagy fegyveres szerelő is. Éreztem hogy  itt mindenki igyekszik segíteni a  másik munkáját, hiszen itt egy hajóban eveztünk, hibázni nem lehetett, első a biztonságos üzemeltetés.

Az úgynevezett APA kocsi, nem más mint egy Ural tehergépkocsira telepített földi áramforrás (GPU).

Elérkezett az első repülési nap. Zavarban voltam, mint a „szűzlány a kurvák” között. Úgy jártam mint a Lala  az első „ Keszién”, mikor megjöttek a hajózók a UTI-hoz  és a Juhász főtörzs odaszólt „na fiam itt az ezred parancsnok, na elkezdett remegni az én lábam is és elkezdtem birkózni az APA- kocsi indító kábelével mint az a bizonyos mitológiai „Laukón csoport” egyik tagja a kígyóval, de még nem tudtam, hogy az UTI-nál  alulról kell csatlakoztatni az kábelt. Pillanatig csak álltam mint városi gyerek az istállóban a tehén mellett a fejőgéppel és ekkor jött Juhász főtörzs. „atyai” nyugalma ami erőt és biztonságot adott nekem. “Figyelje a futószáron a kis lámpát, ha elalszik egy pillanatra akkor  kell kihúzni”. Utána nem birkózunk a kábellel hanem nyugodtan felrakjuk az APA- kocsira és kiirányítjuk a gépek közül.

Korabeli kép a Mig-21 MF-ről

Ez sikerült és megtöröltem izzadt  tenyeremet a szerelő gatyámba és köszönetet mondtam. Szerettem vele dolgozni a nyugalma fantasztikus volt! Aztán jött az első „dobbantás” is . Mivel nyílt titok  volt hogy a reptér végén a vasúti bakterháznál „bort” mért a bakter-né potom 20 forintért, ami aztán az idő múlásával felment egészen vagy 35 forintig is. Hiába az infláció már akkor is begyűrűzött hazánkba, nem kímélve szerény zsoldunkat és a pénztárcánkat. Na de ilyesmivel  nem foglalkoztunk, mivel egy kicsit lazítottunk és olyan jó másnaposak voltunk tőle. Na  ezért volt jó a piszkos hideg és az északi szél, hamar kiűzte a fejfájást és az émelygést a gyomrunkból. Akkor is megérte! Innentől kezdve  néha nem csak az északi széltől lett pirospozsgás az arcunk.

Ahogy ígérték az „öregek” pezsegni kezdett az élet mivel egyre több alkatrész, felszerelés  és tartozék jött az új gépekhez , ami természetesen az esti órákban vagy éjjel  érkezett. Ilyenkor irány a piros vonal és lepakolni a kocsikat amik becsületesen megvoltak rakva póttartályokat vagy UB blokkokkal  stb. A sötétben lerakodni igen csak „akrobatikus” feladat volt egy-egy szem elemlámpa világításában. Szerintünk az akkor igencsak népszerű cirkuszi „hortobágyi artista csoport” tagjai is elgondolkodtak volna  a feladat nehézségén. De mi ezt is  megoldottuk hiszen ha azt mondták „fessük be az eget, nem azt kérdeztük, hogyan? ,hanem milyen színre”.

Mig-21-es UB blokkal és üzemanyag pótartállyal

Még mindig egy kicsit laikusan de el nem tudtam képzelni,  hogy ennyi minden lesz egy-egy új gép tartozéka. Ezt később a fegyveresek „bánták” meg, mert annyi UK-blokkot és egyéb fegyveres felszerelést kellet kikonzerválni a gépzsírból hogy szegény Polyák Gyuri még talán álmában is azt csiszatolta. Azóta sem találkoztam vele, sajnálom az egyik legjobb barátom volt. De azért mi is besegítettünk úgy hogy illatos volt a környék a gépzsírtól és  a kerozin gőztől, pedig nem volt ISO 9002, mégis tudtuk a teendőnket mert jól megtanítottak minket a feladatainkra.

Mig-21 MF Kecskeméten, még festés nélkül. (fotó: Monox)

Vártuk az új gépeket, mint  a Merkúrtól az oly régóta várt Lada vagy Wartburg  kiutalást, hogy mikor vehetjük át őket Szin választás  nélkül. Tudtuk hogy ezüstösen fognak pompázni majd az  1-es zónában vagy a piros vonal  „kutyanyelvein” és belül büszkék voltunk hogy itt lehetünk. Működött nálunk egy ”kerékpár kölcsönző” is . A LUCSOSOK-tól (A reptér világítást üzemeltették) egy üveg borért ki kölcsönöztük az egyik kerékpárt, így  hosszabb utakra is el lehetett kirándulni, pl. Takácsi vagy Vaszar felé. Ott is jó bort mértek. Az egyik  srác például addig kerekezett  Takácsiba, míg a végén ”bekötötték” a fejét is.

Műholdkép a pápai repülőtérről (nagyítható)

Szerettem Én is a takácsi kiskocsmát, mert volt ott még teke pálya is fából. Gyerekek aki azon megtanult gurítani és még tarolt is egykét üveg sör után, az nyugodtan indulhatott volna a teke világbajnokságon is. Egy ilyen „kirándulásról” bejövet a föld úton nem volt őrség csak sötétség. Ketten egy bringán a Karácsonyi Petivel, aztán jött egy kivilágítatlan gyökér és egy hatalmas esés a Peti vállán át neki a fának fejel. Másnap reggel az eligazításon megkérdezte „áldott emlékű„ Kiss Bálint Őrnagy elvtárs, hogy mi történt velem. Én csak annyit mondtam  hogy fociztunk és neki estem a kapufának. Rövid és frappáns  válasz volt „ Nyegle elmész a fenébe” és  a szeme sarkából ránk nevetett. Ilyen jó ember volt. A kirándulás nyomát a mai napig  viselem (enyhe indián és karvaly beütéses lett az orrom).

Mivel az új gépek még nem akartak megérkezni ezért a szolgálat vezetőnk Stark Vendel törzsőrmester elvtárs igyekezett minket alaki foglalkozásra „invitálni”. Majdnem katasztrófa lett belőle mivel az öreg katonák már teljesen elfelejtették a „jobbra át-balra át” fogalmát mivel annyira a repülés kiszolgálására voltak már beállítva, hogy  ezt az „apróságot” már figyelembe sem vették. Mi újoncok még tudtuk, ezért aztán  úgy nézett ki az egész mint mikor a birkanyáj  vezérkos nélkül szétszalad. Derék szolgálat vezetőnk a „haját tépte” és megígérte, hogy „kincstári úton” sürgősen beszerez kettő  jól kiképzett puli kutyát a Hortobágyról, hátha ők majd  egybe terelnek majd minket. Sajnálatos módon ezt  az „igénye” elutasításra talált.

De  így volt szép az élet a piros vonalon. Fújt a szél, sütött a nap, esett az eső és a hó, ”jön a ködkapitány és a viharőrnagy” ahogy az egyik EMO-s őrmesterünk szokta mondani nagy bölcsen ha az időjárás pocsékba ment át. Mert azért ott kint a nagybetonon az idő múlásával  mindenki  szert tett valamilyen kis bölcsességre. Egy gyakorlott repülés vezető a VAR-2-sek (varjak) „elhelyezkedéséből” már pontosan  tudta hogy lesz aznap repülés vagy sem.

Mig-21 MF gépek sorban, történetünk idelyén még a gépeknek nem volt terep tarka festése. Fotó: Monox

Zajlott az élet és a felkészülés az új gépekre és a  „Keszit” még kerültem , de az öreg halak megnyugtattak hogy  nem fogom elkerülni én sem. Szuper heteid lesznek majd ott kint. Én ezt később sem bántam meg! Aztán május elején jött a hír hogy a hónap közepén jönnek az új gépek! Felemelő érzés volt „pezsgett” a század. Ez olyan érzés volt mint amikor új  gyerek „érkezik” a családba. Aztán 1974 május 15-én kiálltunk az  1-es zónába és csak néztük az eget északtól délig. Kémleltük ki látja meg először őket. És egyszer csak áthúztak felettünk és Mi mindannyian nagyon örültünk . MEGJÖTTEK!

Folyt. köv.

  

2 hozzászólás: “A deltaszárny bűvületében 3. rész – Irány a „Piros vonal” és a „Nagybeton”!”

  1. Nagy Lajos szerint:

    Szevasztok!
    Ha nem tudnám, hogy Pápáról van szó, akkor is kitaláltam volna (Vaszar, Takácsi). Nekünk ellenkező irányban, Naggyimót volt a “bázis”.
    Hogy Nyegle még a VAR-2 -esekre is emlékszik! Ez csúcs!
    Szép napot, Lala

  2. Nagy Lajos szerint:

    Ahogy olvasgatom, úgy ugranak be jobbnál jobb sztorik.
    Nem velem történt, csak úgy hallottam:

    Egy honvéd egyedül, mindenféle alakzatba rendeződés nélkül (egyedül nehéz is lett volna), zsebrevágott kézzel, sapka nélkül ballagott a kiserdőn keresztül az étkezde felé. Hogy, hogynem, szembe találkozott egy őrnagy elvtárssal (nem pejoratív értelemben, akkor azok voltunk), “szabályosan” tisztelgett sapka nélkül, és tovább haladt volna.

    Ám az őrnagy elvtárs:
    – Honvéd elvtárs! Egy pillanat! Hogy hívják?
    – Jelentem, X Y honvéd!
    – Melyik századnál szolgál?
    – Jelentem, I. Műszaki Üzembentartó Század!
    – Ki a parancsnoka?
    – Jelentem, Kiss Bálint őrnagy elvtárs!

    Mire az örnagy:
    – kapaszkodjon meg fiam, én vagyok a Kiss Bálint örnagy!

    Szegény srác, tudta, hogy van I. Műszaki Század, azt is tudta, hogy Kiss Bálint a pk. de nem ismerte személyesen.

    Tudomásom szerint nem lett belőle különösebb probléma, talán kapott érte egy hónap helybenjárást.
    Stark Vendel neve is ismerős, szerintem többször voltam vele nyűgöző szolgálatban.