Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Valljuk be, a katonai repülés rajongóinak többsége bármikor odaadná kezét-lábát azért, hogy láthassa egyszer, hogy mi is zajlik egy pilótafülkében, mondjuk légiharc-gyakorlás közben. Mármint bárki más kezét-lábát…
Figyelembe véve, hogy embertársainkat végtagjaiktól megszabadítani bűncselekmény (vannak kivételes esetek persze, de ezt a portált nem sok sebész látogatja), ezért óva intenénk attól olvasóinkat, hogy ilyesmire vetemedjenek, már csak azért is, mert mi most minden ellentételezés nélkül megosztunk néhány ilyen jellegű videót.

Az első felvételen görög F-16-osok szórakoztatják egymást. Apró szépséghibája, hogy kiválóan hallani, ahogy a pilóta a levegőért küzd. Egy bizonyos háttérzaj szimulátorosoknak nagyon ismerős lesz…

A következő videó lényegesen hosszabb és nem csak a HUD-ot mutatja, hanem a pilótát is. Érdekesség, hogy ezt egy földközeli repülés során rögzítették egy Harrier fedélzetén. Még érdekesebb, hogy ez a pilóta is furán veszi a levegőt – de legalább mindeközben magyarázza is, hogy mi történik. Persze angolul.

A következő főszereplője egy Hornet és itt sem csak a HUD látható, mert van egy további kamera a fülkében, ami a pilóta válla fölött mutatja a gép jobb oldalát és a vezérsíkokat, vagyis hátrafelé néz. Külön érdekesség, hogy látható benne egy hordozóra történő leszállás is.

Bemutatórepülés közben készült videó is van, kombinálva a külső és HUD felvételeket.

Megnézhetjük továbbá azt is, hogy miként fest a HUD-on az, amikor egy F-16-os légvédelmi rakétákat kerülget…

Újabb bemutató-repülés, ám ezúttal a szereplő egy Mirage 2000.

Van ám felvétel Oroszországból is, mégpedig a modernizált Flankerek HUD-járól, ráadásul gyakorló légiharc közben. Mi több, hang is van hozzá, így kiválóan hallható a forgalmazás is. Néha észrevehető, hogy az éppen forgalmazó pilóta hangja eltorzul a manőverezés során…

Aztán van itt Békaláb-videó is, aminek külön érdekessége – már, ha igaz -, hogy a grúz “öngyilkossági kísérlet” idején készült.

Nem HUD-felvétel ugyan, de annál érdekesebb: Szu-24 célzóberendezésének képeit tekinthetjük meg működés közben.

Összességében a legérdekesebb tanulság a videók alapján az, hogy nyugaton asztmások is lehetnek pilóták… 😀

  

2 hozzászólás: “HUD videók”

  1. SJ szerint:

    Nálam ez a tuti . Nem a legjobb , de a miénk :)

    http://www.patricksaviation.com/videos/gerig/3446/

  2. Papplaczy szerint:

    A 2. videón jót mosolyogtam,azért 4.5 G-nél már csak röfögni tudott a pilóta ! :- ))