Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Az elmúlt hetekben nyomon követhettük Csillag László barátunk katonaéveinek visszaemlékezését, amelynek keretében megismerhettük milyen volt katonaként szolgálni a 70-es években a pápai katonai repülőtéren. Korábban már Lalának köszönhetően belekóstolhattunk a MiG-21-es üzem mindennapjaiba. Nyegle egy merőben más megközelítéssel mutatta be a katonák életét a deltaszárnyúak mellett. Egyszer minden jónak vége szakad, így elérkeztünk a sorozat befejező részéhez…

Mivel már nagyon közeledett a leszerelés napja, igencsak viszketett a fenekünk. Azért is volt jó a sok repülési nap, mert elvonta a figyelmünket erről a  kellemes és talán egy kissé furcsa eseményről. Engem személy szerint egy kissé megzavart a közeledte, mert egyelőre nem tudtam elképzelni, hogyan fogok visszailleszkedni a civil életbe. Elvégre itt mostak, főztek ránk, ahogy megboldogult Hofi Gézánk mondta anno. Bár terveim már voltak, de nagyon nem tudtam, hogyan zárjam le a kapcsolatomat a szép kis szőke lánnyal. Nehéz volt a döntés, de várt a nagyvilág, a csavargás, aminek már nem lesz meg az a sava, borsa, amiért érdemes volt kockáztatni egy-egy hatalmas fenékberúgást, vagy pár soron kívüli konyhaszolgálatot, esetleg egy kis őrség kiegészítést, vagy hátfordítást, hogy ne lássak semmit, amikor jöttek vissza a srácok a „kerítés parancsnokságon”, hogy megvesztegessenek egy korttyal a hallgatásom fejében.

Szerettem nagyon a repülési napokat  a nagy nyüzsgés miatt és a Készültségi Szolgálatot a felelőssége miatt ( ez lett belőle: egy fénykép, ahogy a srácok eltemették 50 év után… ). Nekem is fáj és talán már a zászlótartó rudat is ellopták, amire annyian és oly sokszor felhúzták a nemzeti lobogónkat az ötven év alatt.

Mielőtt valaki felelősségre vonna, hogy mennyi  időt lógtam el a felelősség teljes szolgálatomból, álljon itt egy kis matematikai levezetés: A két év az 730 nap = 17520 óra. Ebből 30 nap elment szabadságra, EÜ. szabira és egy-két eltávozásra. Ez 1800 óra. Maradt tehát 700 nap, 16800 óra az aktív szolgálatra, amiből  lejön  a környék turisztikai felfedezése, azaz a dobbantásokra és egyéb bocsánatos bűnökre plusz 30 nap,1800 óra. A végelszámolás 670 nap =16080 óra = 96480 perc. Ha az illetékesek szerint nem töltöttem le becsülettel a katonaidőmet, szívesen leszolgálom  az ellógott órákat és perceket, de csak a 21-esek mellett, mert ezek a madarak nagyon a szívemhez nőttek. Egyébként úgy gondolom, hogy az ilyen csibész srácokra lehetett volna számítani, ha ne adj Isten, élesre fordult volna a helyzet az akkori nemzetközi viszonyok közepette. Mi biztosan oda tettük volna magunkat. Így aztán reptettünk becsülettel.

Nagyon jött az ősz. Lehullottak  a környék jegenye és nyárfáinak a levelei, a „Var-2”-esek már nem is század, hanem ezred szinten gyülekeztek a jegenyéken, előre jelezvén, hogy nagyon gyorsan közeledik a tél, ami szokatlanul hosszú és hideg lesz. Azok a hideg szelek már nem fognak az én arcomba vágni, mint régen, amikor a T-kulccsal rohangáltam a kettes zónában.

Hálát adok a jó sorsomnak, hogy amíg itt voltam, nem történt különösebb baleset vagy katasztrófa – amit egyébként el sem tudtam volna képzelni, annyira jó volt a felkészítésünk. Ez teljesen távol állt tőlem, olyan jó lehetett az egész csapat felkészítési szintje. Ezt az egész állományra értem: hajózók, műszakiak, és sorállomány, természetesen csak a magam sorkatonai szemével nézve, valamint kerülve a szakmai összehasonlítást, amire megvannak a megfelelő elöljárók. Azért egy esetet elmesélek a kevésből: egy repülési napon a Farkas Bercinek műszaki  gondok miatt le kellett dobnia a rakétaimitátorát. Elnézést, hogy így írtam le a nevét az első magyar űrhajósnak, de abban az időben fiatal hadnagyként szolgált és a reptéren csak mindenki Bercinek szólította. Mindig nevetős arcával és mosolyával egyfajta jelképe volt az ezrednek, Magyari Bélával együtt. Na szóval ledobta a „vasmacskát” a Nagybetonnal párhuzamosan, bele az őszi mélyszántásos föld közepébe. Összeszedtek minket és irány a szántóföld. Vegyvédelmi csizma a lábra, gyerünk bele a mélyszántásba, keresni a vasdarabokat a „szokásos három nap jutalom szabiért”. Néha úgy elsüllyedtünk a sárban, hogy alig tudtunk lépni. Becsületesen felszántották a Tsz földjét. Már azon voltam, hogy elszavalom a Felszántom a császár udvarát című verset, de a fáradságtól alig kaptam levegőt. Ez a kis móka felért a katonai tízpróba egyik nehéz feladatával. Szemerkélt az eső és hideg szél is fújt. A Var-2-esek csodálkozva nézték, hogy mit keresünk a kedvenc mélyszántásukban. Amikor már nagyon reménytelennek láttam a helyzetet, akkor kiadtam a parancsot: „irány a kettes zóna”. Jelen esetben a PUSZTAGYIRMÓTI vegyesbolt, egy kis üzemanyag-vételezés céljából.

Ez volt a pech, mert húsz métert sem tettünk meg az oázis felé, amikor indiánüvöltés hallatszott: „megvan”! Hogy a fenébe találta meg, amikor már vagy hússzor elmentünk mellette? Annyira belefúródott a földbe, hogy csak az egyik stabilizátora látszott ki. Hagytuk volna bevetve, hátha tavaszra kikelt volna megsokasodva. Akkor mit értek volna a „Szalt-2” leszerelési tárgyalások? Az akkori NATO ellenségeink műholdról látva a veteményt, a hajukat tépték volna irigységükben, pedig aztán ők is vetettek eleget az amerikaiakkal karöltve… Vietnamban, Kambodzsában, Laoszban és úgy általában mindenhol, ahol „békefenntartóként” megjelentek a világban.

Aztán hazamentünk  civil ruhákért és a napok már nagyon gyorsan repültek. A szerelés leadása is a hagyományoknak megfelelően történt. Az újoncok  kiegészítették az öreg bakák hiányzó holmiját leadáskor, vagy egyszerűen ellopták a hiányzó ruhadarabot. Mondván mire leszerelsz, neked is meg lesz a felszerelésed. Közben azért vártam a főtiszti kinevezésemet, ami meg is történt. Tizedesi rendfokozat ( kettő csillag, nem krumpli virág, ahogy a Hofi mondta volna ), ennyit érdemeltem ki a fantasztikus katonai szolgálatom jutalmául. De akkor is jó mulatság és férfi munka volt!

Aztán jött egy jó kis leszerelő buli, amiből  valami hiányzott. Talán az ott maradt vidámság, vagy talán az elmúlás, hogy véget ért a csodálatos kétévi vakáció! Amit aztán már két éve vártunk, irány az állomás, a leszerelő vonat és a reptér végén mi is kidobtuk a hagyományos boros üvegeinket az ott maradottaknak. Felhangzott a nóta: „mikor elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad…” és úgy éreztem, mintha tényleg a szívemből egy darab ott maradt volna valahol a piros vonal környékén, a pápai Nagybeton végén.

Aztán az évek múlásával ritkán láttam szeretett MiG-21-emet és ha Pápára vetett a sorsom egy-egy fuvar alkalmából, mindig elmentem a reptér és a laktanya mellett összeszorult torokkal és dobogó szívvel. Teltek az évek, én időközben betöltöttem az ötvenet és az akkori hadügyminisztertől – vagy annak nevében – kaptam egy levelet, amiben ez állt: ”Ön eleget tett a törvényben előírt kötelezettségének, az Ön szolgálatára a haza nem tart a továbbiakban igényt”. Magyarán mondva típus selejt lettem, mint a Kecskeméten lefejezett Míg 21-esek. Gyerekek, ez szarul esett! Belém rúgtak és ez nem hiúsági kérdés volt. Úgy gondolom, sok ezer sorkatona nevében, akik becsületesen szolgáltuk a HAZÁT, nem ezt érdemeltük.

Na de erőt vett rajtam a hiúság és – ahogy a Hófehérkében a gonosz boszorkány – elé álltam a tükörnek: „Tükröm, tükröm, mond meg nékem, ki a legszebb a vidéken”? Hát én! Nincs rajtam súlyfelesleg és elég jó karban vagyok, hála a katonai szolgálatnak. Talán a piros vonal kutyanyelvein álló gépekbe most is szintidő közelében beraknám az akkumulátorokat, egy ezred riadó alkalmával. Engem így tanítottak! A dolog  pikantériája, hogy az egyik volt hadügyminiszterrel egy utcában lakom. Talán ő küldte a levelet. Mivel demokrácia, szólásszabadság és szabad véleménynyilvánítás van, hűséges Mackó kutyám ki is szokta nyilvánítani véleményét a kerítése oldalában, természetesen szigorúan az ő szakmai szempontjának a figyelembe vételével és a higiéniai előírások betartásával…

Kaptam egy meghívót a régi MOM kultúrházba egy búcsúra – innen vittek el, majd negyven éve – de ez már nem az én bulim, nem mentem el. Küldtek egy emléklapot.

Ez már nem a „régi idők focija”, már nagyon kevesen vannak a Minarik Edék, de még vannak. Egy  páran vívják a maguk sziszifuszi küzdelmét a MAGYAR KATONAI REPÜLÉSÉRT! KÖSZÖNET ÉRTE!

Nyegle fürdeti kedvenc hátas lovát - Szolnok Repülőmúzeum

Valamikor vittek, de még az egyszer magamtól VÉGIG SÉTÁLNÉK  a piros vonalon, megállnék a „kesziben” a zászlótartó előtt, ha meg van még, hogy egy könnycsepp leguruljon az arcomon. Ugyanúgy, mint amikor 37 év után beülhettem a 9512-es Mig-21 MF-be a Szolnoki Repülőmúzeumban.

Azt kérem, ha valaki illetékes olvassa ezen remekművemet és úgy érzi, hogy ez a srác egy kicsit is megérdemli, hogy az a bizonyos leguruljon az arcán, segítsen hogy a csoda megtörténjen vele!

MÉG EGYSZER KÖSZÖNETET MONDOK AZOKNAK,  AKIKKEL EGYÜTT SZOLGÁLHATTAM A HAZÁT, JÓ ÉS ROSSZ IDŐBEN, ESŐBEN, HÓBAN, SÁRBAN  ÉS NAGY MELEGBEN, NÉHA FOGCSIKORGATVA, VAGY NEVETVE, DE EGYMÁS FELÉ NYÚJTOTT KEZEKKEL ÉS IGAZI BAJTÁRSIASSÁGGAL!

KÖSZÖNÖM,  HOGY ÉREZHETTEM:

– A KEROZIN SZAGÁT

– A NYÁRI NAP MELEGÉT

– A TÉL HIDEGÉT

– A HAJTÓMŰVAK HANGJÁT

– A GÉPEK FELSZÁLLÁSÁT

– LÁTHATTAM A GÉPEK LESZÁLLÁSÁT

EZ SZÉP VOLT, NAGYON SZÉP ÉS NEKEM MEGTISZTELTETÉS VOLT OTT SZOLGÁLNI A PÁPAI VADÁSZREPÜLŐ EZREDBEN 1973-75 KÖZÖTT!

Amit itt az elbeszéléseimben leírtam, azok megtörténtek és nem Hári János lódításai, vagy a képzeletem szüleményei. Ezzel  akartam bemutatni a katonaélet szépségeit és nehézségeit, hogy jó parancsnokokkal és elöljárókkal mindig biztonsággal el tudtuk végezni a ránk bízott  feladatokat, minden körülmények között.

Végezetül köszönetet mondok azoknak a parancsnokaimnak, akik alatt szolgálhattam és becsülettel eltölthettem a rám kiszabott két esztendőt.

Vannak, akikkel már itt nem találkozhatok, de talán azok már az égi kötelékben repülnek és ott végzik az előkészítést. Ha én is megkapom  egyszer „azt a behívót”, remélem, újra befogadnak a csapatba, ahol már soha nem fogy ki a kerozin és a végtelen égboltról mindenki mindenkor épségben hazatér!

Szintén köszönet Pap Feri barátomnak, hogy a magyar irodalom e „remekművét” elektronikus sajtó alá rendezte és kiadta, hogy sokan mosolyogjanak és talán még kevesebben szidjanak meg érte!

Üdvözlettel:

Csillag „Nyegle” László

egykori pápai EMO sorszerelő

Köszönet nyilvánítás!

A Kerozingőzös Portál Olvasóinak és szerkesztőinek nevében szeretném hálámat és köszönetemet kifejezni Csillag László barátunknak, hogy időt és energiát nem kímélve megosztotta velünk élményeit! Korábban már Nagy Lajos emlékezetes visszaemlékezésének  köszönhetően megpróbáltuk megmenteni a magyar katonai repülés egy lassan feledésbe merülő időszakának egy morzsáját. Ennek szellemében méltó folytatás volt “Nyegle” A deltaszárny bűvöletében c. sorozata! Köszönjük Nyegle!

  

11 hozzászólás: “A deltaszárny bűvöletében – Epilógus”

  1. Pajer László szerint:

    Tisztelt László

    Elolvastam az összes cikket.Nagyon tetszett,Bár amikor ön szolgált én még meg se születtem.A történet elolvasása bennem is szép emlékeket idézett elő.Bár én szentkirályon szolgáltam de szinte hasonló dolgok történtek velünk.
    Köszönöm hogy leírta a történetet.Jó egészséget minden jót!
    Tisztelettel:

    Pajer László

  2. Nagy Lajos szerint:

    Nagyon tetszett az egész sorozat!
    Minden betűje az akkori NAGYBETŰS ÉLET!
    Ha ennél többet írnék, csak felesleges szószaporítás lenne.
    Üdv, Lala

  3. dr.benz szerint:

    OFF kicsit

    Hellóhelló!

    Feri, Lala, Nyegle, vagy bárki, aki jön szombaton Szolnokra!
    Marad 3-4 üres hely az autóban, várjuk a csatlakozókat Pest és környékéről.
    Ha öten megyünk, az út oda-vissza 1000 Ft körül van, valamint némi házi mézes barackot tudok felajánlani a hátul ülőknek, de csak visszafelé, nehogy túl mámorosan érkezzünk :).

    Ide lehet jelezni:
    oliver.horvath@yahoo.com, vagy 30/500-75-17

    ON

  4. Iceman szerint:

    Szia!

    Köszönjük a lehetőséget, remélem lesz aki élni is fog vele. Sajnos én nem Pest környéki vagyok, de a legfőbb gond, hogy már van program betervezve arra a napra!

    Üdvözlettel: Iceman

  5. Schwaner Károly szerint:

    Tisztelt Nagy Lajos és Csillag “Nyegle” László!
    Én a II. mű.ütó. századnál voltam a 4602 technikusa. Csillag Lacira sajnos nem emlékszem de úgy rémlik, Nagy Lajosnak a testvére is abban az időben szolgált századunknál sárkányosként!
    Köszönöm a reális – esetenként a pozitív irányú nosztalgiától sem mentes – visszaemlékezéseket.
    Tényszerűen, reálisan írtátok le a történteket. Külön köszönet a hivatásos állományról történt nyilatkozatokról! A seregben általában mindig ellentét feszült a hivatásos és sorállomány között. Ez nálunk szerencsére nem így működött, hisz egymásra voltunk utalva. Ha valaki eltolt volna valamit, az több ember – tekintet nélkül rendfokozatára, beosztására, állományviszonyára – életébe, szabadságába került volna!
    Részemről tisztelet és becsület azoknak a fiúknak, kik a két évet tisztességgel végigszolgálták a “Pápai csíkon!”

  6. Nagy Lajos szerint:

    Jelentkezem hadnagy Úr (akkor az voltál)! Szia Karesz!
    De örülök! Kicsi a világ! Legalábbis itt a neten!
    Jól emlékszel, öcsém Nagy Zoltán is ott volt velünk a II. századnál Balázs János “keze” alatt.
    Sőt, ha jól emlékszem, neki is voltál a technikusa egy ideig a 4603 oldalszámú gépen, és velem is nagyon jó barátságban voltál. Persze, mi két évenként cserélődtünk, de büszke vagyok rá, hogy ennyi év után emlékszel még ránk.
    És arra is büszke vagyok, hogy tényleg nem volt ellentét a hivatásos és a sorállomány között, együtt áztunk, fáztunk, izzadtunk a betonon, és mellette jó barátok voltunk.
    Persze volt kivétel! Rimtimtim! Tim Józsi bácsit neveztük így, akit valahogy soha nem tudtunk megszeretni. Hogy miért? Mert nem hagyta magát!
    Még sokat tudnék írni, de most csak ennyit, és őszintén örülök, hogy ide találtál, és írtál.
    Üdv: Nagy Lajos honvéd, 4406 sorszerelő
    obsitos őrmester
    ny. tűzoltó alez.

  7. Schwaner Károly szerint:

    Kedves Nagy Lajos!
    Hogyne emlékeznék rád! Szolgálatom alatt sok srác “átment a kezeim között”, s néha szégyelltem magam, mikor évek múlva valaki rám köszönt Pesten, hogy együtt dolgoztunk Pápán, és ő másik századnál volt akár gépkocsivezető, vagy sorszerelő! Akkortájt Ti számunkra gyorsan cserélődtetek, de a jobbakra mindig szívesen emlékszünk!
    Tim Józsi Bácsi sajnos már régen meghalt!
    Köszönöm az előléptetésedet, de én a kérdéses időben törzsőrmester voltam. Jelenleg nyá. őrnagy vagyok!
    Ha írni akarsz, a k.schwan@freemail.hu ezt megteheted!
    Üdvözöllek
    Schwaner Károly

  8. Nagy Lajos szerint:

    Kedves Karesz!
    A hét végén írok. Több mindenre kíváncsi lenék.
    Bocs az előléptetésért, de nem a személyedet illetően tévedtem, csak a rendfokozatban. Most is szemem előtt van mindig mosolygós, barátságos arcod,
    Üdv, Lala

  9. Andor szerint:

    Kedves László!

    Mindig nagy érdeklődéssel olvasok minden olyan írást, ami a magyar repülésről, repülőkről, különösen a vadászrepülők mindennapjairól szól. Mindig is vonzott a repülés, de a kerozin és olajszagú repülőgépek kiszolgálása, az üzemeltetés technikája is azok közé az izgalmas embert próbáló dolgok közé tartozik, amit mindig is irigyeltem azoktól, akik a tűzhöz közel kerültek. Ez a sorozat azért tetszett különösen, mert a 70-es években születtem, (minden második szomszédunk, vagy osztálytársam édesapja katona volt) és az akkor még ezüst színű gépek gyakrabban húzták az égen a kondenzcsíkokat, és én órák hosszat nézegettem ezeket a misztikus csodákat. Most viszont bepillantást kaphattam ezen gépek, a mellettük élő katonák mindennapjaiba. Köszönöm!

  10. Heiszer Ferenc szerint:

    Szevasz Csillag Laci!
    Nagyon sokkal később olvasom beszámolódat a sorkatonai életről, mint hogy megírtad. Sajnos! Remélem azóta is jól vagy.
    Heiszer Feri vagyok.
    Szerintem én váltottalak a század kantinban, és csodállak, hogy ennyire jól és ilyen pontosan emlékszel dolgokra.
    Tudnék én is hozzátenni különleges sztorit, lehet, hogy az adott helyen, bejegyzésnél teszem meg.
    Barátsággal:
    Feri

  11. Csillag (nyegle) laci szerint:

    Szevasz Heiszer Feri! Örülök hogy ennyi év után találkoztunk.Remélem Te is jól vagy.Ugye hogy csoda volt az a kettő esztendő!Én is még nagyon sok sztorira emlékszem és nosztalgiázom.Találkoztam sok régi hivatásos katonával is a repülős találkozókon.Menj rá az “Ég katonái” és a Simon Robi barátom honlapjára! Nagy élményben lesz részed ott is! Azóta többször is “bevonultam Pápára.Szuper volt!Meghallgatnám majd a Te sztorijaidat is. A telefonom 06 20 9 78 74 70.Üdvözlettel: Laci”Nyegle”