Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

A Kerozingőzös Egyesület Facebook oldalán nemrég egy (pontosabban két) videó kapcsán szóba került az az időszak, amikor a magyar haderőben (akkor történetesen éppen Néphadseregnek hívták) kicsit több, mint 15 darab harckocsi volt. Ez egy repülős oldal, ezért nem szeretném leírni, hogy ezzel egyidejűleg pedig hány repülőgép, mert többen is gutaütést kapnának – engem is beleértve. Más világ volt, persze, de most éppen a ló másik oldalán vagyunk… Aztán szóba került az is, hogy ennek ellenére – az akkori forgatókönyvek szerint – nagyjából 24 órás szerepet szántak nekünk, aztán ezzel véget is ért volna számunkra a történet a III. világháborúban, legalábbis aktív részvétel szempontjából. Ez persze egy általános elképzelés, amelyikből az atomháború kimaradt, mert abban az esetben a 24. óra után már mások se nagyon jeleskedtek volna… Ebből kiindulva és továbbgondolva a témát felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen van-e értelme a seregnek, ha a) úgyis lenyomnak minket, mint a bélyeget; b) ha béke van és éppen senki nem akar minket lenyomni, mint a bélyeget; c) ha a szövetségeseink úgyis megvédenek bennünket; illetve d) van-e egyáltalán értelme a katonáskodásnak békeidőszakban úgy, hogy a dolgot nem veszik komolyan se a kiképzők, se a kiképzendők; és végül, de nem utolsósorban: e) minek vennénk komolyan, ha éppen nincs ellenség?

Vitaindítóként néhány gondolat:

Azt meglehetősen húzós nem belátni, hogy a világ nem egy pacifista paradicsom, rohangál benne néhány olyan hülye, aki egyszerűen nem ért a szóból: mondhatod neki szépen, mondhatod csúnyán, mondhatod halkan és üvöltve, nem fogja érdekelni. Ezekkel nem igazán lehet mit kezdeni: nem állnak le, a gyógyszert nem veszik be, sőt, gyakorta egyre jobban élvezik a szituációt – amivel mások igencsak rosszul járnak. Mi szokott ilyenkor történni? Valakinél előbb-utóbb elszakad a cérna és egy (szükség esetén több) jól irányzott mozdulattal az illetőt leállítja. Van, aki ebből tanul, van, aki nem: utóbbiakat sajnálatos módon akár többször is jobb belátásra kell téríteni, mert amíg a sebeiket nyalogatják, nem érnek rá a többiekkel szemétkedni. Így megy ez kicsiben.

Nagyban általában egy (vagy több) országnak megy el az esze (vele jellemzően a polgáraié is), amit kezdetben általában diplomáciai úton igyekeznek rendezni vele a többiek. Ha ez nem működik, marad az erőszak, vagyis mehetnek a katonák – vissza meg jönnek a hullazsákok: igazán pazar. Az, hogy végül ki nyer, általában – és rendkívül sajnálatosan – nem azon múlik, hogy ki volt a hülye…

Mi következik ebből? Az a bölcsesség, mely szerint “Egy nyelv van, amit a világon mindenki megért: az erőszak.” (Ha valaki tudja, kitől származik, árulja el, legyen szíves.)

Ezek után nyilván nem kell magyaráznom, hogy a hadviselést (akárcsak az erőszakot) egy rossz, ám sajnálatos módon mégis szükséges dolognak tartom, mégpedig azért, mert előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy van az az eset, amikor bizony nincs más megoldás.

Persze a dolog nem ilyen egyszerű (de mélyebben belemenni – lévén, hogy a poszt nem egy tudományos értekezés – nem kívánok): “kicsiben”, vagyis személyek között a dolgok erőszakos rendezését egyrészt “állam bácsi” nem preferálja (konkrétan bünteti), másrészt ezen megoldás privilégiumát igyekszik magának fenntartani (lsd. erőszakszervezetek). Ugyanakkor “állam bácsi” a katonáskodással már nem így áll, mert arra – rendszerint – igyekszik rávenni a polgárait, sőt, adott esetben kifejezetten rákényszeríti őket. Fura dolog, nem igaz? Ráadásul mindehhez általában valamilyen ideológia is párosul: az ellenséget általában mindennek elhordják, csak embernek nem – de ez már politika. Márpedig az első lövés után sok dolog van, ami számít, de a politika nem tartozik ezek közé…

Összességében tehát az én szerény álláspontom szerint haderőre azért van szükség, mert soha nem tudhatjuk előre, hogy ki akarja ránk rúgni az ajtót, márpedig amikor megteszi, rém kellemetlen, ha letolt gatyával talál bennünket. A szövetségesekről pedig könnyen kiderülhet, hogy nem is annyira azok, vagy éppen a szövetségesi kötelezettségeket másként értelmezik, mint mi – így nem árt, ha elsősorban magunkra számítunk és nem másokra.

Az, hogy katonáskodni jó-e, már más kérdés, lényegében az “ízlések és pofonok” témakörébe tartozik: van, akinek bejön, van, akinek nem. Természetesen annak, akinek nem jön be, nem lehet megmagyarázni azt, hogy miért jó, hogy katonáskodik X hónapot vagy évet – hiszen tudja, hogy ezt nem élvezi. A többiek esetében talán leginkább az lehet a döntő, hogy látják-e értelmét a dolognak: ha mondjuk az egész időt alakizással és “külsőkörlet-rendezéssel” töltik és “kiképzés” címszó alatt max. 15 lövést adnak le (egy alkalommal), akkor nehéz azt mondani, hogy erre érdemes volt időt fordítani. Értelme annak van, ha megtanulnak alakizni (hogy ne keverjék össze őket egy csorda majommal), de ezen túlmenően lényegében kizárólag a katonai ismeretek elsajátítása volna a cél, de úgy, hogy mondjuk 5 év múlva is emlékezzenek rá. Ehhez persze gyakorlat kell (és némi elmélet, természetesen): legyen lövészet, harcászat vagy ami éppen az adott egységnél szükséges. Természetesen benne van a pakliban, hogy az így megszerzett tudást senkinek nem kell alkalmaznia soha, így az erre fordított pénzt lehetett volna aranyos kiscicák és kiskutyák megmentésére is fordítani ( vagy más, hasznos dologra) – de jelentkezzen az, aki garanciát mer arra vállalni, hogy ez mondjuk az elkövetkezendő 80 évben valóban így lesz. Ez az egyik része, a másik meg az, hogy van olyan eset, amire az ember őszinte örömmel tudja azt mondani, hogy jó, hogy az elköltött összeg végül pénzkidobásnak bizonyult…

Mellékesen ugyanez igaz a Gripenekre és minden másra is, ami kapcsolódik a honvédelemhez: van Gripenünk, ami első körben nem volt más, mint egy légirendészeti gép, majd (egyébiránt nagyon helyesen) többfeladatúvá vált. De minek, ha egyszer a légi utántöltés képességét nem lehet kihasználni kicsinyes politikai okok vagy szimpla hozzá nem értés miatt – és akkor még nem is említettem, hogy a levegő-föld képességhez (is) gyakorlat kellene, meg komolyabb mennyiségű fegyverzet? (A repült órákat talán hagyjuk is.) Tehát maga a típus oké, de ha nem használjuk (ki), akkor tulajdonképpen mi a bánatnak szereztük be? Dísznek kissé drága volt, ráadásul a puszta létezésük még az elrettentéshez is kevés: az egy dolog, hogy több, mint 100 harci gépet is üzemeltethetnénk, mert ez nem jelenti azt, hogy ennyit kell üzemeltetnünk, de 14 darab gép lényegében semmi… Persze, hogy nem tudunk részt venni a balti országok légtérvédelmében (abba most ne menjünk bele, hogy kell-e őket védeni, ha mások háta mögül rángatják a medve bajszát – lsd. Grúzia esetét a medveboccsal és Medve Anyácskával), holott a dolog gyakorlatilag nem egy nagy kunszt – és még haszna is lenne a pilótáink számára, olyan, amit máshol és máshogy nem igazán lehet megszerezni…

Video not available

Volna tehát miről beszélni, de a tapasztalatok alapján teljesen felesleges: politikusainknak fontosabb egymás anyázása, mint az, hogy az ország és annak polgárainak érdekeivel törődjenek – mármint ténylegesen, mert a szavak szintjén nincs okunk panaszra.

Ettől függetlenül mi elvitatkozhatunk ezen, hátha egyszer valaki az olvasóink közül politikai pályára lép és a zsebe helyett az ország érdekeit tartja majd szem előtt… Ámen.

  

12 hozzászólás: “Vitatkozzunk – Minek nekünk haderő?”

  1. Higany szerint:

    A képlet egyszerű:
    “Addig van országod, lágy kenyered, ameddig van fegyvered.”

  2. molnibalage szerint:

    Hamarosan egy cikkem jelenik mega HTKA oldalon, ami részben témába vág. 😉

  3. Flanker szerint:

    Van tippem, hogy miről fog szólni. :) Mikor jelenik meg várhatóan?

  4. molnibalage szerint:

    Remélhetőleg ma. Az utolsó oldalt írom. Volt már belőle egy rövidebb előzénet. Akkor még csak 10 oldals volt. Most olyan 30. :)

  5. Flanker szerint:

    Nagyszerű, köszi az infót!

  6. csillag (nyegle) laci szerint:

    Uraim! Én visszapörgetném az idő és a történelem kerekét de úgy hogy “csapágyas” legyen.Szerintem amikor rájöttünk hogy tériszonyunk van a fán és lemásztunk illetve volt aki fejre esett és ütődött lett.A földön matatva kezünkbe került az első kovakő és még beszélni sem tudtunk de már tudtunk mérgesen nézni és ekkor a kezünkbe került az első bunkó amit minden kiképzés nélkül is csodálatosan megtanultunk használni a tulajdonunk védelmében és erőfitogtatásként.Na ekkor kezdődött az erőszak!

    Ez pedig nem most volt.De bizony most is elkelne egy kis kiképzés mert ha a “szerető” szomszédaink megvadulnának ,igencsak bajban lennénk amig a “szövetségeseink” ide nem érnének, mivel “nagyon messze vannak” tőlünk.Találó a Svejk is,csak az erőszakra utalva az 1954-es Cseh film az igazi és a befejező mondata a Svejknek mikor elkezdődik a tüzérségi támadás ezt kiáltja:” Hé ne lőjjenek itt emberek vannak!”Egy biztos ,olyan jól kiképzett hajózó és műszaki állományt tettek lapátra a gépekről nem beszélve hogy nehéz lenne pótolni szükség esetén mivel a mai fiatalok erre vész esetén nem lennének alkalmasak.A fiatalokat általánosan értem. Az a pár Grippen meg csak repkedjen a mi fejünk felett és ne Litvániában vagy Észtországban.Itthon mégis csak jobb a levegő és a koszt is hazai.Jobb érzés az ha a fejünk felett a saját sasmadaraink kőröznek és nem valami idegen varjak!

  7. Andor szerint:

    Kicsit irigy lettem -a videót végégnézve- Cseh szomszédainkra, akik szintén kissé alulról kezdték a fejlődésnek nevezett “valamit” a ’90-es évek elején. Csak ők komolyan gondolták a dolgokat minden téren: így gazdaság, haderő terén is. Mi kicsit olyanok vagyunk, mint a Mikszáthi dzsentrik. Amíg van pénz, addig mulatunk, adakozunk mindenfelé, nem törődünk semmivel mialatt a zoknink lyukas. Amikor meg már nincs pénzünk, sajnáljuk magunkat. Szavak röpködnek, hogy így és így kellett volna. (Kedves politikus urak! Vitézkedni és mindent jobban tudni, jobban dönteni bármikor lehet.Kormányban és ellenzékben is.Csak ésszel kellene tenni.)

  8. Robcsi szerint:

    Először is! Egy normális hadsereg a háborúra készül, nem a békére! Sokszor elmondtam már, hogy “odafent” el kell dönteni, hogy kell-e hadsereg, vagy nem. Ha kell, akkor annyi pénzt kell adni, hogy gond nélkül működhessen a dolog. És ami a lényeg: Ne mindig a honvédelmi miniszter legyen a legbólogatóbb! Álljon ki azért, amiért oda lett ültetve a bársonyszékbe!!! Ez, ami kb. 1990 óta folyik, az az emberéletekkel való szórakozás!!! 1 órás hajózó. Hát röhej!!!! Emberek! Ébresztő!!!!!

  9. Tamás szerint:

    Helló ! Mindenkinek

    Vannak olyan emberek akiknek fizikai adottság híján az erőszak alkalmazása szóba sem jöhet, ez az illető használhatja az eszét, ez a módszer talán egy országra is lehet érvényes, de ha már haderő és kevés a pénz,akkor miért nem ennek megfelelően gondolkozunk, békeidőben össze kell vonni a különböző erőszakszerveket, katasztrófa védelmet, háborúban meg mindenki a hadsereg alá tartozik, nem szétaprózni az erőket mert, ahhoz mi kevesen vagyunk és kevés a pénzünk. A kórházakban is azért vannak a várakozások, mert ugyan van sok gép, meg orvos de egy feladathoz, egy gépet meg orvost rendelnek, a helyet hogy egy géphez, meg orvoshoz több feladatot rendelnének. Talán itt nem is az ésszerű megoldások a lényegesek, hanem a hatalmi pozíciók, a magánvagyon.Ha az ország védelme és ésszerű működése lenne a cél, akkor lehetne célravezető megoldásokat találni.

  10. Humer szerint:

    Véletlenül keveredtem ide, de gondoltam, hozzászólok a témához:
    Van egy hadseregünk, mely az olvasottak alapján alkalmatlan az elvárt feladatok teljesítésére (nálam ez eredményes honvédelmet jelent). Ha alkalmatlan az alulfinanszírozás végett, akkor nincs is rá szükség. Minden elköltött forint ugyanis kidobott pénz az ablakon. Mit lehet csinálni? Szerintem a rendőrséget kell megfelelően kiképezni, felszerelni, alkalmassá tenni egy védelmi feladatra. Miért? Mert ők béke időben is fegyveres alakulat, és rendvédelem a feladatuk. Amúgy is rájuk fér a fejlesztés, fejlődés. Ezenkívül egy nemzetőrség jellegű kiegészítő megoldás jöhet még szóba. Teljesen önkéntes alapon kiképzés, ismétlő kiképzések, és szükség esetén bevetés.
    Mint említettem csak honvédelemről beszélek. Támadó jellegű harcászat elképzelhetetlen. Végül is a 21. sz-ban élünk. A cél csak is a békés együttélés lehet. Azokról pedig ne vegyünk példát akik ezt másként gondolják (ők csak addig életképesek, míg vannak politikusok akik pénzért hajlandóak háborúba vinni népüket, míg ők biztonságos helyen számolgatják a kapott zsét… Mert higgyétek el, a 21. sz. háborúi csak a pénzről szólnak.)
    Ja, és fontos lenne, hogy egy olyan szervezet mint az ENSZ szintén e gondolatokat képviselje, és ezen irányba terelje tagállamait…

  11. Chilfit (=Sólyom) szerint:

    Haderőre nem azért van csak szükség, hogy megvédjük magunkat, hanem, hogy elrettentse a potenciális ellenfelet.

    Egy egyszerű példa, adva van két férfi:
    1. 165cm, 55kg, semmilyen küzdősportban nem járatos, önvédelmi fegyverrel nem rendelkezik, alapvetően félénk
    2. 185cm, 90kg, profi szinten járatos egy küzdősportban, van önvédelmi fegyvere és bármilyen eszközzel képes azonnal ölni, alapvetően kemény és “bátor” fellépésű

    Melyikbe kötnének bele hamarabb?! Na, ez a lényeg. Nem a 2.-ba és ha igen, képes lenne megvédeni magát. És ha – ne adj Isten – valakit bántalmaznak az utcán, ő közbe is tudna avatkozni. Ennyi.

    A mai magyar haderő – különös tekintettel, hogy Magyarország katona földrajzi szempontból eleve nehezen védhető – kb. egy nagy nulla, sőt, amit a haderővel műveltek a “rendszerváltás” óta az kvázi hazaárulás. Persze már a nyolcvanas évek közepétől zajlott – a vélhetőleg tudatos – züllesztés, pl. ZSU-23-4 kivonása.

    ÉS évi 1,5 milliárd USD a költségvetés… a semmire, a kb. ötezer fős harcoló katonára, meg a nyuszi buszokra (BTR-80/BTR-80A)… nonszensz.

    És akkor nézzük a pénzügyi oldalt…

    A Magyar Honvédség éves költségvetése 2000-2010 között éves szinten 214,3 milliárd (2003-as minimum) és 319,7 milliárd (2008-as maximum) között mozgott, ami a GDP 1,09-1,8%-a. 2011-re 275,2 milliárd Forint van előirányozva, plusz 24,7 milliárd zárolva, ami a GDP 1,0%-a, pontosabban a zárolt összeg nélkül 0,92%.
    Kerekítsünk USD-ra, így kb. 1,5 milliárd az összeg…

    Összehasonlításul:
    Lengyelország 12 milliárd USD (GDP 2%-a)
    Szlovákia 1,35-1,45 milliárd USD (GDP 1,5-1,6%-a)
    Egyiptom 5,9 milliárd USD, ebből 1,3 milliárd amerikai segély (GDP 3,2%-a)
    Etiópia nincs pontos adat, de kb. 0,5 milliárd USD (GDP 2,5%-a)

    Megismétlem 1,5 milliárd USD évente egy harmincezer fős haderőre, amiből jó ha ötezer tényleges harcoló katona van, szinte semmilyen eszközzel.

    Míg Egyiptom közel 6 milliárdból egy brutálisan nagy haderőt tart fenn, vagy Etiópia fél milliárdból egy kétszáz ezer fős haderőt.

    Hová tűnik a pénz? Ja kérem, ez egy professzionális (drága) és szart sem érő haderő…

    Csak néhány szám, hogy mivel lehetne elérni, hogy megvédhessük magunkat:

    S-300PMU-2-es légvédelmi rakéta komplexum 200 kilométeres megsemmisítési távolsággal 150 millió USD

    Pantsir S1E gépágyús és rakétás légvédelmi eszköz darabja 15 millió USD

    azaz kb. 800 millió USD-ből nagyjából meglenne a légvédelem…

    SU-27SKM elfogó vadász (fylaway price + alkatrészek, tartalékhajtóművek, fegyverek) 60 millió USD

    SU-39 (SU-25T) csatarepülő 30 millió USD

    azaz kb. kb. 1,8 milliárd USD-ből meglenne a légierő

    … 5 év alatt lehetett volna egy korszerű haderőnk ugyanebből az elherdált pénzből…

  12. LeviM5 szerint:

    Mi-24-es helikopterkről: a volt NDK-tól 96-ban ajándékba kapott gépekből 2 “P” állt hadrendbe. A “D”-k állítólag álkatrésznek lettek felhasználva. A többi “P” azóta is várja, hogy repüljön, pár száz óra van bennük. Anno megírta a szaksajtó, 2020-25-ig számolhat velük a légierő. Mikor teszik fel végre a kérdést a miniszternek, hogy miért kell mindenáron venni, mikor állnak ezek a szinte új gépek rendszerbe??? Ha kidobják őket, be ahogy a többi “V”-t sem nagyjavítják, az anyagi javak pazarlása, hűtlen kezelés, sajnos nem vagyok ügyvéd, de büntetőjogilag biztos van következménye… Ahogy a 29-esek ügye is az lenne.