Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

A hidegháború a közismert rutin szerint zajlott: mindenki tette a dolgát, a nyugatiak és a szovjetek is. Utóbbiak különösen jónak bizonyultak a HUMINT (human intelligence, emberi hírszerzés), míg az amerikaiak az ELINT (electronic /signal/ intelligence, elektronikai hírszerzés) területén. Egyik sem volt sétagalopp, de az amerikaiak többet kockáztattak: a szovjetek ujjai felettébb tudtak viszketni az elsütőbillentyűkön. Az ELINT-nek volt ugyanis némi hátránya: esetenként túl közel kellett menni a szovjet fegyverekhez ahhoz, hogy értékelhető információkhoz jussanak. Ehhez képest egy szovjet hírszerző “csak” az amerikai börtönt kockáztatta, ami a szovjet viszonyokhoz képest akár előrelépésként is felfogható volt. Az ELINT intézésének számos módja volt, minket most a repülőgépes megoldás érdekel, beleértve a fotófelderítést is – mint az a címből is sejthető.

A fentiekre tekintettel garantált volt, hogy a hidegháborút a szovjet légvédelem az őrület határán fogja tölteni: a SzU légtere a Párt elvárásainak megfelelően sérthetetlen kellett, hogy legyen. Az amerikaiak részéről a légtérsértés nem volt ugyan napi rutin, de az sem igaz, hogy bármi áron tartózkodtak volna tőle. Mindezek következtében egy szovjet PVO-pilóta élete nem volt unalmasnak mondható. E tény felett érzett örömükbe azért néha vegyült némi üröm is, mert az SR-71 Blackbirdök megjelenését követően a típus elfogása általában messze meghaladta a lehetőségeiket, hiába üzemeltették a MiG-25-öst számos elfogóvadász alakulatnál – hogy a többi, eleve esélytelen típust ne is említsük. Még ha sikerült is az amerikai gép közelébe keveredniük, a Foxbat szerény hatósugara és nem túl potens fegyverzete túl sok lehetőséget a kibontakozásra nem adott, így a szovjet pilóták feltehetően hosszú évekig rendszeres látogatói voltak a csapatpszichológusoknak a frusztráltságuk miatt…

SR-71 "Blackbird"

Nyugat felől a Blackbirdök jellemzően Angliából indultak a Szovjetunió határaihoz és a Norvég-tenger felett gyorsítottak fel 3.000-3.200 km/h-ra és érték el a 20-24 ezer méteres magasságot, majd ezt követően a szovjet partokat vagy egy jobb, vagy egy bal fordulóval közelítették meg. A szovjetek persze gyorsan kiismerték őket: bal forduló esetén a Kola- és Kanyin-félszigeteket látogatták végig az amerikaiak, majd Novaja Zemlja felé fordulva Norvégia irányába távoztak, hogy légi utántöltést követően visszatérjenek a ködös Albionba. Jobb forduló esetén ugyanezt az utat járták be, csak ellenkező irányból: Novaja Zemlja felől kezdték meg rohanásukat a szovjetek idegein, majd a Kola-félszigetnél távoztak.

Nyilván nem túl meglepő, hogy a szovjetek mindig izgatottan várták, hogy a Feketerigók (vagy bármi más) akárcsak egy milliméterre is megsértsék a Szovjetunió légterét, így aztán minden repülésüket árgus szemekkel követték: aki a környéken élt és mozgott a PVO-nál, mind a nyugati felderítőkkel kelt és feküdt – de a Feketerigók számítógépei a navigációval nem hibáztak.

Vlagyimir Nyikolajevics Kondaurov, tesztpilóta ebben az időben a nemrég szolgálatba állt MiG-31 Foxhoundon repült, így módja nyílt részt vennie ebben a játszmában – csak éppen Kamcsatkánál.

V. Ny. Kondaurov

A MiG-31 típus a Szovjetunió távol-keleti részén 1983. szeptemberében állt szolgálatba, nem sokkal a KAL007 járat lelövése után. Szovjet források szerint ezt követően drasztikusan visszaesett a “provokációk” száma, ám idővel helyreállt a “rend” (már a hidegháborús viszonyokhoz képest): a Kamcsatkán állomásozó (Petropavlovszk-Kamcsatszkij repülőtéren, egészen pontosan) ezred gépeit 1987-ben 214 alkalommal riasztották, míg 1988-ban már 825 alkalommal. Általában SR-71 Blackbird, P-3 Orion és RC-135 típusokkal hozta őket össze a sors. Utóbbiak természetesen nem jelentettek kihívást, ellentétben a Blackbirdökkel. Ezek elfogására útvonaluk szerencsés megsaccolásával és körültekintő szervezéssel nyílt csak mód, ha ilymódon sikerült Foxhoundokat állítani az útjukba. Természetesen a Kopók 2,83 Mach végsebessége nem adott lehetőséget arra, hogy utolérjék a Rigókat, de erre nem is volt szükség: a Kopók által hordozott hatalmas R-33 rakéták sebessége és hatótávolsága ezt a kis hiányosságot könnyedén áthidalta, még akkor is, ha az indítási- és hatótávolság a hátsó féllégtérből drasztikusan lecsökkent. A Zaszlon lokátorok (illetve később a módosított változat, lsd. ITT) pedig gondoskodtak arról, hogy az amerikai személyzetek a légkondicionálás ellenére is csúnyán leizzadjanak a repülés során…

MiG-31 Foxhound

1988. február 12-én Vlagyimir Nyikolajevics napja a szokásos módon indult: leküldte a szokásos száz gramm vodkát szolgálatba lépett a bázison – és várt. A “menetrend szerinti” SR-71 páros meg is érkezett, szokásukhoz híven egyikük Kamcsatka felé haladt, a másik pedig messzebb, a Csendes-óceán felett unta magát – társához képest, legalábbis. A MiG-31-es a riasztást követően Kamcsatka felett várta a zsákmányt. Természetesen a személyzetet lentről folyamatosan tájékoztatták, mikor mit kell tennie, így az elfogás végül sikerrel járt: 2.000 méterrel a MiG felett repült a Blackbird – 10 kilométerrel előttük! Kondaurovék szabad szemmel látni nem nagyon látták, de néha fel-feltűntek a fényei. A hidegháborús szokásoknak megfelelően nem volt olyan vadászpilóta, aki ezek után ne kapcsolta volna a lokátort támadó üzemmódra: a szovjet személyzet sem volt kivétel ezalól. Természetesen légtérsértés nem történt, így tüzelésre nem volt mód és lehetőség, de ami jár, az jár: tudatni kellett az amerikaiakkal, hogy marhanagy mázlijuk van. Nyilván nem elhanyagolható az sem, hogy ilyenkor minden vadász látja a lelki szemeivel, ahogy az elfogott személyzet a fülkéjében izzad és sápadtan remeg, ahogy a besugárzásjelző az őrületbe kergeti…

Bármi is volt az oka, a Blackbird – a szokásos forgatókönyvtől eltérően – ekkor elfordult Okinawa felé: a szovjetek biztosra vették, hogy az amerikaiak tudomást szereztek a műszereiknek köszönhetően arról, hogy egy Kopó lohol vérszomjasan a nyomukban – az már más tészta, hogy eredetileg is ekkor és itt akartak-e fordulni vagy inkább óvatosságból döntöttek a távozás mellett.

Hogy ez a történet megfelel-e a valóságnak, nem tudhatjuk, de az tény, hogy Kondaurov 1988. október 31-én megkapta a Szovjetunió Hőse Aranycsillagát “új repülési technológia teszteléséért”…

A szovjet források említenek más, szintén Kopókkal történt elfogásokat is a Blackbirdökkel szemben: 1987. május 27-én a 72. Gárda Vadászrepülő Ezred személyzete, Moiszejev és Krasznov gárdakapitányok az Északi-sark térségében messze a semleges vizek fölé üldöztek egy SR-71-et, míg 1984. március 8-án két MiG-31-es kényszerítette az addig elfoghatatlannak bizonyult típus egyik példányát feladata megszakítására.

Mindezek után nem túl meglepő, hogy a szovjet források teljesen biztosak abban, hogy a Kopók megjelenése volt az oka a Feketerigók nyugdíjazásának. Ez vagy igaz vagy nem, de az biztos, hogy míg korábban a MiG-25-ösöknek csak egy “szűk ablakban” volt lehetőségük arra, hogy eredményesek legyenek, addig a 31-es alacsonyabb sebessége ellenére is jobb eséllyel indult ugyanerre a feladatra: ez egyrészt a nagyobb hatótávolságának, másrészt a drasztikusan potensebb fegyverzetének és lokátorának volt köszönhető. Tény, hogy nincs információ arra nézve, hogy a 25-ös vagy a 31-es Feketerigót lőtt volna le, de ez önmagában nem zárja ki azt, hogy szerencsésebb szovjet pilóták kerülhettek pályafutásuk során olyan helyzetbe, hogy elvileg a siker reményében indíthattak volna rakétát. Másrészt az SR-71 besugárzásjelzője – mint a besugárzásjelzők általában – meg tudja különböztetni, hogy a rá pályázó csak követi a radarjával vagy be is fogta: utóbbi sokkal kellemetlenebb. Leginkább tehát az amerikaiak tudnák megmondani, hogy hogyan boldogultak a szovjetek a kihívással, de ezzel kapcsolatban eddig információ nem nagyon jelent meg részükről.

A "szűk ablak" probléma lényege (nem a távolság kicsi, hanem a rendelkezésre álló idő)

Természetesen az amerikaiak összességében jól ismerték a szovjet légvédelem lehetőségeit, így a Blackbirdök bevetéseit mindig úgy tervezték meg, hogy az esetleges “kellemetlenségek” lehetőségét a minimálisra redukálják. Nem volt tehát egyszerű a Blackbirdök közelébe kerülnie a MiG-zsokéknak…

Szovjet MiG-23-as amerikai Oriont "zaklat" - hidegháborús napin rutin

Az ilyen és hasonló elfogásoknak azért volt egy olyan előnye is, hogy sikerült egész használható fényképeket készíteni az új szovjet típusról:

  

6 hozzászólás: “Kopók és Feketerigók”

  1. csillag (nyegle) laci szerint:

    Ne becsüljük le őket.Mindkét oldalon voltak,vannak nagyon rátermett bátor emberek és a repülés az egy különösen csodálatos hivatás!Az égi országúton nincsenek kilométer kövek és a HAZA védelme mindennél előbbre való!

  2. Flanker szerint:

    Távol áll tőlem az amerikaiak vagy az oroszok lebecsülése (egyáltalán: bárkié – igaz, azért néhanap rajtam is kikönyököl a jóindulat :D), erről nyugodt szívvel biztosíthatok mindenkit. Az kétségtelen, hogy némi (legyen az jó vagy éppen kevésbé jó) poénkodást nem tudok kihagyni (lsd. vodkás rész), de ezt nem kell komolyan venni, természetesen. Posztjaim döntő része fura módon orosz témájú, így ha lesajnáló véleménnyel lennék róluk, feltehetően nem foglalkoznék velük ennyit. :)

  3. Higany szerint:

    Egy SR-71 pilóta memoárjaiból:

    “One day, high above Arizona , we were monitoring the radio traffic of all the mortal airplanes below us. First, a Cessna pilot asked the air traffic controllers to check his ground speed. ‘Ninety knots,’ ATC replied. A twin Bonanza soon mad…e the same request. ‘One-twenty on the ground,’ was the reply. To our surprise, a navy F-18 came over the radio with a ground speed check. I knew exactly what he was doing. Of course, he had a ground speed indicator in his cockpit, but he wanted to let all the bug-smashers in the valley know what real speed was ‘Dusty 52, we show you at 620 on the ground,’ ATC responded. The situation was too ripe. I heard the click of Walter’s mike button in the rear seat. In his most innocent voice, Walter startled the controller by asking for a ground speed check from 81,000 feet, clearly above controlled airspace. In a cool, professional voice, the controller replied, ‘ Aspen 20, I show you at 1,982 knots on the ground.’ We did not hear another transmis sion on that frequency all the way to the coast.”

    :)))

  4. csillag (nyegle) laci szerint:

    Nem is feltételezem ezt Önről,de vegyük figyelembe a “hidegháború előnyeit” is! Mekkorát fejlődött a repülés az űrrepüés a hajózás a hiradás technika és sorolhatnám még a fegyverkezési hajsza pozitiv és negativ kovetkezményeit. Ezek bizony nagyon komoly áldozatokkal jártak mind anyagi ,erkölcsi és sajnos emberi életben is.Mindkét fél nagyokat alkotott és ha előbb “nőt volna be a fejük lágya”, most sokkal előrébb tartana a világ.Történtek tragédiák itt is ott is.PL.a K-19-es tengeralattjáró tragédiája az egyik és pl.a másikon mikor egy hibás torpedótól megakart szabadulni a kapitány az Atlanti-óceánon és kilőtték ,csak egyet felejtettek hogy az éles torpedó célpontot keres és meg is találta őket és tragédia lett az emberi mulasztásból.Vagy az űrkutatás áldozatairól nem is beszélve,mindannyiat fantasztikus emberek voltak mert potosan tudták hogy bármikor “kiállhatnak” a sorból mégis vállalták sorsukat és ha előbb fognak össze az űrkutatás terén ,talán már a Mars utazáshoz “csomagolhatnánk”.Ugye hogy milyen jól megvannak a Nemzetközi Űrállomáson, milyen eredményeket értek el közösen!

  5. Flanker szerint:

    Egyetértek.

  6. csillag (nyegle) laci szerint:

    Ezért volt nekem “MEGTISZTELTETÉS” Pápán szolgálni a 47. Honi Vadászrepülő Ezredben (akkor MN 5081,)és azt a sok egy hetes Készültségi szolgálatot ellátni,mert úgy érzem biztak bennem és ez nagyon jól esett,pedig csak egy húszéves kamasz gyerek voltam. Úgy megtanitottak minket,hogy a mai napig nem nagyon felejtettük el pedig eltelt negyven év.Soha nem felejtem el azt a hajnalt mikor elsőfokban elemelt a 21-es és a nap meg ébredezett a horizonton.Büszke vagyok hogy ott lehettem a Pápai nagybeton végén és hogy ebbe a “Nagy Családba tartozhattam ,igaz hogy csak mint a “Legkisebbik gyerek”.Hiszen nekünk akkor ez volt a Kötelességünk és a HAZÁNK légterét védtük. A kerozingőz és a hajtóművek dübörgése megfertőzött és egy életre elkisér!