2011. október 14-én rendkívüli forgalom volt tapasztalható a Győr-Pér Repülőtéren. Reggel nyolc óra után megérkezett a Private Wings szokásos ingolstadti járata (PWF200). Sokak számára ismert talán, hogy a német légitársaság nem nyilvános járatai az AUDI munkatársait szállítja a győri gyár és az anyavállalat központja között. A menetrend szerinti járat után nem sokkal további négy Do328 típusú repülőgép landolt – fedélzetükön egy, a gyárban lezajlott rendezvény vendégeivel.
Az Audi Hungária Motor győri gyárának tevékenysége minden kétséget kizáróan a magyar gazdaság egyik meghatározó alapeleme. A vállalat jelentős szerepet vállalt a Győr-Pér repülőtér 2003-as fejlesztése során. Kezdetben 14, illetve 19 üléses Beech típusú gépekkel teljesítették a járatokat, majd a Dornierek váltak szinte egyeduralkodóvá Péren. Három évvel ezelőtt heti öt alkalommal érkezett/indult járat, ez a szám jelenleg kilenc, azaz közel megkétszereződött a számuk. A standard járatokon kívül számos alkalommal sor került különjáratokra is. Az gyár tevékenysége és gyártó kapacitása a többszörösére nőtt az évek alatt, amely fokozta a munkaerő áramlását az ingolstadt-i központ felé.
A személyszállítás mellett érdemes néhány gondolatot megemlíteni a teherszállításról is. Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy a repülőtér cargo forgalmának legjelentősebb része nem az AUDI gyárhoz köthető, hanem más magyarországi autóipari alkatrészgyártókhoz. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a győri gyár alkatrészigényét a kezdetekben elenyésző részben fedezték magyar beszállítóktól. Ez az arány folyamatosan javuló tendenciát mutat, amelynek köszönhetően számos beszállító cég működik napjainkban is az országban. Viszont ezen cégek nem csak Győrbe szállítanak, hanem bármely más európai autógyár számára is. Így újra képbe kerül a légi szállítás lehetősége.
A közelmúltban elkezdődött gyárbővítés méretéről érdemes megjegyezni, hogy a megvásárolt földterület megközelítőleg ugyanakkora, mint a jelenlegi gyár mérete. Az elkövetkező években fokozatosan megduplázódik a mostani ipari terület nagysága. Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy ez milyen hatással fog járni: növekvő igény a légi személy- és teherszállítás területén. Közvetlenül hatással lesz a bővítés a beszállítói szektorra – itt említhetjük a kecskeméti Mercedes gyárat is -, amely szintén potenciális hatással lehet a légi teherszállításra.
A gyártelepítési és -bővítési telephelyek kijelölésekor alapvető tényező a közlekedési infrastruktúra vizsgálata – így egy repülőtér közelsége is előnyt jelent – a cég profiljától függően. A pénteki nap jó példa volt arra, hogy miért is fontos a repülőtér működése az AUDI számára.
Fotó és szöveg: Pap Ferenc
Gratulálok ! Kívánok nagyon sok ilyen napot.További sok sikert.
Tudom, hogy Nektek lesz rossz, ha minden napra ilyen forgalmat kívánok, de mégis megteszem
) Gratula a cikkhez és a fotókhoz!
Laci, Tamás!
Köszönöm/köszönjük szépen!
Tisztelettel üdvözöllek Feri!
Nem mindennapi foto-összeállítás, amit kaptunk Tőled.
Elgondolkodtam rajta, hogy ehhez külön érzék kell. nem
elég meglátni a témát, az exponálás helyét is meg kell
találni. Az a hat masina mintha direkt a felvétel kedvéért
lett volna beállítva, pedig nem így történt. Az a tény,
hogy nagy forgalmatok volt, örvendetes. Biztosan Te is
örülsz. Ahogyan értelmezem az írásodat, lesz ez még na-
gyobb is. Azt kívánom, hogy úgy legyen. Nem kimondottan
a várható fotók, hanem elsősorban a munkahely biztonsága
miatt.
Úgy legyen! Szorítok Nektek.
Baráti üdvözlettel:
Kóbor György
Gratulálok, az eddigi talán legszinvonalasabb fotóanyag az oldalon. Néhányat nagy felbontásban a spotter.hu-n is szívesen látnék
Remélem tényleg még nagyobb lesz a forgalom Péren és a repülőtér is tovább fejlődik. Hajrá! Üdv: Péter
Szia!
Köszönöm ez elismerést! Azért tudtam volna még csiszolni a képeken, de 40 perc alatt kellett fogadni 5 gépet és négy rögtön indult is tovább. Persze a munka közben találtam mindig 1-2 perc “tűzszünetet” és akkor készült néhány fotó!
Két képet már feltöltöttem az oldaladra
Majd nézek még hozzá továbbiakat is
Jó fényeket, jó leszállást!
ui.: sajnos ma egy ritka vendégről csúsztam le: http://www.youtube.com/watch?v=9JlgugdyIPc
Jók a képek, nagyon tetszenek!
Üdv,
Ádám