Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

140315163107-04-ukraine-0315-horizontal-galleryNapjainkban a legnagyobb figyelem – nem meglepő módon – az ukrajnai eseményeket kíséri: az egész világ feszült figyelemmel lesi, hogy lőni kezdik-e egymást az oroszok és az ukránok, illetve, hogy a háttérben az Ukrajnáért folyó harcot ki nyeri. A tét nem kicsi, ugyanis lényegében arról van szó, hogy így vagy úgy, de Oroszország újra “beszabályozza-e” az Egyesült Államokat (és mellékesen az EU-t és a NATO-t) a határai közelében vagy ellenkezőleg, a rövidebbet húzza. Ez egyben egy esetlegesen újra kétpólusú világrend létrejöttét jelentené – és akkor a nevető harmadik Kínáról még szó sem esett. Természetesen mindezekből sokan már messzemenő következetetéseket vonnak le már most is, így az aggódásra hajlamosak nem árt, ha benéznek a spájzukba, hogy nincs-e ott véletlenül pár “udvarias zöld ember”, akik oroszul rosszul beszélnek magyarul…

Az eseményekre számos háttérmagyarázat született már, némelyik egyértelműen az ukránokat igyekszik beállítani szegény és szerencsétlen áldozatnak, más magyarázatok Oroszországot magasztalják az egekig, megint mások a nyugati országokat és szövetségeket dicsőítik ilyen-olyan megfontolásokból vagy logikák alapján. Mi inkább arra szavazunk, hogy ebben a témában nincsenek jó fiúk, így tovább fokoznánk a zavart egy újabb – szándékaink szerint objektív(ebb) – verzióval, annak ellenére is, hogy nem vagyunk a téma szakértői és a bölcsek köve sincs a zsebünkben…

– Mi ez az egész felfordulás?

Nézzük a téma alapjait, melyek nélkül egy szót sem fogunk érteni az egész históriából:

1. 1990-ben volt egy máltai megállapodás, melynek lényege, hogy a NATO nem megy közelebb a (volt) szovjet határokhoz. Lehet tippelni, hogy megszegte-e valaki ezt és ha igen, akkor vajon ki volt az és hány alkalommal tette meg.

2. 1994-ben Ukrajna az USA-Egyesült Királyság-Oroszország trió védelméért cserébe lemondott atomfegyvereiről (Budapesti memorandum). A védelem viszont arra az esetre vonatkozik, ha valaki atomfegyverekkel fenyegetné Ukrajnát.

3. Ukrajnában gyakorlatilag három politikai csoportosulást különböztethetünk meg jelenleg: a “narancsos” EU- és USA-pártiakat (jelentős támogatással ukrajnai oligarchák részéről is, akik nem feltétlenül ukrán nemzetiségűek), az oroszokhoz húzókat (legismertebb alakjukként Viktor Janukovicsot emlegetik, ők is jelentős támogatással rendelkeznek ukrajnai oligarchák részéről) és újabban az ukrán nacionalistákat, akik gyakorlatilag teljes joggal nevezhetőek náciknak is. Ők annyira EU- vagy USA-pártiak, mint amennyire Oroszországért rajonganak: semennyire. Igazság szerint van egy negyedik csoport is, de ők nem igazán rúgnak labdába politikailag: igen, ők az ukrán átlagpolgárok.

Lithuania Ukraine

4. Ukrajna gazdaságilag jobbára csődtömegnek nevezhető, ráadásul igen komoly függésben van (gazdaságilag) Oroszországtól: számos ukrán polgár dolgozik vendégmunkásként Oroszországban, illetve az ukrán export jelentős része is Oroszországba irányul. Azt nyilván nem kell magyarázni, hogy Ukrajnában kemények a telek és fűteni is kell, amit nem fával oldanak meg. Még… Ezen felül az ukránok vagy kapnak fizetést vagy nem, de ha kapnak, attól ugyan bizony nem mennek a falnak – és ez a nyugdíjakkal is ugyanígy működik.

5. Oroszországot a független Ukrajna nem különösebben zavarta, de a “narancsos” kormányokért nem igazán rajongtak, viszont tudtak egymással tárgyalni. Amikor Ukrajna kapcsán az EU és a NATO került szóba, az oroszok rohadtul felhúzták magukat, bár – meglehet, ez hiba volt – elég jól palástolták. Egy ideig…

6. Oroszországban a szomszédos (ex-szovjet) országokat “közelkülföldként” emlegetik. Ezt úgy kell elképzelni, mint a medve barlangja előtti tisztást: aki “odacsinál”, annak a medve előbb-utóbb beleveri az orrát – már csak azért is, mert pl. Jugoszlávia, Líbia, stb kapcsán az oroszok átverve érzik magukat az USA és az EU részéről. Hogy ez mennyire így van, azt a 2008-as a grúz öngyilkos támadásra adott válasz után már illett volna szem előtt tartani a jövőre nézve.

20081009073503!Georgian-war-pics

7. A 6. pontban említett átveréseket az oroszok már a szír polgárháború idejére elunták és bekeményítettek. Az USA-nak ez kapóra jött, így lényegében arcvesztés nélkül hátrálhatott ki a beígért bombázásokból, igaz, akkor már a tulajdon szövetségeseik sem hittek nekik.

8. Az USA beavatkozásai a hangzatos szólamokkal ellentétben az elmúlt időszakban jellemzően sehova nem hozták el a demokráciát és az emberi jogok érvényesülését, a polgárháborút és anarchiát annál inkább.

9. Az EU-csatlakozás a kelet-európai térségben eléggé vegyes megítélésű, de abban mindenki egyetért, hogy a térség nem lett a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ukrajnában ez a tény valahogy nem közismert. (Itt azért jegyezzük meg, hogy az EU-s csatlakozás ügyében tapasztalható csalódottság jellemzően nem az EU hibája, hanem az egyes országok kormányaié, bár a csodavárás eleve nem sok észre vallott. Mindez persze nem zárja ki, hogy az EU-nak ne lennének meg a maga hülyeségei.)

10. Ne legyenek kétségeink: a magára talált medve nem a gyengék és elnyomottak védelmezője, ahogy a demokrácia kifejezéstől is jobbára röhögőgörcsöt kap, hanem a saját érdekeit akarja érvényesíteni bárki rovására – pont úgy, mint a balhé összes többi résztvevője. Ha erre másoknak joga van, akkor nehéz elvitatni, hogy neki is.

nato-russia-war

“Oroszország háborút akar – nézd, hogy milyen közel rakta a határait a katonai bázisainkhoz!”

– Mindez nagyszerű, de akkor kinek van igaza?

A kérdés nagyon jó. Tulajdonképpen mindenkinek igaza van – a saját szemszögéből, de csakis abból. Nézzük részleteiben:

1. Viktor Janukovics, volt(?) ukrán elnök: először is szögezzük le, hogy ő se nem szép, se nem jó, se nem okos – és még lop is, korrupt is, talán csak gyerekeket nem macerál. Mindenki tudja róla, hogy Moszkva embere.

Az nehezen vitatható, hogy törvényesen jutott hatalomra: megválasztották. Az ő esetében a legfontosabb azt tisztázni, hogy NEM Moszkva kesztyűbábja, ugyanis legjellemzőbb “hobbija” az volt elnökként, hogy az EU és Moszkva között hintázott, mindig ahhoz húzva éppen, aki többet ajánlott. Ez nem egy rossz módszer, vagy legalábbis nem lett volna rossz, ha idővel nem kellett volna egyszer és mindenkorra színt vallania. A problémát az okozta, hogy ha az EU mellett dönt, akkor az erős orosz gazdasági kapcsolatokat bukja, ezért pedig lámpavasra húzzák a választói, Moszkva pedig pokollá teszi az életét, amihez kezdésként némi csaptekergetés is bőven elég. Ha Moszkva mellett dönt, akkor sem lesz jobb a helyzet, mert egyrészt a mozgástere leszűkül, másrészt a nyugati kapcsolatok is beszűkülnek, hovatovább a választók megintcsak lámpavasra húzzák. Nem egyszerű a politikusok élete, ismerjük el…

Miután a “jóember” elkövette azt a hibát, hogy már-már az EU-s társulási szerződés felett tartott tollat dobta el és visszakozott a dologtól, az ukrán polgároknál némileg elszakadt a cérna. Igen ám, de ekkor a Majdanon még egyetemisták, normális és átlagos polgárok jelentek meg tiltakozni, egyébként teljesen normális módon, nem is volt ezzel semmi gond. Később viszont megjelent az ellenzék, valamint az ukrán nacionalisták is – és elszabadult a pokol, a normálisabb polgárok meg inkább hazamentek, a Majdanon csak a naivak és a balhézók maradtak. A többi történelem: Janukovics immáron nem elnök, a kellemetlen ebben csak az, hogy a leváltása nem igazán állja ki a törvényesség próbáját. Nos, valóban volt lövöldözés is, amivel csak annyi baj van, hogy marhára nem tisztázott, hogy ki lőtt és miért. Lőtték a rendőröket és a “civileket” is (utóbbiak között szintén voltak fegyveresek), illetőleg a békés tüntetőknek nem az a nemzetközileg elfogadott ismertetőjele, hogy Molotov-koktélokkal rendőröket gyújtanak fel, valljuk be. Az elnököt sejteni a lövöldözés hátterében nem rossz elképzelés, hiszen oka lehetett rá, de ennyi oka volt az ellenzéknek is: a helyzet eszkalálódása nekik kedvezett, fokozta a nyomást Janukovicson és a polgárokat is ellene hergelte. Úgyhogy ne nagyon vegyük biztosra, honnan is eredt ez az egész. Még egy apróság: az ukrán törvények szerint a hadsereg nem vethető be a polgárok ellen. Janukovics ezt be is tartotta – és a sereg is több alkalommal jelezte, hogy a balhéba nem szólnak bele.

A nyugati hatalmak (plusz EU, NATO) szempontjából Janukovics igazi rosszfiú: visszatáncolt a csatlakozástól és készpénzként kezelték, hogy Oroszországhoz húz. Orosz szempontból pedig Janukovics megbízhatatlan figura, aki a nyugattal barátkozik, míg az ukrán polgárok szerint egy korrupt politikus, akiért marhára nem kár. Lényeg a lényeg, Janukovics Oroszországba menekült, lévén Ukrajnában nem maradhatott, nyugat felé pedig szintén nem mehetett, tehát gyakorlatilag nem is volt más választása. Moszkva szempontjából a (volt) elnök jelenlétének egyetlen pozitívuma van: legitim elnöknek tekintik és immáron nincs más választása, mint hogy úgy táncoljon, ahogy Moszkva fütyül neki. Orosz szempontból később ez még jól jöhet, szóval a figura el van téve tartalékba.

Van még valami: Janukovics NEM kívánt csatlakozni a Vámunióhoz, tehát törődjünk bele, hogy marhára nem Oroszországhoz húzott, hanem – szentekhez illően – saját maga felé. :)

2. Az ukrán ellenzék: gyakorlatilag azt kell róluk tudni, hogy mindössze egyetlen dologban különböznek Janukovicstól és körétől: ők többségükben egyértelműen nyugatra húznak. (Az ellenzékhez tartoznak a nacionalisták is, akik viszont nem csak Oroszországot, de a nyugatot is gyűlölik, meg úgy általában mindenkit, aki nem ukrán. Azt, hogy ki ukrán, természetesen ők döntik el.) Egyebekben az ukrán ellenzék fikarcnyival sem jobb Janukovicsnál és bandájánál: ők is lopnak, csalnak és hazudnak. Politikusokról beszélünk, mi ebben a meglepő?!

Senkit nem szeretnénk kiábrándítani a nemeslelkű és tiszta kezű ukrán ellenzék gondolatából, de ez sajnálatos módon minden alapot nélkülöz. Amit még szem előtt kell tartani, az az, hogy a “szerelem” az ellenzék és a nyugat között kölcsönös: persze, majd pont a nyugat nem támogatja a neki szimpatikus erőket, hahaha… Ne legyünk naivak: a politikát nem Szása és Ludmilla, a romantikus lelkű ukrán polgárok alakítják Ukrajnában sem, de nem ám…

3. A nyugat: ide tartozik az EU, a NATO és ezek tagországai, az élen az USA-val. Részükről a kérdésben a következő a lényeg: egy erős Oroszország számukra nem lenne kedvező semmiféle téren, meg hallottak valami olyasmit is, hogy “Oroszország Ukrajna nélkül semmit nem ér, Ukrajnával kiegészülve viszont elfoglaja az egész világot és mindenkit elfogyaszt élve, saslik gyanánt”. Ez érthető módon nem opció számukra, éppen ezért prioritás, hogy egy orosz-ukrán közös buli semmiképpen se valósulhasson meg, így Oroszország véletlenül se tehessen keresztbe az álmaiknak. Janukovics politikája viszont ezt a lehetőséget nem zárta ki, így személye enyhén szólva terhessé vált. “Nem kívánatossá” persze nem, mert a demokratikus nyugat soha nem szervezne puccsot vagy fegyveres hatalomátvételt egyetlen kormány ellen sem, merényletet meg végképp nem. (Nem röhög, ugye?!) Erre van a helyi ellenzék, ugyanis. Első körben Ukrajna EU-s társulása a cél, lévén ez már önmagában kizárja, hogy az ukránok ezután Oroszországgal barátkozhassanak. Az nem szempont, hogy emiatt rengeteg ukrán cég fog becsődölni és szintén rengeteg ukrán lesz munkanélküli, lévén ők az orosz piacból élnének – a nyugat pedig semmit nem fog vásárolni tőlük. Figyelembe véve, hogy ez Oroszországnak nyíltan nem fog tetszeni, így magától értetődik, hogy Ukrajna komoly katonai fenyegetésnek lesz kitéve, melytől védelmet kizárólag a NATO-tól remélhet…

Mint az lenni szokott, a nyugat nagyra tartja a demokráciát és az emberi jogokat, így azt is, hogy például Ukrajna és polgárai eldönthessék, hova akarnak tartozni. Ez szép és igaz, valamint jogos is, csak van vele egy kis bibi: ugyebár az mindenkinek ismerős, amikor a szomszéd vasárnap hajnalban fúrni, faragni és kalapálni kezd? Nos, az az ő lakása, azt csinál ott, amit akar. Ezt mindenki tudja, mégsem értékeli ezen húzását senki, lévén a zaj már másokat is érint  – a saját lakásukban. (Dettó ugyanez a szitu, amikor a kertesházas övezetben a szomszéd a saját kertjében gumit éget – az ő dolga alapvetően, de azt egy szomszéd sem hiszi el, hogy joga lenne őt kifüstölni, tehát reklamálni fog a derék szomszédnál.) Tehát a szomszédok szempontjából az ukrán EU tagság még csak hagyján, de a NATO tagság már gumiégetés a javából.

A nyugatnak van még egy problémája az oroszokkal: az oroszok egyrészt befektetési lehetőségeket keresnek Nyugat-Európában (Hahh, minő szentségtörés! Gazdasági megszállás és hódítás, jajj! – Mit is csinálnak a jajvaszékelők a világ többi részén? Ja, bocs…), azaz gazdasági befolyáshoz jutnának náluk (Szó sem lehet róla!), valamint gázt szállítanak nekik (is), sokat. Nagyon sokat. Függenek (függünk) az orosz gáztól. Jó napot kívánok, biztos, hogy ez az oroszok hibája?!

4. Oroszország: az orosz álláspont tőlük nyugatabbra ritkán érthető, így ezt most megpróbáljuk úgy levezetni, hogy világos legyen a problémájuk.

Tegyük fel, hogy Magyarország egy semleges ország és egész jól elvan Oroszországgal, amely amúgy a “Bad Boys” nevű katonai szövetség tagja és saját bevallása szerint erősen szimpatizál velünk, soha nem bántana minket, sőt: néha csokit és virágot is küld. Mi jó fejek vagyunk, elfogadjuk a csokit és a virágot, néha visszamosolygunk, oszt’ ennyi, de nem bízunk bennük, mert láttunk mi már éjjeliőrt nappal meghalni. Persze ott van közöttünk Ukrajna, amely nem tartozik sem hozzánk, sem az oroszokhoz, így nincs miért aggódnunk. No, egyszer csak híre jön, hogy Ukrajna is belépne a “Bad Boys” csapatba, mire minket lever a víz, hogy oké, hogy az oroszok nem akarnak minket macerálni, de akkor mit akarnak közvetlenül a mi határainknál?! Tutira sántikálnak valamiben, a szemük sem áll jól, nyilvánvalóan le fognak rohanni minket és a férfiakat megerőszakolják, az öregeket kényszermunkára viszik, a nőket meg felpofozzák (vagy valami ilyesmi). Aggódnánk ebben a feltételezett szituban? Naná. Volna is rá okunk? A saját szempontunkból mindenképpen, meg úgy egyébként is. Mi lennénk a szemetek? Nyilvánvalóan nem, mert nem mi megyünk az oroszokhoz, hanem pont fordítva.

Akkor most kapaszkodjunk meg: az oroszok pont abban a helyzetben érzik magukat hosszú ideje, mint amit mi most elképzeltünk magunknak, csak ők a NATO-val szemben. Az részükről oké, hogy a NATO saját bevallása szerint szép és jó, valamint rendkívül békeszerető, de akkor miért jön egyre közelebb az orosz határokhoz?! Ők is láttak már karón varjút, nem veszik be a NATO dumáját, mert annyi azért nekik is dereng, hogy a NATO egy katonai szövetség, tehát egyértelmű számukra, hogy nem virágot szedni érkeznek az ukrán mezőkre és rétekre. Csöndben, csak magunknak ismerjük el: ebben azért lehet valami.

Tehát: az oroszokat egyrészt halálra idegesíti a NATO közeledése, amelyhez az ő elképzelésük szerint az EU az előszoba – így természetesen ettől is idegbajt kapnak. Mindezeken túl Ukrajnában jelentős számú és arányú orosz kisebbség él a déli és keleti területeken, az ukrán politikusok egy része pedig – azok, akik inkább nyugatra húznak – előszeretettel igyekeznek az ő nyelvhasználati jogaikat csorbítani többségi szavazatok reményében, ami Moszkvából nézve annyira nem vicces (csak mellékesen: nálunk sem népszerű a szlovák nyelvtörvény és szerintünk nekünk van ebben a kérdésben igazunk).

ukraine-crimea-russia-usa

– Oké. Mi a helyzet akkor a Krímmel?

Ez meglehetősen egyszerű: a Krímben először a görögök jelentek meg, még az ókorban. Ez csak azért fontos, mert az azóta lezajlott történelmi események alapján a környéken gyakorlatilag mindenki igényt tartana a Krímre a tatároktól kezdve a törökökön és ukránokon át az oroszokig. (A görögök az eddigi hírek szerint még nem jelentkeztek.) Ha az évszázadokkal ezelőtti dolgok hivatkozási alapot jelentenének napjainkban, mi is csomagolhatnánk, aztán mehetnénk keletre, ami nem biztos, hogy nekünk jó lenne. Vegyük tudomásul, hogy például a Mongol Birodalom jelenleg nem található meg a térképen, ami “maradék” mégis, az igen messze van onnan, így a “pályázat” tárgyától is. Ugyanez a helyzet a törökökkel is, pedig korábban mindkettő érintett volt a közeli környéken, netán magán a félszigeten is. És akkor mi van? 2014-et írunk… A krími tatárok esetében két dolog lényeges: a Krími Tatár Kánság napjainkra már jóideje nem létezik, így igényt nem nyújtott be a Krímre, de nem is nyújthatna, mert nem tud. Az tény, hogy a krími tatárokat 1944-ben Sztálin (érdekesség: eredetileg Dzsugasvilinek hívták, vagyis grúz volt) parancsára kitelepítették, ami a napjainkban általánosan elfogadott mérce szerint – meg úgy alapból is – mélységesen elítélendő dolog. Azt viszont senki nem fogja tudni megmagyarázni, hogy a pl. szevasztopoli Szergej Nyikolajevics Ivanov 27 éves orosz nemzetiségű krími lakos ezért bármiféle felelősséggel tartozna, avagy ezért számonkérhető lenne, így a krími tatároknak a témában kifejtett panasza jogos ugyan, de képtelenség vele bármit is kezdeni: visszacsinálni nem lehet. Ennek megfelelően a száraz és kegyetlen tény az, hogy a Krímben orosz többség él, kisebb részben ukránok, aztán harmadik helyen jönnek a derék krími tatárok számarányukat tekintve. Mindezeken túl legutoljára a Krím (pár évszázadon át) Oroszországhoz tartozott mindaddig, amíg Hruscsov az Ukrán SzSzK-nak nem ajándékozta. Nem kívánunk jogászkodni, így a tömör lényeg a következő: ami nem a tiéd, azt nem ajándékozhatod el. Igaz, a Szovjetunióban ennek a világon semmi jelentősége nem volt, felbomlását követően meg nem foglalkozott vele különösebben senki. Eddig, mert az ukrán nyelvtörvény eltörlése volt a hatalomra jutott – figyelem, szintén fontos, mint már említettük: nyugat-párti – ellenzék első és legfontosabb húzása (amit végül az ügyvezető elnök végül “kegyesen” nem írt alá), ami az ukrajnai kisebbségek körében enyhén szólva nem aratott osztatlan sikert. Nagyjából ennyit az előzményekről.

crimea595

“Szergej, el ne merd sütni azt a sz*rt a fülem mellett!”

– Hogyan és miért kerültek orosz katonák a Krímbe?

Nagyon jó megfigyelés: az első perctől fogva tudható volt, hogy orosz katonákról van szó: “Tigris” terepjárók, Mi-28-as és Ka-52-es helikopterek, stb… Más szóba sem jöhetett.

Azért vezettük le korábban az orosz álláspontot is, hogy most ezt a kérdést gyorsan tisztázhassuk: onnantól kezdve, hogy felmerült az ukrán EU és/vagy NATO tagság lehetősége, az oroszok elsődleges prioritása lett ennek megakadályozása. Mindkét szervezet elvárja (leendő) tagjaitól, hogy úgy csatlakozzanak hozzájuk, hogy szomszédaikkal a viszonyuk rendezett – utána már gond nélkül halomra lőhetik egymást, lsd. a görög-török “barátságot”. Nyilvánvaló, hogy ha Ukrajna a Krím miatt veri az asztalt az oroszoknál, akkor a két ország viszonya nem éppen rendezett, így a csatlakozás legalábbis kétséges. (Elvben, mert meddig tart módosítani a felvételi követelményeken?!) Mindezeken túl a Krím a Fekete-tenger térségében stratégiai jelentőségű is, így az orosz flotta szempontjából birtoklása elengedhetetlen. Az eddig említett érvek bármelyike már önmagában is elég ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon: a kialakult helyzetben a Krímnek mindenképpen vissza kellett térnie Oroszországhoz, legalábbis Moszkva szerint. Itt jegyezzük meg ismét: a Krímet orosz többség lakja és Oroszországban jobbak a fizetések és a nyugdíjak, mint Ukrajnában, hovatovább rendszeresen és időben ki is fizetik őket. Egyebekben nincs nagy különbség a két ország között, szóval ki az a krími, aki önmaga ellensége lenne (hacsak nem érzelmi alapokon dönt, mint a helyi ukránok egy része, valamint a tatárok).

Az odakerülésük nem nagy kunszt: egy részük már eleve ott volt, a többiek meg jöttek földön, vízen és a levegőben. Érdekesség, hogy mindezt úgy szervezték le az oroszok, hogy a hiperfejlett amerikai hírszerzés mindebből semmit nem vett észre. Semmit. Ez is szerepet játszott az amerikaiak kiakadásában, mert ez már-már megalázó rájuk nézve.

Russia-moves-on-Crimea

“Megmentelek a fulladástól!”

– A krími népszavazásnak mi a jelentősége?

A világon semmi. Mivel akkorra a Krímben már annyi orosz katona és haditechnika volt, hogy a félsziget már-már elsüllyedt, a népszavazás semmit nem befolyásolt. Illetve, azért egyvalamit mégiscsak jelent: a nyugati országok kézzel-lábbal tiltakoztak ellene és az eredménye ellen is, holott előszeretettel állítják magukról, hogy mekkora demokraták és milyen fontos az emberek akaratának tiszteletben tartása számukra. Mármint akkor, ha ez az ő érdekeiket szolgálja, más esetben nem, mint azt a példa kiválóan mutatja.

– Azért eléggé “bunda-szaga” volt ennek a szavazásnak…

Nyilván, azonban azzal is kalkulálni kell, amit már fentebb tisztáztunk és ennek megfelelően nem ismétlek meg, továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy az ellenzői el sem mentek szavazni, jellemzően. Mindezek fényében nincs mit csodálkozni az eredményen, de ismétlem: a Krím Oroszország része lett, tökmindegy, hogy erről kinek mi a véleménye: ez tény. A szavazás csak “szépségtapasz volt az orosz katonák érkezése miatt a Krímen keletkezett pattanáson”.

4e1bbcd8-3c35-51db

Krími népszavazás az Oroszországhoz csatlakozásról – “Mi nemzetközi megfigyelők vagyunk!”

– Mi a helyzet Kelet-Ukrajnával, lesz-e háború és ki nyeri meg?

A lottószámok nem érdekelnek?! Szóval: a keleti és déli, orosz kisebbségek által is nagy számban lakott régiókban a helyzet sokkal bonyolultabb, mint a Krímben. Ennek legfőbb oka, hogy az oroszajkúak kisebbségben vannak a helyi ukránokhoz képest, másrészt ezen részek megszállása emiatt és földrajzi okokból – lévén ez nem egy félsziget – sokkal nehezebb. Számottevő ellenállással kellene számolni a helyi ukránok részéről, nyilván az edddig nem éppen a harcolni akarásáról elhíresült ukrán hadsereg is összekaparná magát valamennyire és leadna pár lövést, mielőtt legázolnák őket az oroszok. Vélelmezhető, hogy amúgy az oroszok célja egy semleges, nem EU- és (nem) NATO-tag Ukrajna lenne, amit nekik nem kell megszállniuk: Oroszország a legnagyobb ország a világon, ez a pár ezer négyzetkilométerecske nekik nem tétel – főleg a vele járó problémákkal együtt. Több jel is mutat arra, hogy egyáltalán nem rajonganak egy esetleges ukrajnai bevonulásért, nem véletlen, hogy eddig beérték azzal, hogy hadgyakorlatokkal ijesztgették a “bátor” ukrán hazafiakat. Több alkalommal is sikeresen, egyébiránt.

Mindezektől függetlenül elképzelhető, hogy valami kiveri Moszkvában a biztosítékot és az orosz katonák “átnéznek” Ukrajnába, hogy akkor ki is az, aki nem fér a bőrébe, de hangsúlyozom, hogy ehhez valami – számukra – nyomós ok kell, pl. számos civil halála. Igen valószínű, hogy ekkor sem fogják egész Ukrajnát megszállni, tehát az ezzel kapcsolatos aggodalmak messze vannak a megalapozottól. Fontos tudni, hogy a jelenlegi ukrán kormány a hozzá nem értés legtipikusabb (elrettentő) példája, így sok jóra tőlük nem lehet számítani. Nehéz eldönetni már azt is az esetükben, hogy tényleg nyugatra kívánnak elköteleződni vagy pedig egy orosz megszállást akarnak kiprovokálni. Mindezeken túl ott van még további ukrán problémaként az ukrán hadsereg is, amely eddig egy esetben tudott komolyabb próbálkozást felmutatni az oroszokkal szemben: zászlót lengetve és énekelve – egyebekben fegyvertelenül – akartak egy alkalommal visszafoglalni egy légibázist a Krímen. Nem árulom el, hogy sikerrel jártak-e. Még valami: abban maradtunk, hogy Janukovics nem vetette be a sereget a majdaniak, azaz saját polgárai ellen. A jelenlegi kormány viszont ugyanezt nem mondhatja el magáról: a Mi-24 nem belügyes, márpedig ma hajnalban kettőt is buktak belőle egy támadás során…

Van még egy – orosz szempontból rendkívül nyomós – érv a részleges vagy teljes ukrajnai megszállás ellen: mint köztudott, Ukrajna egy csődtömeg, így ha a “nevükre vennék” Ukrajnát valamilyen mértékben, akkor fizethetnének, mint a katonatiszt (nyugdíjak, közigazgatás, stb): az igaz, hogy Oroszország jobban teljesít, de ennyire azért nem, márpedig ez a buli mindenképpen iszonyatosan sok pénzbe kerülne. Nos, ez pont nem hiányzik az oroszoknak, náluk jobban ezt senki nem tudja.

1800467_420928011343942_1361313032_n

Félelem, rettegés, terror, elnyomás és mértéktelen erőszak a Krímben

– Érdekes. Egyébként a lengyelek és a balti államocskák, valamint a románok nagyon aggódnak az orosz megszállás miatt…

Ők ezt csinálják már évszázadok óta. Ez náluk részben sport, részben fóbia. Történelmileg persze van alapja, de ilyen alapon egy újabb tatárjárás lehetősége is kétségbe kellene, hogy ejtse őket, netán egy német. A dolgok jelenlegi állása szerint kizárható, hogy akárcsak a legcsekélyebb mértékben is pályázna rájuk a medve, de mindenki szereti sajnáltatni magát, főleg, ha ezzel el tudja érni a saját érdekeit, azaz, hogy bebiztosítsa magát egy esetleges későbbi támadás ellen, jöjjön az bárhonnan. A románok esete némileg más, de ők Moldova kapcsán egyesítésről ábrándoznak, továbbá – történelmi okokból – szintén neheztelnek az oroszokra. Másrészt pedig a regionális nagyhatalmi ábrándjaikat látják veszélyben egy ukrajnai orosz bevonulás esetén. Ez tulajdonképpen a lengyelekre is igaz: a medve barlangja előtt nehéz – esetenként kifejezetten egészségtelen – az erdő urának szerepére pályázni.

– Tehát van alapja az aggodalmuknak.

Tehát nincs – legalábbis jelen idő szerint, jelen szituációban. Ismétlem: ennyi erővel akár még egy kínai támadás miatt is verhetné őket a víz, bár annak minimálisan kisebb az esélye. Most még… 😀 Nem mellékesen a végeredményt leszámítva nem mindegy, hogy békésen üldögélsz a kunyhódban, amikor a medve kiront az erdőből és rád támad, mert bár nem éhes, de ilyen kedve van, vagy te mész a medve barlangjához és kezded el a “kis szőröst” piszkálni, aztán sápítozol, amikor széttép…

– Lehet… Nekünk mi a szerepünk és mik az érdekeink jelen esetben?

Az elsődleges érdekünk az, hogy ép bőrrel megússzunk egy esetleges lövöldözést az oroszok és az ukránok között, így a legelsődlegesebb érdekünk az, hogy erre ne is kerüljön sor. Aztán az is fontos lenne, hogy az ukrajnai magyar kisebbséget biztonságban tudhassuk, márpedig a dolgok jelenlegi állása szerint őket nem az oroszoktól kell félteni: kínos, nagyon kínos. Aztán van még itt olyan is, hogy mi leginkább a németekkel állunk gazdasági kapcsolatban, akik viszont erősen kötődnek az oroszokhoz gazdaságilag. Tehát: ha a szankciók miatt csökkennek, netán megszűnnek a német-orosz gazdasági kapcsolatok, akkor az káros hatással lesz a mi gazdaságunkra is, ami nekünk marhára nem jó. Ami pedig a szerepünket illeti a sztoriban: hovatartozásunkra tekintettel hevesen bólogatunk arra, amit a nyugat mond, az oroszokat meg elhordjuk minden haramiának. Persze, csak halkan, mert van itt valami paksi bővítés és egyéb orosz beruházások is, meg amúgy a nyugat nem nagyon áll már szóba velünk egy ideje, míg Oroszország még igen…

– Lesz emiatt harmadik világháború?

– Ép ésszel senki nem gondolhatja, hogy “holmi” Ukrajna miatt akár az oroszok, akár a nyugatiak hajlandóak lennének meghalni…

– Összefoglalva tehát az oroszok nem akarják lerohanni Európát (sem), így mehetünk is aludni, holnap nem kell a részeg orosz katonák által kornyikált Katyusa dallamaira ébredünk, az ukránok meg így jártak?

Nem, nem akarják lerohanni Európát, de ennyire azért nem egyszerű a dolog: az nincs rendben, hogy valaki gondol egy nagyot és merészet, bevonul valahova és jól átrajzolja a térképet. Mi sem örülnénk, ha mondjuk az osztrákok – mert megtehetik – “lenyúlnák” tőlünk a Balatont, mondjuk. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy Koszovó után a nyugati kifogások a témában legalábbis szánalmasak és komolytalanok: ők sem jobbak ilyen téren az oroszoknál egy fikarcnyival sem. (És akkor az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló orbitális kamut és a saját szövetségeseik lehallgatását nem is említettem.) Ami zajlik, az valójában egy nagyhatalmak közötti geopolitikai játszma, amiben az ukránok és – ne legyenek kétségeink – mi is csak “parasztok” vagyunk. A hidegháború végével a nyugat elkönyvelte, hogy minden úgy megy, amit és ahogy ők akarnak, ebbe az álomképbe piszkáltak bele az oroszok – és nyugaton nem arattak vele egyöntetű sikert, érthető módon. Az Ukrajnában zajló eseményekben tehát nagyjából nyakig benne van az USA és – kisebb mértékben – még pár nyugati ország, illetve “természetesen” Oroszország keze, és ezek a kezek nem kicsit véresek, kivétel nélkül. Ennek megfelelően tehát a nyugatiak – de elsősorban az Amerikai Egyesült Államok – igyekszik beszorítani Oroszországot, elkerülendő, hogy több vizet zavarjon, ami viszont az oroszok számára marhára nem egy szimpatikus elképzelés és a saját szemszögükből tökéletesen igazuk van. Ebben a játszmában nincsenek jók, csak rosszak, mert az oroszok sem engednének minket szabadjára, csak ők nem magyaráznak közben demokráciáról és emberi jogokról. Az USA módszerei sokkal finomabbak, de ránk nézve szemernyivel sem jobbak. Az nem véletlen, hogy Európában a szankciók gondolata annyira nem népszerű, hiszen ez Európának sokkal jobban fájna, mint az USA-nak. Erre sokan majd csak akkor – vagy akkor sem – fognak rájönni, ha kirúgják őket a munkahelyükről, mert az orosz piac nélkül a cégük csődbe megy vagy sokat bukik rajta, vagy a partnereik kerülnek ebbe a helyzetbe és ezt ők is megérzik majd. Ami pedig az ukránokat illeti: a dolgot a politikusaiknak köszönhetik, akiket nem az oroszok vagy a nyugat választott meg, ugye. Az “így járásuk” nem szép, nem jó, de a politika már csak ilyen, ezzel képtelenség bármit is kezdeni, főleg nekünk, mezei halandóknak. Másrészt alapigazság a világpolitikában (is), hogy az erősebb kutya…

March-18-14-Obama-Puttin-Russia-and-Crimea

– Utolsó kérdés: mi a helyzet a gázzal?

Gáz van, nem is kicsi. Ja…! Na, igen, a gáz: nincs akkora szerepe a jelenlegi helyzetben, mint amekkorát belemagyaráznak, de Európa függése az orosz gáztól valóban aggasztó, némileg. Persze felmerül a kérdés, hogy mennyivel lesz jobb az amerikai palagáztól függeni, ami az idei télre nem fog ideérni, ahogy jövő télre sem, másrészt meg jelentősen drágább lesz az orosznál – majd, ha egyszer megérkezik. Végül, de nem utolsósorban: ne képzelje azt senki, hogy az USA majd eltűri, hogy a kapott gázért valaki “elfelejtsen” fizetni: ezt az oroszok sem tűrik el az ukránoktól (Nahát!), márpedig ha valaki, akkor az ukránok kifejezetten arról híresek, hogy vagy lopják a gázt (olajat) vagy nem, de fizetni nem igazán szeretnek/szoktak érte.

– Fúúú, majdnem elfelejtettem: mi volt ez a balhé az orosz Szu-24 és az amerikai romboló között?

Semmi extra, bevett hidegháborús “figyelmesség”. Akkoriban az ilyesmi mindennapos volt, a kutya nem izgatta fel magát rajta. Kétségtelenül nem szép – és a megállapodások alapján nem is “illő” – ilyesmit csinálni, de ezt mindkét fél elég rugalmasan kezeli – kivéve mindig azt, aki az adott szituban éppen a rövidebbet húzza vagy a sajtóban kevésbé előnyös színben tűnik fel. Nem voltunk ott a hajón, nem tudjuk, mit vágott haza a Szu-24 – vagy mit nem -, de az erősen kétséges, hogy a hajó tengerészeiből kéttucatot nyálafolyós hülyére kellett volna szedálni az átéltek hatására. Nem is értem: egy alacsonyan áthúzó Szu-24 irtózatosan király dolog, nem igaz?! 😀

Video not available

  

2 hozzászólás: “Az ukrán szűz és a gonosz orosz medve – meg a többiek”

  1. Python szerint:

    Szakmailag és hangulatilag is egy igen jó írás lett! :)

  2. Borisz szerint:

    Valaki magyarázza már el nekem, hogy milyen “náci” tesz hűségesküt izraelnek.