Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!
, 2016. október 7. Bevetés, fényképezés, Katonai, Mindenféle Tobruq Legacy 2016 – Többnemzeti harcászati légvédelmi gyakorlat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2016. szeptember 19-30 közt Szlovákiában, Lest gyakorlóterén került megrendezésre a Tobruq Legacy 2016 többnemzeti légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat. A légvédelmi rakétás fegyvernemet képviselő 1250 katonát 8 nemzet delegálta a közös tréningre.

Magyarországról a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred több, mint száz katonája bizonyíthatta tudását és szerezhetett új tapasztalatokat a Tobruq Legacy 2016 harcászati gyakorlaton. A TL16-on valós rakétaindítás nem történt, célkövetésre azonban számos alkalommal lehetőség nyílt. Nappal valamely résztvevő nemzet repülőgépe (drónok, MiG-29, L-39, L-159, Gripen, L-410, Mi-17, UH-60) játszotta a támadó szerepét, éjszaka pedig szimulált légi célokra lőttek a légvédelmisek. Ily módon a kecskeméti Gripenek is szerephez jutottak: célt repültek a legkülönbözőbb rakétatechnikával felszerelt földi egységek részére.

Panoráma a légvédelmi eszközök sorfala közt

A Kerozingőzös Portál számára a TL16 szakmai napján, szeptember 29-én nyílt lehetőség megtekinteni a résztvevő katonák munkáját, és a gyakorlaton használt eszközöket. A légvédelmi rakétatechnikáért rajongók tobzódhatnak örömükben a következő eszközök hallatán: Sz-300, SA-6 Kub, Mistral, Igla, Stinger, RBS-70, Avenger. Mind a 8 résztvevő NATO-tagállam (Magyarország, Szlovákia, USA, Szlovénia, Lengyelország, Csehország, Lettország, Litvánia) elhozta a légvédelemben rendszeresített rakétatechnikáját, így a nyugati és a szovjet rendszerek együttműködéséről is beszélhetünk a NATO kötelékén belül. A gyakorlat során nagy hangsúly esett a közös kódnyelv és a NATO kompatibilis eljárások használatára.

UH-60 Black Hawk

MEDEVAC szerepkörben az amerikaiak helikoptere. Az ellenséges légi csapások “sérültjeit” ki kellett menteni a területről

Az UH-60 egy többfeladatú helikopter, a különféle CSAR küldetésekre is alkalmas lehet, csinos, 4,5 tonnás fegyverterhelést képes szállítani

Szlovák résztvevők, a saját SzURN -uk előtt

Amerikai Avenger rakétaindító egy Humvee-n. A rendszer működtethető a vetőcsövek közti fülkéből – védelmet biztosítva a kezelőnek – , és a távvezérléssel is

A győri alakulat egyik  SzURN egysége mindjárt a cseh mellett állt – harckész állapotban az alsó antenna folyamatos körmozgással deríti fel a komplexum körüli légteret, a felső antenna a cél megvilágítását végzi. Mindez kiegészül még egy elektrooptikai felderítő rendszerrel

A győri lérakosok a terepszínű overallok és sisakhuzatok közül messziről kitűntek a skarlátvörös barrettsapkájukkal. A Kub komplexum védelmi értéke nem lebecsülendő, hiszen a számára kijelölt területet bármely napszakban, és időjárási körülmény között képes megvédeni

A kitűnés azonban nem csak a megjelenésre értendő. A magyar katonák a TL16 során kiemelkedő eredményeket értek el, feladataikat precízen, lelkesen végezték a szakmai és biztonsági előírások maradéktalan betartásával egyidejűleg

Győri 2K12 Kub indítóplatform. 2013-ban éleslövészet során bizonyították felkészültségüket a győri kubosok

A Mercedes Unimog pedig a Mistral-t hordozza. A rendszer irányítása infravörös elven működik, a kezelőnek vizuálisan fel kell deríteni a célt – a harcállásponttól kapott információk alapján.

A Magyar Honvédség TL16-ra látogató katonai vezetői összeálltak egy csoportkép erejéig a Kub légvédelmi rakéták indító-szállítójárműve előtt

Győri “lérakos” törzsőrmester az indítóállvány előtt – a fejsze és a drótkötél bármikor jól jöhet a terepen.

A 2K12 Kub komplexum 3M9 típusú rakétái két fokozattal dolgoznak az indítás során – 20 km-es hatótávolsággal rendelkeznek

Svéd RBS-70 légvédelmi rakéta a lett hadsereg alkalmazásában

Rejtőzködni tudni kell

Lengyel barátaink hazai fejlesztésű Grom rakétával is részt vettek a gyakorlaton – 5 km-en belül hatásos légi célok ellen.

Lest gyakorlótere 145 négyzetkilométeres területen fekszik Besztercebánya közelében. A terep dombos, 400-1000 méter közt változik a tengerszint feletti magasság. A területhez tartozik egy komplex kiképző központ, ahol az összes védelmi szerv képezhető.

A sajtónyilvános nap zárásaként dinamikus bemutató következett. A résztvevő alakulatok eljátszottak egy konfliktust, amely egy ellenséges drón berepülésével kezdődik, majd azt követik a helikopterek, az Albatrosok, és végül a helyzet eszkalálódásával előkerül az ellenséges Gripen-MiG-29 kötelék is. A végkifejlet pedig nem lehet más, mint a támadók rakétával történő megsemmisítése.

A kötelék szélein egy-egy L-159 Alca, középütt L-39 Albatros

Szlovák Albatros – kis mérete és low visibility festése nehezíti az optikai felderítést – a füstcsík ettől még gyenge pont.

Cseh L-159 Alca nagy sebességű áthúzása – az alacsony magasságon nagy sebességgel repülő célok leküzdése kihívást jelentenek bármely légvédelmi rakéta egység számára

A Szlovák Légierő kutató-mentő feladatkörű Mi-17-ese felszállás előtt néhány másodperccel

Alkalmi kötelék a házigazda vezetésével, őszbe forduló lombhullató erdőkkel odalent. A forgószárnyasok személyzete a domborzat és a növényzet által nyújtott védelemmel tudja megnehezíteni a rájuk vadászó légvédelmisek dolgát.

Mit is mondjunk, szép a festése a SAR feladatkört ellátó helikopternek. Az orr alatt látható FLIR árulkodik, hogy a napnyugta utáni kutató-mentő tevékenységet is komolyan veszik északi szomszédunknál…

A Black Hawk lapított formája a légi szállíthatóság megkönnyítése érdekében született, így befér ugyanis a C-130-asba

Az UH-60-ra szerelhetők félszárnyak extra üzemanyagtankkal vagy fegyverzettel

Tatrapan páncélozott csapatszállító

Cseh SzURN üzembe helyezve – a rendszer áram igényét beépített gázturbinával vagy aggregátor kocsira történő csatlakozással lehet megoldani

Szlovák Sz-300PMU nagy hatótávolságú komplexum indítóállványa – az 5V55R típusú rakéták hatótávolsága 75 kilométer. A  rakéták szállítása MAZ-7910-es platformon történik – a háttérben a cseh Kub indításra készen

Szlovák Nagyvas magyar kísérettel – szembetűnő a két gép közötti méretkülönbség

Ilyen köteléket sem láthatunk túl gyakran

Bemutatórepülésre sajnos nem került sor, de a támadó ellenség egyébként is ritkán repül demót a radaroknak

A Klimov RD-33 nem hazudtolta meg önmagát, szépen kormozott – segítve a vizuális felderítést. A Gripen előnyére elmondható, hogy kisebb mérete és low visibility festése optikailag nehezebben felderíthetővé teszi – a radarjeleket visszaverő felületek mérete is kisebb.

Búcsúzó áthúzás, a Gripenek Kecskemétre, a MiG-29-es pedig Szliácsra tért vissza

Ezúton gratulálunk a Tobruq Legacy 2016 összes résztvevő magyar katonájának a remek helytállásért, és köszönjük, hogy a győri MH. 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, mint az egyetlen hazai rakétás légvédelmi alakulat nemzetközi környezetben is tovább öregbítette a fegyvernem, és a Magyar Honvédség jó hírét.

Fotók és szöveg: Bálint Ferenc

  

A hozzászólások nincsenek engedélyezve.