Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!
, 2016. november 25. fényképezés, Katonai, Mindenféle Kerozingőzös Kalandok Moszkvában – A Szovjetunió Fegyveres Erőinek Központi Múzeuma bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Moszkvai életem 23. napján a Szovjetunió Fegyveres Erőinek Központi Múzeumát látogattam meg. A múzeum büszkélkedhet néhány kiállított repülőgéppel, sőt történelmi jelentőségű “relikviát” is őriz. Ezért úgy döntöttem, hogy egy rövidebb képes beszámoló formájában a pezsgő levegő és a kormozó hajtóművek közé beillesztem ezt a posztot.

A cikk készítésekor majdnem kihagytam a “Szovjetunió” szót a múzeum nevéből, de megnézve a képeket konstatáltam, hogy a múzeum épületének homlokzatán még mindig ott díszeleg az aranyozott véset, az “СССР”. A múzeum neve ugyan hivatalosan az “Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek Központi Múzeuma”, azonban a Szovjetunió senkit sem zavar, és lássuk be, a kiállított tárgyak 95%-a a szovjet időkből való. Név ide vagy oda, a lényeg változatlan: tisztelgés a múlt előtt. A szovjet időszak az oroszok számára nem egy törlendő vagy átírandó szégyenteljes fejezet a történelemben. Aki nekem nem hiszi el, annak a szakképzett urak utánajárnak, de inkább lépjen be most velem a pártba múzeumba és látni fogja…

Центральный Музей Вооруженных Сил СССР

T-34

…na mit mondtam

Ez volt az első múzeum, amit végigjártam Oroszországban, és szemtől szemben először találkoztam az itt-ott fellelhető Lenin-kultusszal, ami finoman körüllengi a 21. századi Oroszországot. Tudtam, hogy létezik a Lenin-mauzóleum, a Lenin sugárút, és a Leningradszkaja oblaszty is. De azt nem gondoltam volna, hogy különféle parkokban  és múzeumokban Lenin szobrokba botlok majd’ 100 évvel a forradalom után.

Lenin-szobor a VDNH nevű helyen, Moszkvában

És hogy élőben is találkozom a vezérekkel, azt álmomban sem gondoltam volna

Ha már a VDNH-t említettem, akkor el is mondom róla pár szóban, hogy a szovjet időkben kiállítóhelyként működött, minden szovjet tagköztársaság bemutathatta az iparát és a népét az egyes pavilonokban. A képen látható szobrok női alakjai egy-egy szovjet tagköztársaságot szimbolizálnak.

A közelben van az űrhajózás múzeuma is, ami előtt egy rakéta fellövésének 100 méter magas monumentális titánszobra áll

Nem Bajkonurban járunk, ez is a VDNH. Egy 1978-as, korai szériás Jak-42-es áll és hirdeti a Nagy Győzelem dicsőségét. Korábban Tu-154-es is volt itt, de 2014-re pechemre már szétvágták és elvitték. A VDNH jelenleg szabadidőközpontként működik

De térjünk vissza a múzeumhoz, mert a kertben érdekességek várnak…

Mi-24A, második szériás Hind

A 70-es évek elején gyártották ezt a szériát

Az első Mi-24-es sorozaton, és a Mi-24A sorozat egyes példányain a farokrotor a jobb oldalon helyezkedett el, azonban az összes későbbi Mi-24-es baloldali farokrotorral készült

Nem egy Monyino, de nézzünk körül

MiG-17A

MiG-21F, első generációs MiG-21-es 1959/60-ból. Nem volt rádiólokátora

MiG-21SzM, a 21-es harmadik generációja, 1968-71 közt gyártották, csak a Szovjetunió országai számára. Erősebb és kifinomultabb hajtóművet kapott, terhelhetőségét 8,5 g-re emelték. Egy keveset kellett ide-oda pakolgatni a repülőgép részeit, ugyanis először egy GS-23-as ikercsövű gépágyúja volt a törzs alatti konténerben, de ha nem volt muszáj, akkor nem tették fel, mert a helyére tehettek bombát, vagy üza. póttartályt. A vietnami háborúban azonban bebizonyosodott, hogy minden felszálláshoz (=légiharchoz) jól jön a gépágyú. Ezért hát az SzM a GS-23L törzsbe beépített gépágyút kapta meg. De emiatt csökkenteni kellett 2650 literre a törzstartályok kapacitását, majd ezt kompenzálni oly módon, hogy a gép kapott egy 800 literes pótost középre, valamint a szárnyak felfüggesztési pontjain 450 literes pótosokat vihetett

MiG-23Sz, első szériás Kajla, 1969-70 között gyártották Moszkvában

Páncélmozdony, Sztálin nem szeretett repülni, ezért szükség volt ilyen gépekre is

Ka-25C, 50 darab készült belőle, elsősorban célkereső feladatkörre szánták parti vagy hajófedélzeti bázissal, tengeralattjárók ellen. Érdekessége, hogy a futóműveket fel lehetett húzni repülés közben, így elkerülhető volt a keresőradar árnyékolása

Jak-50 együléses gyakorló-kiképzőrepülőgép

Il-28, két kályhacsöves felderítő-frontbombázó

A 40-es, 50-es évek tervezése elevenedik meg

MiG-29 (9-12), az első szériából származik. Nem kizárt, hogy a 2. példány

Az összes szovjet harckocsin kívül voltak még más érdekességek is

Hátul egy MiG-25-ös

L-29, a háttérben a MiG-29 svancánál Szu-25 UB blokkokkal

Szu-27P (T-10P) együléses vadász-elfogó légvédelmi változat, a fegyverrendszere csak a légi célok elleni hadviselést teszi lehetővé

A közelében érzékelhetőek csak a hatalmas méretei

És nem vertem be a fejemet! A Szuhoj mögött, jobbra észrevehető egy Szu-24MR

Szu-15TM, kéthajtóműves szuperszonikus elfogóvadász. Csak a Szovjetunióban használták a Szu-15-öst, nem exportálták. Háborúban nem vett részt, azonban több esetben lőtt le légtérsértő repülőgépeket. Szu-15TM lőtte le a Korean Air 007-es járatát is a Szahalin-szigetek közelében. De egy alkalommal egy örmény légtérbe tévedt repülőgépet is megsemmisített, azonban nem a fegyverzetével, mert a rakétaindításhoz túl közel volt. A Szuhoj a Teheránból (odafelé Izraelből szállított fegyveralkatrészeket Iránba) jövő szállító repülőgép vízszintes vezérsíkjának repült neki szándékosan. A szovjet pilóta katapultált, a légtérsértő repülőgép pedig lezuhant. Nem példa nélküli a szovjeteknél a hasonló veszteség árán történő elfogás, a cikkben még utalok erre később

A “kis” MiG-29-es szinte eltűnik a távolban a Szu-27 mögött

Önjáró lövegek elképesztő méretekkel a repülőgépek mellett

Csak mert szárnya van…P-5-ös, tengeralattjáróról indítható robotrepülőgép hadihajók ellen. 4,3 tonna az össztömege, akár nukleáris töltetet is célba juttathatott

Szu-7B

A múzeum belül tömve van érdekesnél érdekesebb kiállítási tárgyakkal, no és propagandával. Ezen a plakáton azt írják, hogy “mi halált viszünk az ellenségnek a repüléseinkkel, te pedig motorokat adsz a repülőinknek”

Az oroszok nem restek hatalmas termeket építeni a háborús sikereik dicsőítése céljából. Apropó, azt még nem is említettem, hogy a múzeumba mágneskapus és csomagröntgenes vizsgálat után jutottam csak be. A táskám elhelyezése külön probléma volt, ugyanis a múzeumba nem lehet táskát bevinni, a zárható boxokba pedig nem fért bele a fotós hátizsákom. Az alagsorban lévő ruhatárban a néni vonakodott átvenni a táskát mondván, hogy azt a boxba kell tenni. Aztán mégis sikerült megértenie a helyzetet…

Ez az összeállítás a III. birodalom feletti győzelemről szól

A legérdekesebbnek azt találom benne, hogy az elrendezéséből adódóan a látogató lefelé néz a padlóba süllyesztett német fegyverekre, vaskeresztekre, stb., így a múzeum azt tudatosítja a látogatóban, hogy a néhai náci birodalmat bizony a sárba tiporták. Ezzel szemben a leninista, sztalinista emlékeket, grandiózus épületeket, szobrokat szinte égre szegezett tekintettel és mély áhitattal lehet csak szemlélni

A berlini Reichstag épületét elérő szovjet katonák a falakra írták üzeneteiket, neveiket. Ez egy darab az épület falából

Nukleáris robbanótöltet makettje

Ez a kupac pedig egy amerikai U-2-es kémrepülőgép roncsa, amelyet 1960. május 1-jén fogott el a szovjet légvédelem. A kémrepülő lelövése az U-2-es incidens néven híresült el, és óriási politikai vihart kavart. A részletes történet megtalálható az interneten, ezért csak pár sorban foglalnám össze azt. Tipikus hidegháborús történet. Az USA (élén Eisenhower elnökkel) az 1950-es, 60-as években a szovjet nagy hatótávolságú Mjasziscsev M-4 es bombázóktól, és a meglepetésszerű támadástól rettegett. A Lockheed kifejlesztette az U-2-est, ami minden és mindenki felett tudott repülni, a vadászgépek számára pedig elfoghatatlan volt. Legalábbis papíron. Eisenhower jól tudta azt, hogy a Szovjetunió feletti amerikai kémrepülések a III. világháborút is kirobbanthatják. Ezért az amerikai légierő pilótáit a CIA-hoz helyezték át, és a projektet is a CIA vitte, nem pedig a hadsereg, ez amolyan kiskapu volt, ha megtörténne amitől az elnök rettegett

Az U-2-eseket nem látták el semmilyen lajstrommal azért, hogy egy esetleges katasztrófa vagy elfogás után az USA könnyebben kimásszon a csávából mondván, hogy az ég világon semmi köze az esethez. A CIA-nek sikerült elhitetnie az amerikai elnökkel, hogy az U-2-est nem látják a radarok, és nem is lehet lelőni, valamint hogy a pilóta nem élne túl egy ilyen eseményt. A CIA az orránál fogva vezette az elnököt, aki maga tervezte meg a kémrepülések útvonalát. Az U-2-es nagy teljesítményű kamerájával főként a szovjet rakétasilókat és légi támaszpontokat fotózták. 1960 áprilisában egy hétórás kémrepülés során a szovjetek MiG-19-essel és Szu-9-essel próbálták elfogni a 21 km magasan repülő U-2-est, de nem jártak sikerrel. Az amerikai elnök kérte, hogy tájékoztassák, ha az U-2-est bemérnék radarral, vagy megpróbálnák lelőni. A CIA ezt elhallgatta az elnök elől, mert nem akarta azt, hogy leállítsák a programot, a CIA-nek ugyanis szüksége volt az U-2-es program nyújtotta információra

1960. május 1-jén aztán fordult a kocka. Francis Gary Powers, az U-2-es pilótája a pakisztáni Pesavarból a norvégiai Bodø-ba repült volna, természetesen útba ejtve néhány szovjet nevezetességet, úgy mint a Szverdlovszk és Pleszeck környékén található interkontinentális ballisztikus rakétasilók. A szovjetek azonban teljes készültségben vártak a kémrepülőgépre. Olyannyira, hogy parancsba adták, hogy az U-2-est mindenáron földre kell kényszeríteni. Akár repülőgéppel történő nekiütközéssel is. A MiG-19-esek persze nem tudtak az U-2-es repülési magasságáig emelkedni. De 14 darab Sz-75 Volhov SA-2 rakétát azért elindítottak rá a földről. Az egyik megsemmisített egy MiG-19-est is, amelynek pilótája meghalt. Az U-2-est pedig a mellette robbanó rakéta rongálta meg úgy, hogy Powersnek katapultálnia kellett. A gépe lezuhant, őt pedig ejtőernyős leérkezését követően őrizetbe vették a szovjetek. A program forgatókönyve szerint Powersnek egy ezüst egydollárosba rejtett mérgezett tűvel (olyannal, mint ez) kellett volna örökre elhallgattatnia magát, de ezt nem tette meg. Eisenhower pedig próbálta eltussolni az ügyet azzal, hogy a NASA nevében kiadott egy közleményt, mely szerint Törökországtól északra eltűnt egy NASA repülőgép, amelynek pilótája vészfrekvencián oxigénellátási problémákra panaszkodott. Gyorsan be is festettek egy U-2-est NASA színekre, úgy adták elő a sztorit a sajtónak. Hruscsov bejelentette a kémrepülőgép lelövését, Amerika erre egy eltévedt légkörkutató repülőgépet nevezett meg a fedősztori szereplőjeként. Eisenhower ugyanis nem tudta, hogy a pilóta nem halt meg, pontosabban azt hitte, hogy meghalt. Ezért jónak találta fals történetekkel eltusolni az esetet. Azonban Hruscsov bejelentette azt is, hogy az U-2-es pilótája él és virul, a roncsokat pedig összeszedték. Eisenhower alaposan aláásta az állampolgárok belé vetett hitét, az pedig már olaj volt a tűzre, hogy ezt követően sem adott beismerő válaszokat a kérdéseke. Powers-t 3 év börtönre és 7 év munkatáborra ítélték, azonban 2 évvel fogságba esését követően fogolycsere által hazatérhetett. 47 évesen helikopterbalesetben hunyt el. A kérdésre, hogy milyen magasan repült azon a napon a Szovjetunió felett mindig ezt felelte: nem elég magasan

Deszantosok emlékműve a múzeum közelében

A Kurszk atommeghajtású tengeralattjáró harcászati gyakorlat közben elhunyt személyzetének emlékére

Remélem ismét érdekes információkat és történeteket osztottam meg a Portál olvasóival. Ha valaki Moszkvában jár és lehetősége van rá, akkor semmiképp se hagyja ki a múzeumot. Az orosz múzeumok egyébként is rendkívül igényesek, s mint tudjuk az oroszok kitesznek magukért, ha az elért eredményeik bemutatásáról van szó.

Legközelebb az orosz polgári légiközlekedés világába pillantunk be, mutatok néhány, mára már történelmi jelentőségű fotót is 2014-ből.

Képek és szöveg: Bálint Ferenc

  

A hozzászólások nincsenek engedélyezve.