Átgondoltan pakol az ember, ha egy 55×40×23 centiméteres táska jelenti számára az otthont 5 napon át. A “Férj bele!” játék részvevői több fordulón át küzdenek a bennmaradásért, miközben a szeretett ruhadarabok és az utazáshoz hasznos holmik esnek áldozatául a fotózási mániának. Újfent. Méretes, ám a fotós hátizsák megbecsült lakója a Canon 70-200 F4 USM L objektív. Közel álltam ahhoz, hogy ezúttal megfosszam az utazás élményétől, ám az elmúlt évek világjárása során olyannyira a társammá vált, hogy képtelen voltam otthon hagyni. Bár nem kifejezetten repülőgépfotózási céllal indultam 5 napra Milánóba, mégis sikerült spotterélményekkel zárni a 2017-es évet.
Milánó, mindamellett hogy Olaszország üzleti és ipari központja, pezsgő turistaparadicsom is. A város és környéke lakói, és az idelátogatók utazási igényét a kétmilliós metropolisz 3 repülőtere elégíti ki.
A legismertebb és legforgalmasabb közülük Malpensa (LIMC/MXP), amely a várostól északnyugatra helyezkedik el. Bergamo (LIME/BGY) északkeletre, Linate (LIML/LIN) pedig közvetlenül a város délkeleti határában. Utóbbi, kedvező fekvése miatt egyben Milánó kvázi üzleti reptere is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nagy frekvenciával közlekedő British Airways, Air France, és Lufthansa járatok.
Linate 2 futópályával rendelkezik. A 600 méteres 17/35-ös a kisrepülőgépek számára fenntartott, a 2440 méter hosszú 18/36-os pedig a nagygépeké. Érdekesség, hogy valójában párhuzamosak a futópályák, egészen 2005-ig 18L/36R, valamint 18R/36R létezett, azonban egy repeseményt követően átnevezték a pályákat (egy kisrepülőgép a 36R pálya helyett a tőle jobbra lévő, párhuzamos T gurulóútra szállt le sikeresen).
A valaha Olaszországban történt legsúlyosabb légikatasztrófa helyszíne is egyben a Linate. 2001 október 8-án, sűrű ködben, <200 méteres látás mellett készült felszálláshoz a SAS 686-os járatszámmal Koppenhágába tartó MD-87-ese, valamint a repülőtér nyugati előterét elhagyó sugárhajtású üzleti magángép, egy Cessna Citation 525A. Az MD engedélyt kapott a termináltól a 36R pályára történő felguruláshoz, a Citationnek pedig a pályát északról megkerülve, az R5 gurulóutat használva kellett volna eljutnia ugyanoda, ahová az MD-nek. Ezzel ellentétben az üzleti gép személyzete eltévedt a ködben, és a megadottal ellentétes irányba haladt az R6-S4 gurulóúton, épp a felszállni készülő MD által használt pálya felé. A Cessna személyzete a légiforgalmi irányítónak jelentette a pozícióját az S4 gurulóúton, amelyet az irányító nyugtázott (holott fogalma sem volt, melyik az S4). Mindeközben egy másik irányító engedélyezte az MD számára a felszállást. Az elemelési sebesség elérésekor, a felszállás pillanatában azonban az MD összeütközött az útját keresztező Citationnel.
A 230 km/h-val száguldó MD-87-nek az ütközés következtében kitört a jobb főfutója, és leszakadt a jobb hajtóműve. A pilótáknak sok ezer óra tapasztalat súgta, hogy ennél a sebességnél folytatni kell a felszállást, bármi történik. A baloldali hajtómű azonban roncsdarabokat szívott be, ami miatt csökkent a teljesítménye. A pilóták így reverzbe kapcsolták azt, és a kormányfelületekkel próbálták irányítani a közben 10 méter magasra emelkedő, sérült MD-t. Az erőfeszítések ellenére nem lehetett már irányítani a repülőgépet, így az nekicsapódott a reptér északi részén lévő poggyászraktárnak, ahol lángba borult. A légiforgalmi irányító mit sem sejtve várta a repülőgép felszállás utáni bejelentkezését, ami nem következett be. A mentőalakulatok percekkel a becsapódás után értek a poggyászraktárhoz, és kezdték meg a sok tonna kerozin táplálta tűz megfékezését. Órák múlva tudták eloltani a lángokat. A futópályán lévő Cessnához csak 25 perccel a katasztrófa után juthatott el a segítség, mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy rájöjjenek, hogy miért nem jelentkezett még a kis jet személyzete, és miért nem találják sehol. A katasztrófát senki sem élte túl egyik repülőgépen sem, sőt a poggyászraktárban további négy ember vesztette életét. A Cessna 3 utasa az ütközést túlélte, de a roncsban tomboló tűzet már nem. Így összesen 118 áldozattal írta be magát Linate a repülés történetébe. Az MD svéd pilótái annyira professzionálisan kezelték a helyzetet az ütközést követően, hogy a módszer bekerült a SAS oktatási anyagába.
A súlyos katasztrófa több tényező kedvezőtlen összejátszásának eredménye. A katasztrófát előidézték:
Ez a katasztrófa elkerülhető lett volna. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy Linate repülőterén a katasztrófa előtt is történt több esetben hasonló incidens, amikor is repülőgép engedély nélkül gurult fel a futópályára, illetve irányítói hiba következtében veszélyesen közel került más repülőgéphez. Nem egész 24 órával az MD-87 és a Citation ütközését megelőzően szintén történt egy incidens, amely már vészharangot kongatott, de ezt nem hallotta meg senki. A repülőtér katasztrofális feltételekkel és felszereltséggel várta az ősz beköszöntét…
A katasztrófa vizsgálata büntetőeljárásokkal és temérdek biztonsági ajánlással fejeződött be. Sajnálatos, hogy csak ennyi emberélet árán repülhetünk ma biztonságosan Linate repülőtérre. Akár sűrű ködben is.
Szintén 2001-ben történt, hogy politikai döntés következtében Linate óránkénti 32 slotját 22-re csökkentették, továbbá csak belföldi, illetve EU-n belüli járatokat kezelhet a repülőtér. Ez utólag sok mindent megmagyaráz, már ami a repülőtéren fotózható gépeket illeti.
Két alkalommal fotóztam a repülőtér környékén, elsőre gyönyörű napsütésben, másodjára igazi téli “semmiresejó” időjárással, gyenge fényekkel kellett megküzdeni.
Nem gyenge látvány, hamar elhatároztam, hogy használom a hely adottságait, és nem a megszokott spotterképeket gyártom majd
A pálya TD zónája mellett sikerült megtalálni azt a pontot, ahonnét a napfényt, az elemelés helyét, és a hegyeket kedvezően össze tudtam komponálni. A kerítés miatt sajnos nem lehetett teljes értékű képeket készíteni a leszállókról
A BA Embraer felénk ritka vendég, London City repülőtérről azonban Európa számos gazdaságilag vezető városába repülnek a típussal, főként üzleti célú utazókkal a fedélzeten
Nem meglepő módon a leggyakrabban lencsevégre kapható gépek az Alitalia repülőgépei. Linate a belföldi járatok egyik központja, az Alitalia bázisa
Linate pályája É-D fekvésű, ezért télen délután csak a délnyugati részről érdemes fotózni, akkor ilyen az eredmény. A 200 mm-es fókusztávval készült, erősen vágott fotó szép zoom hatást ad, de ha tehetném inkább 300-400 mm-el próbálkoznék
A szárnyhajtóműveseknél megszokott emelkedési állásszögnél némileg nagyobbat vártam a Bombardiertől, amit szépen adott is
Terveztem, hogy kedvező fényviszonyok esetén napnyugtakor is kilátogatok fotózni, és a narancssárgára festett havas hegyekkel is készítek hasonló képeket, de a tartózkodásom hátralevő részében másként alakult az időjárás
A fotópozíciók megközelíthetősége jó, némi sétával a kerítés mentén, kitáblázott (!), részben aszfaltos gyalogúton körbejárható a repülőtér déli része. Ez valami más, mint amit Kelet-Európában megszokott az ember. Mivel a légiközlekedés egyre inkább meghatározó közlekedési forma, az embereknek igényük van arra, hogy ismerkedjenek a repülés világával, és akár családostul tegyenek egy sétát a reptér körül, közben figyelve a fel- és leszálló repülőgépeket. Nyugatabbra, azt lehet mondani kultúrája van ennek, a repterek környéke kvázi közösségi térré alakult. Szó nincs kompromisszumról a repülőtér biztonságát illetően, továbbra is van 4 méteres kerítés, gyoda, őrség, kamerák, mozgásérzékelők. Csak az érdeklődőt hagyják érdeklődni.
A reptér egyik “délelőtti” (ilyen fények közt pont mindegy, hogy hol áll az ember) fotózási pontján, a 36-os pálya keleti oldalán
A repülőtér és a szomszédságában lévő logisztikai cégek közt egy magas földsánc húzódik, arra felmászva lehet “cargodomb” jellegű fényképeket készíteni
Nem kötnek különösebb érzelmek az Embraerekhez, soha nem utaztam még rajtuk. De tetszik ez a besiklási szög, a winglet, a lecsapott orr, és a fémburkolat a segédhajtóműnél. És szvsz az Alitalia színek is jobban állnak neki, mint az Airbusnak
Hoppá, egy Jak-40! Sajnos hiába vártam rá, nem mozdult meg. Nagyon messze volt, a lajstrom nem olvasható
A pilótafülke “tetőablakai” árulkodnak, hogy egy classic 737-est sikerült lencsevégre kapni. Az ajtó alatti téglalap alakú burkolat pedig 1 perc alatt kibocsátható utaslépcsőt rejt, innét lehet sejteni, hogy nem hagyományos zászlós légitársaság gépe ez
Ha már Embraer, itt egy parányi, a Phenom 100. 12,5 km magasra tud emelkedni, és 2000 km feletti a hatótávja
A gyalogút közvetlenül a repülőtér kerítése mellett vezet, a nyugati oldalon vagyunk, dél felé tekintve ilyen egy érkező forgalom
A kerítés itt nincs kolbászból, ellenben üvegszálas oszlopok alkotják, köztük úgy 5 cm-es a rés, a fotózást nem igazán akadályozza, a kerítés kanyarulatánál befelé minden irányba tiszta kép készíthető
Kár, hogy felhős idővel búcsúzott az óév. Elképesztően szép fotót lehetne készíteni erről a helyről az Alpokkal a háttérben, sajnos az első fotózási alkalommal ezt még nem sikerült felfedezni. És éppen ez az ami miatt még visszatérek ide
Egészen különleges ilyen pozícióból látni a leszállásokat. Főleg azt érdemes megfigyelni, hogy miként kormányoznak ellen az oldalszélnek
Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne lehetőség szép fotókat készíteni. A forró gázsugárban szépen törnek a PAPI fényei. El tudnám képzelni sötétedéskor ugyanezt a képet
Napi biológia rovatunk következik. Linate repülőtér környékének állatvilágát is sikerült megismerni az adódó holtidőben. Itt épp a nutriák találkozását kaptam lencsevégre
Összegezve, ha már Milánóban járunk, Linate mindenképp megér egy nap fotózást!
Szöveg és képek: Bálint “Tushka” Ferenc