Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Már-már hagyomány, hogy minden évben májusban, hajnali 5 körül a schwechat-i repülőtér kerítése mentén megjelenik két-három teleobjektíves DSLR a beléjük kapaszkodó álmos, de izgatott, és optimista operátoraikkal. Alig néhány perce kúszott még csak fel a Nap a horizont fölé, a finomhangolt technika számára a fények máris elegendőek a fotózáshoz, és egymás után sorolnak be a leszálláshoz a kora reggel érkező repülőgépek.

A Star Air Freight utasszállítóból átalakított 35,5 éves cargo B763-asa épp a UPS-nek teljesít járatot, OY-SRL

A nap egyik legszebb képe, OE-LBU

Érdekes az Adria-repülőgépek piszkosfehér alapszíne, a cserélt orrkúp jó összehasonlítási alap, S5-AAN

Az egyik induló, amit szerettünk volna közelebbről is elcsípni. Mivel az Addis Ababa-Bécs-Addis Ababa járatot általában B787 teljesíti, B777 csak néhány napig volt a rotációban…de a 29-es pályáról engedték el…, ET-ANO

Egyike a kiveszőben lévő Jumbolinoknak. D-AMGL, egy néhai American Airlines repülőgép

Az A330 gyönyörűen mutat leszállás közben, és a futómű kialakítása miatt nagyon puha a földet érés, B-6073

Ezek a szép repülőgépek és lágy fények, ami miatt igazán megéri korán kelni

A China Airlines A350-900-asa számomra új típus, először került lencsevégre, a járatot korábban A340 is vitte, B-18912

A 21. század egyik legmodernebb repülőgépe megérne egy alapos típuselemzést, de legfőképp a B787-essel történő összevetés szolgálna érdekes információkkal

B737-400SF, néhai Qantas igásló, OE-IAJ

Sikerült találni egy magasabb földsáncot, így teljesen más perspektívából örökítettem meg a gyönyörű B777-300ER-t, amely a hatalmas GE90 hajtóművekkel szerelt változat, B-16713

B757-200SF, természetesen egy korosabb (27 éves), utasszállítóból átalakított tehergép, N910FD

B787 a hihetetlenül flexibilis szárnyakkal, HS-TQC

Röpke 9,5 óra repülés után elfogy a levegő a gép alól

Meglehetősen frekventált az Ausztria-Törökország útvonal, itt épp a Turkish Airlines A321-ese gyorsít a felszálláshoz, TC-JRI

A KLM az abszolút megnyerő színével mindig remek fotótéma. Jó volna néhány napot Amszterdamban tölteni…, PH-BXF

Szintén egy meglepetés, a csupán 8-gépes flottával üzemelő Air Cairo repülőgépei nem véletlenül nem kerültek még lencsevégre, SU-BSM

A heavy-k közt oszlopos tag a 767-es, a képen látható OE-LAZ meglehetősen eseménydús múlttal rendelkezik, gyulladt már ki például benne konyhai sütő, ami miatt vissza kellett fordulni a kiindulási reptérre

Egyelőre még hibrid festést visel a Laudamotion A320-asa (OE-LOD). A légitársaság ezen a néven 2016 óta létezik, azonban 2018 eleje óta teljesít járatokat a Niki-től átvett repülőgépekkel, amelyek korábban a csődbe ment airBerlinnél szolgáltak

A legkisebb Airbusból a román nemzeti légitársaság 4-et üzemeltet, ezzel egyben a típus 4. legnagyobb üzemeltetője a világon, ugyanis A318-ból összesen 80 db készült, amelyből napjainkban 58 repül még, YR-ASA

Az Austrian egyik retro festésű repülőgépe (OE-LBP) gyorsít a felszálláshoz. A 60-as éveket idézi

A LOT bő egy éve üzemeltet B737-800-ast, azonban már a legújabb, MAX 8-as változat is megtalálható a flottában, SP-LWB

A lett airBaltic B737-300-asa (YL-BBX) még a classic 737-es, a légitársaság azonban erősen épít a flottamodernizációra, hiszen már 9 db Bombardier CS300 (bocsánat, már Airbus A220-300, mivel a francia székhelyű gyártó többségi tulajdonrészesedéssel rendelkezik a CS300 programban) repül náluk

A regionális és közepes távolságú járatokat teljesítő Fokker 70/100-asok kivonásával a Lufthansa Cityline által átadott Embraerek üzemeltetése került előtérbe, OE-LWM

Meglepő látni a CSA A319-esét (OK-MEK), hiszen Budapest és Prága közt ATR teljesíti a járatokat

Grúziából is érkezett egy szép Embraer (4L-TGH). A légitársaságnak már csak 6 repülőgépe van, az Embraer 190 mellett Bombardier CRJ100/200-ast üzemeltetnek még, amivel például Moszkva Vnukovo repterén lehet találkozni

Még sincs bécsi fotózás Fokker nélkül, szerencsére a Montenegro Airlines még üzemelteti ezt a remek típust. A képen látható 4O-AOP 27 éves

Mint korábban írtam, szép számmal akadnak török járatok. Impozáns a képen látható TC-JHL lajstromú B737 is, de nem lepne meg, ha egyszer nagyobb kategóriájú repülőgéppel (A330, B777, A340) állítana be a Turkish Airlines

Lassít a cumulusos 737-es a schwechat-i pályán, közben a rend éber őrei helikopterrel biztosítják a területet, 4X-EKO

OO-TCV A320, a Brussels Airlines 2017 októberi beszerzése

Kellemes meglepetést okozott a Jettime B737-700-asa (OY-JTS) is. Mivel összesen 5 db 737-ese van a légitársaságnak, elég nagy szerencse ért bennünket

A Luxair Q400-asa megszokott forgalom Schwechaton, LX-LGF

Bíztunk benne, hogy a Volotea Boeing 717-es (EI-EWJ) legalább a hozzánk közelebbi (16) pályáról megy majd el (ha már nem oda szállt le), de sajnos nem így történt, így egy futóművek nélküli 717-est tudok mutatni. Azt lehetne gondolni, hogy ez egy idős repülőgép, de valójában csak 14 éves. A konstrukció maga 20 éves, az MD-90, és DC-9 kvázi utóda

A heavy-k is mozogtak dél környékén, épp egy Austrian B777 fordul rá a pályára

Valaha a Lauda Air flottájába tartozott, kis híján 20 éves, OE-LPB

Jó látni még a Boeingeket a flottában. Azt tudni kell, hogy 2012-ig az Austrian is rendelkezett 737-esekkel, de a mindösszesen 11 éves gépeket kivonták a forgalomból, majd (a használható alkatrészek értékesítése után) bezúzták őket

Délnyugati szomszédaink 6 db Dash 8-asa közül a 9A-CQC lajstromúval teljesítették a járatot

A Sunexpress 1,5 éves repülőgépe (TC-SOE) már a 737 MAX AT wingletekkel került ki a gyártósorról. A szárnyvégek a kialakításuknak köszönhetően maximalizálják a szárny aerodinamikai hatékonyságát

A spanyol diszkont légitársaság 2004-ben kezdte működését, mára 112-re gyarapodott a flotta nagysága, amelynek gerincét az A320 típus adja, EC-LVT

A kis szigetország nemzeti légitársasága mindig színt visz a fotózásba, nagyon egyedi a repülőgépeik megjelenése, 9H-AEQ

És a Királynő is megérkezett, bár nem arra a pályára vártuk…, HL7624

Minden másra ott a CRJ-900, mint regionális mindenes, a Lufthansa Cityline 35 ilyet üzemeltet, D-ACKI

Egyébként nem szerkesztettem volna be, csak azért tettem ide mert A320neo némi reklámmal, G-UZHE. A hajtóművek szép búgással indulnak egyébként

A350 kész a felszállásra

A 162. legyártott A350 gyorsít a schwechat-i betonon

53% szénszálas kompozit, 19% alumínium, 14% titán, 6% acél, 8% egyéb anyag felhasználásával

Ritkán kerül lencsevégre Saab 2000-es is. Vártuk a repülőgépet, mert kuriózum (már csak 36 repül), főleg annak tudatában, hogy a képen látható HB-IZB az ötödikként legyártott Saab 2000-es, és a második legidősebb aktív példány

Szentpétervár és Bécs közt is utazhatunk a Rossiya légitársasággal. Tudom ajánlani, korrekt. VP-BNN

A látszat csal, ez nem felszállás, hanem átstartolás. Szükség volt rá, mert a pályán lévő üzleti gépnek nem sikerült időben elstartolnia, így az UTasok megláthatták a környék csodáit

A sort a leszállásban a TAP A330-200-asa folytatta, CS-TOF

Ordíthattunk, toporzékolhattunk emiatt is, szerencsétlen helyzetben és távolságban örökíthettük csak meg az Aeroflot különleges festésű (95. üzemév) A321-esét. A mintázatot “gzsel”-nek hívják, ami egy tradicionális orosz népművészeti kerámiafestés a település nevével fémjelezve, ahol ez kialakult a 19. században. Nagyon népszerű. VP-BEE

Leért a UTair B737-500-as, VP-BYM

Jócskán delelt már a Nap, ami meg is látszik a minőségen, de a hatalmas repülőgép így is szép, főleg tetszik az, hogy a futópálya fehér festéke deríti alulról a hajtóművet

Azt hiszem ez az A380 egyik legelőnyösebb helyzete fotós szempontból, mivel a hatalmas fesztáv is látható

489 férőhelyes konfigurációban üzemelteti az Emirates a Superjumbo-t, A6-EDZ

Sokak fejében megfogalmazódhat a kérdés, hogy miért nincs használatban a külső hajtóművek (1;4) sugárfordítója. A válasz egyszerű, mert nincs nekik. Az ok triviális: a külső hajtóművek közt 51 méter a távolság (a bécsi pályák 45 méter szélesek), azaz a legtöbbször túllógnak a futópályán, így reverz üzemmódban felkavarnák a port, növényeket, köveket, és egyéb anyagokat, amelyek károsítanák a hajtóműveket

Visszavonultunk a P4 parkolóház 8. emeletére, mivel elfogytak az “érdekességek”, és a pályahasználat is kezdett kaotikussá válni. Gyakorlatilag össze-vissza, de számunkra semmiképp sem kedvezően érkeztek a repülőgépek

IMG_0401

Így legalább ráláttunk az indító B747-8i-re

Nem volt közel, de a perspektíva miatt szép a fotó

Remek lett volna az előző helyről lefotózni, ahogy az A350-et is, de a napfény már nem kedvezett ehhez

A Luxair a fiatal 737-esét is megmutatta a szokásos Q400 mellett, LX-LGV

A parkolóház tetejéről fotózható volt a 16-os short final, de a távolság 800 méter volt, tehát erősen meg kellett vágni a fotókat, SU-GDD

Az északi móló csápjaira és az elterülő apronra pompás a rálátás, a repülőgépek földi kiszolgálása premier plánban követhető kellemes kerozinillattal

A thai Dreamliner tart az aktív pálya felé. A fordulóideje ~7 óra

A B777 elég jól kitölti a keresőt, de a meleg levegő és a távolság miatt sajnos lágy a kép, OE-LPE

A FreeBird A320-asa is a 16-os pályára kapott engedélyt, TC-FBH

Ígérem, az utolsó török. A Pegasus is vásárolt A320neo-t, íme az egyik gép, TC-NBR, ami 2 hónapos volt a fotó készítésekor

Az Aeroflot Boeingek is mozognak Európa szerte, néha Budapestre is elhozzák valamelyiket. 41 van a flottában, VQ-BWE

Számunkra ennyi volt aznap a fotózás, az éjszakai és a naplementés képek most kimaradtak. A felhozatal szép volt, főleg a heavy-k terén éreztem előrelépést, bár hiányztak a Cargolux és az Asiana Jumbo-i.

Szöveg és képek: Bálint “Tushka” Ferenc

  

Szólj hozzá!

Használható tagek: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>