Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!
, 2020. április 13. fényképezés, Katonai, Mindenféle, Oroszország Kerozingőzös húsvéti képgaléria 1/2. rész bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

IMG_3125És eljött az idő, amikor gyakorlatilag vegetál az európai légiközlekedés. Legalábbis felnézve a tiszta égre akár órák telnek el anélkül, hogy (az üvegtesti homályon kívül) egyetlen átrepülőt is megpillantanánk ott, ahol korábban ötpercenként karcoltak fehér csíkokat a kék égboltra valamelyik közel-keleti olajnagyhatalom légitársaságának szélestörzsű gépei. Miután sem szpotterkedésre, sem átrepülők távcsövezésére nem lehet kihasználni az extra szabadidőt, amit a járványhelyzet teremtett, muszáj a talonba nézni, úgymond mi az ami némi pótlékot jelenthet ezekben az időkben.

És van bőven mit előhúzni. Halomban állnak azok a témák és képek, amelyek megosztására idáig nem volt lehetőség. Két részletben 20-20 olyan repülős képet szeretnék eseménytől függetlenül megosztani a Portál olvasóival, ami az elmúlt 3 évből emlékezetes, vagy önmagában érdekes. A 2017 nyarán Oroszországban használt  Canon EF 100-400 mm F/4.5-5.6L IS USM teleobjektívet a Canon Magyarország adta kölcsön. A vele szerzett tapasztalatokról annyit, hogy sajnáltam, amikor vissza kellett adni, mert a 2 hetes utazásom alatt remekül tette a dolgát, elégedett voltam vele. Hasznos teher lenne bármikor a fotós hátizsákomban.

Vnukovó, 2017. Il-96 vontatódik

Érkező A319-es különleges festéssel (Zenit) felhőháttérrel

Il-76MD finálén, a Tu-154-esről ismerős Szolovjov D-30PU hajtóművekkel

Tu-204-300, a Tu-154-es jogutódja, trónvárományosa, nevezzük bárminek, nem lett világszám. Noha a konstrukció a kor elvárásainak megfelelt, inkább csak a belső piacra került belőle

A megunhatatlan An-12B. Nem mai gyerek, 1966 óta szeli az eget, jócskán kihasználja az élettartamát. De így van, amikor valahol közel hatvan éven át biztosítják az üzemeltetés feltételeit. Gondolom egy rakás alkatrész és hajtómű akad még itt-ott lekonzerválva

Azt az arcot látni kellett volna, amikor az előbbi An-12-es után megláttam ennek a teljesen tájidegen típusnak a sziluettjét Vnukovón. Gyanús volt, hogy nincs füst, de azt hittem, egy bombákkal megpakolt An-12-es. Oroszországban nem kell meglepődni semmin, ezek az oroszok bármiből képesek bármit IS gyártani. Nem, ez a Kuvaiti Légierő C-130-asa pótosokkal megpakolva

Grátisz kép oldalról

IMG_3352

Jak-40, ami 1976 óta köszöni, jól van

 

Pech, hogy pont a kedvenc típusomat kellett árnyékban lefotózni. De az, hogy egyáltalán láttam repülni már önmagában sok örömet okozott. 11 éves ez a Tu-154-es, az utolsók közt készült

Il-114 a 2017-es MAKS-on produkálja magát. A típus szintén hiánypótló a kategóriájában, az An-24-es váltótípusának szánták, ma akár tömegesen is részt vehetne az orosz regionális légiforgalomban, de ahogy az lenni szokott, a típus története balszerencsével indult, rögtön a berepülésnél hajtóműleállás miatt lezuhant a repülőgép. A megcélzott vevői kör nem mutatott érdeklődést a típus iránt, ezért csak 20 darab készült belőle. Kár érte. A képen látható repülőgép radarok teszteléséhez kialakított úgynevezett repülő laboratórium

Variációk egy témára, avagy An-2 újragondolva

A típus annyira sikeres, hogy komolyan foglalkoznak a modernizációval

Ez pedig a Tu-155-ös. Egyetlen darab készült ezzel a típusjelzéssel. Különlegessége, hogy azért készült, hogy az éghető gázokkal történő üzemeltetést vizsgálják. 14 világrekordot állított fel a repülőgép, folyékony hidrogénnel és földgázzal is kipróbálták. A repülőgép gyakorlatilag egy nagy gáztartály némi bádogba burkolva. A háromból egy (a jobboldali) hajtómű üzemelt a tesztüzemanyaggal, a többi a kerozint nyelte. Azért nem tudta forradalmasítani a légiközlekedést, amiért ma nem hidrogént tankolunk az autónkba. Az energiahordozó folyékony halmazállapotban történő tárolása és a hidrogén hozzáférhetősége nem kiforrott. Illetve ha az lenne, akkor még mindig kérdéses, hogy mekkora kereskedelmi terheléssel repülhetne egy ilyen repülőgép

Szuperdzsetuska gyári színekben bemutatót repül a MAKS-on. Üresen egészen impozáns manővereket hajtott végre

Fecskék (Sztizsi)

PAK-FA fordulóban utánégetővel

Az Orosz Vitézek szólistája, a csapat már Szu-30SzM típussal repül egy ideje

Egy éles Tu-160-as. Egészen megdöbbentőek a repülőgép méretei

Ami nem füstöl az zuhan

Konkordszkij, avagy a Tu-144-es. Gyűjtést rendeztek a repülőgép állapotmegóvásának támogatására

Ka-27PSz, a Haditengerészeti Flotta napján Szentpéterváron repült a belváros felett, a tehertérből operatőrök kamerázták a rendezvényt, ami a flotta valamennyi típusának felvonultatását jelentette. Érdekes volt a Néva vizében úszó tengeralattjáróval találkozni Szentpétervár belvárosában

Az alábbi két fotó férfi követőink MAKS-on való részvételének megkönnyítése érdekében áll itt. Ha párjaik netán aggódnának a biztonságukért, a képek alapján könnyen beláthatják, hogy a fokozott rendőri jelenlét miatt teljesen biztonságos a rendezvény.

De tényleg!

Fotók és szöveg: Bálint “Tushka” Ferenc

  

A hozzászólások nincsenek engedélyezve.