Nem is olyan régen, 2012. végén kósza pletykák merültek fel magyar hírekben arra vonatkozóan, hogy a 2013-as kecskeméti repülőnapon egy orosz Szu-27-es is tiszteletét teszi. Kevésbé tájékozottak kérdezhetnék, hogy mi ebben a nagy kunszt, hiszen az előzőn is volt már Flanker? Nos, mondjuk az, hogy az ukrán volt, ez meg mégiscsak orosz lenne. (Ahogy a pálinka kizárólag magyar pálinkaként az igazi, úgy a Szuhojok és MiG-ek kizárólag orosz színekben azok. Na jó, magyar felségjellel is igen jók, természetesen.) Ezek után röppent fel a hír, hogy a repülőnap sztárvendégének státuszából az orosz “Zsuravlik” már ki is esett. Fanatikus repülésrajongók tudják, hogy bemutatók keretében egy Flanker ellenfele csak és kizárólag két (vagy több) Flanker lehet, így nem csekély örömet okozott a hír, miszerint az orosz nagyvast nem akárkik fosztották meg a tróntól, hanem egyenesen maguk az Orosz Lovagok.
Többször is felmerült már ennek a posztnak a megírása, de sajnos a sors úgy hozta, hogy ez immáron csak megemlékezés lehet egy legendáról.
Minden kornak, népnek megvannak a maga “legyőzhetetlen” hősei, akik koruk legjobbjai voltak vagy legjobbjai közé tartoztak: nekünk ilyen például Simonyi óbester vagy Itebbei Kiss József. Az orosz történelem sem volt kevésbé vérzivataros, mint a miénk, így aztán hősökért, legendákért nekik sem kell a szomszédba menniük. Az igazi persze az, ha egy hős nem a múlt és a legendák ködébe vész, hanem itt él köztünk – Oroszország egy ilyen hőst veszített el 2012. április 27-én a délutáni órákban.
Joggal merül fel a kérdés mindenkiben, hogy kicsoda az a Vitalij V. Kuzmin? Neve alapján netán híres szovjet/orosz pilóta? Nem valószínű, mert akkor már hallottunk volna róla. Híres hadvezér? Ugyanígy. Nos, nem kívánok senkit halálra gyötörni, elárulom: egy fotós, nem több, nem kevesebb. Ami különlegessé teszi, az az, hogy Oroszországban minden valamire való kiállításon és egyéb eseményen megjelenik, ahol haditechnikai jellegű a téma. Aztán – minő meglepetés – fényképez. A kézifegyverektől a harcjárműveken és repülőeszközökön át a hadihajókig. A különféle egységek bemutatóit és gyakorlatait sem hagyja ki. Szóval sokat fotózik. És jól. Illetve – de ezt már csak mellékesen jegyzem meg – ha a hostessek között is lát valami érdekesebbet, nem hagyja ki: lefotózza (még mielőtt valaki félreérti).
A hidegháború a közismert rutin szerint zajlott: mindenki tette a dolgát, a nyugatiak és a szovjetek is. Utóbbiak különösen jónak bizonyultak a HUMINT (human intelligence, emberi hírszerzés), míg az amerikaiak az ELINT (electronic /signal/ intelligence, elektronikai hírszerzés) területén. Egyik sem volt sétagalopp, de az amerikaiak többet kockáztattak: a szovjetek ujjai felettébb tudtak viszketni az elsütőbillentyűkön. Az ELINT-nek volt ugyanis némi hátránya: esetenként túl közel kellett menni a szovjet fegyverekhez ahhoz, hogy értékelhető információkhoz jussanak. Ehhez képest egy szovjet hírszerző “csak” az amerikai börtönt kockáztatta, ami a szovjet viszonyokhoz képest akár előrelépésként is felfogható volt. Az ELINT intézésének számos módja volt, minket most a repülőgépes megoldás érdekel, beleértve a fotófelderítést is – mint az a címből is sejthető.
avagy a szpecnaz
Cikkünk elején azt kell tisztáznunk, hogy mi is az a szpecnaz egyáltalán, a lényeg csak ezután következhet. Szóval nyelvtanilag egy igazi szovjet “gyöngyszemmel” állunk szemben: a korai szovjet időszakban terjedt el az, hogy két (vagy több) szóból összevonással (esetenként rövidítést is alkalmazva) egyet csinálnak (lsd. szóösszetétel vagy összetett szó). A szpecnaz (oroszul: cпецназ) két szó rövidítéseiből jött létre: az egyik a ‘szpec’, a másik a ‘naz’ (oroszul: ‘спец’ és ‘наз’), melyek a ‘специалный’ és a ‘назначения’ szavakat rövidítései (magyarul: ‘különleges’ és ‘cél/rendeltetés’). A szpecnaz tehát a ‘különleges rendeltetés’ rövidítése, de általában ‘különleges rendeltetésű csapatok’-ként használják (‘Войска специального назначения’). A szpecnazt magyarul nagyjából “külrend”-nek fordíthatnánk, de ennek semmi értelme: a szpecnazon nincs mit fordítani. (Megjegyzendő még, hogy a cпецназ helyes magyar átírása az, ahogy cikkünkben is látható: a “spetznaz” ennek az angol nyelvű megfelelője.) Nos, ez eddig egyszerű – de a bajok csak most kezdődnek… (Egyébiránt a szó egészen pontos kiejtése a “szpecnáz”.)
Szokták volt mondani, hogy nyáron “uborkaszezon” van – és ezalatt nem az éppen aktuális németországi hasmenéses járványra gondolnak, hanem a “témaszegény” időszakra. A dolog nem teljesen alaptalan: ilyenkor aki teheti, szabadságra megy és a magas hőmérséklet a dolgozók agyműködésének sem igazán kedvez. Mivel az utóbbi jelenség jelen poszt írójánál fokozottan jelentkezik, így ez a kis bevezető mindenképpen kellett ahhoz, hogy megértsük, miért lett olyan ez a poszt, amilyen…
1986. április 26. eseményei azok számára is ismertek, akik akkor még nem is éltek. Nem is csoda: az emberiségre kevés dolog tett olyan mély benyomást, mint amikor néhányan – részben eszement felelőtlenségből – majdnem atomtemetővé változtatták fél Európát. (Rosszabb esetben minimum.) Nem rajtuk múlt, hogy ez végül nem így történt: jelen írásunkkal azoknak kívánunk emléket állítani, akik a saját életüket adták vagy kockáztatták azért, hogy mi most ne egy ólomkoporsóban legyünk eltemetve…
A Kerozingőzös Egyesület Facebook oldalán nemrég egy (pontosabban két) videó kapcsán szóba került az az időszak, amikor a magyar haderőben (akkor történetesen éppen Néphadseregnek hívták) kicsit több, mint 15 darab harckocsi volt. Ez egy repülős oldal, ezért nem szeretném leírni, hogy ezzel egyidejűleg pedig hány repülőgép, mert többen is gutaütést kapnának – engem is beleértve. Más világ volt, persze, de most éppen a ló másik oldalán vagyunk… A bejegyzés itt folytatódik »
Cikksorozatunk bevezető részében rávilágítottunk arra, hogy hogyan is áll a helyzet jelenleg Oroszországban és ennek mi volt az előzménye, úgyhogy itt az ideje, hogy rátérjünk a lényegre, az Orosz Légierő repülőeszközeire – rengeteg képpel és videóval fűszerezve a témát. Azoknak, akik behatóan foglalkoznak a dologgal, feltehetően semmi újat nem fogunk tudni mondani vagy mutatni – de ők vannak kevesebben és a poszt gyakorlatilag nem is nekik szól, hanem a téma iránt érdeklődő többségnek. Ezzel együtt is reméljük, hogy sikerül a VVSz-t – a lehetőségekhez mérten – a lehető legjobban bemutatni. Sajnos az oroszok nem szenvednek krónikus közlékenységben, így a helyzetünk egyáltalán nem volt könnyű…