És eljött az idő, amikor gyakorlatilag vegetál az európai légiközlekedés. Legalábbis felnézve a tiszta égre akár órák telnek el anélkül, hogy (az üvegtesti homályon kívül) egyetlen átrepülőt is megpillantanánk ott, ahol korábban ötpercenként karcoltak fehér csíkokat a kék égboltra valamelyik közel-keleti olajnagyhatalom légitársaságának szélestörzsű gépei. Miután sem szpotterkedésre, sem átrepülők távcsövezésére nem lehet kihasználni az extra szabadidőt, amit a járványhelyzet teremtett, muszáj a talonba nézni, úgymond mi az ami némi pótlékot jelenthet ezekben az időkben.
A tavalyi dátumhoz képest egy hónappal korábban, augusztus első hétvégéjén gyűlhettek össze a szlovák és a környékbeli repülésrajongók a Slovakian International Air Fest (SIAF) rendezvénynek helyt adó Szliács légibázison. Magyar szempontból az egyik legfontosabb változás az előző évekhez képest a Magyar Honvédség dinamikus részvétele. A Kerozingőzös Portálon egy képes beszámolóban próbáljuk összefoglalni a leglátványosabb produkciókat. Vigyázat, helyenként mélyre mártózunk a szubjektív véleménynyilvánítás mocsarában!
Időnként parázs viták folynak a repülésrajongók közt arról, hogy helyénvaló-e tapsolni repülőgépen ülve a földetérést követően. A nemrég a pro és kontra érvekkel egymásra tüzelő hozzászólók vélemény-állóháborúját figyelve született meg ezen cikk alapgondolata: miért is tapsolunk leszálláskor? Ha erre a kérdésre sikerül magyarázatot találni, akkor az már egy lépés a jelenség helyes megítélése felé.
2018-ban középpontban a 170 éves magyar honvédség, és a 100 esztendős múltra visszatekintő légierő haderőnem története. A kerek évfordulók kapcsán a Magyar Honvédség büszkén emlékezik az elmúlt időkre, a haza évtizedeken és politikai rendszereken átívelő fegyveres védelmére. Az ünnepi rendezvénysorozatba a MH Pápa Bázisrepülőtéren pillantottunk bele. A bejegyzés itt folytatódik »
Már-már hagyomány, hogy minden évben májusban, hajnali 5 körül a schwechat-i repülőtér kerítése mentén megjelenik két-három teleobjektíves DSLR a beléjük kapaszkodó álmos, de izgatott, és optimista operátoraikkal. Alig néhány perce kúszott még csak fel a Nap a horizont fölé, a finomhangolt technika számára a fények máris elegendőek a fotózáshoz, és egymás után sorolnak be a leszálláshoz a kora reggel érkező repülőgépek.
A tavalyi év piszkozatai közt kutakodva akadtam rá az üres posztra, amely a kassai repülőklub júniusi repülőnapjáról szólhatott volna, már ha elkészül. Eldöntöttem, hogy el fog, megosztom a látottakat, mert egészen színvonalas repülőműsort csodálhatott meg az a néhány száz ember, aki kilátogatott a repülőtérre. És egyébként is tél van, repülőnapokban szűkös hónapokat élünk, így időszerű visszatekinteni a nyár eseményeire.
Átgondoltan pakol az ember, ha egy 55×40×23 centiméteres táska jelenti számára az otthont 5 napon át. A “Férj bele!” játék részvevői több fordulón át küzdenek a bennmaradásért, miközben a szeretett ruhadarabok és az utazáshoz hasznos holmik esnek áldozatául a fotózási mániának. Újfent. Méretes, ám a fotós hátizsák megbecsült lakója a Canon 70-200 F4 USM L objektív. Közel álltam ahhoz, hogy ezúttal megfosszam az utazás élményétől, ám az elmúlt évek világjárása során olyannyira a társammá vált, hogy képtelen voltam otthon hagyni. Bár nem kifejezetten repülőgépfotózási céllal indultam 5 napra Milánóba, mégis sikerült spotterélményekkel zárni a 2017-es évet. A bejegyzés itt folytatódik »