Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Az előző évben számos képriportot és azokhoz kapcsolódó információt osztottunk meg Veletek. Reméljük az idei évben is sok lehetőségünk lesz majd arra, hogy érdekes témákat mutassunk be a repülés világából. A teljesség igénye nélkül – egy rövid összeállítást készítettünk a legemlékezetesebb pillanatokból, avagy 2011. Kerozingőzös szemmel… A bejegyzés itt folytatódik »

2000. augusztusában végleg befejeződött a MiG-21-es pályafutása a Magyar Légierőben. 1961-óta generációk számára jelentette a katonai repülés csúcsát a típus. Pilóták, műszakiak, sorkatonák százainak munkája tette lehetővé, hogy a deltaszárnyú a levegőbe emelkedhessen. Két volt sorszerelő Csillag László (Nyegle) és Nagy Lajos (Lala) visszaemlékezései alapján megismerhettük, hogy milyen volt dolgozni a gépeken. Ők most 38 év után ismét beléptek  az egykori MiG fészek kapuján az MH Pápa Bázisrepülőtéren. A bejegyzés itt folytatódik »

A Flying Bulls főhadiszállásán – a salzburgi repülőtéren – jártunk, ahol megtekintettük a Hangar 7 és Hangar 8 által rejtett különlegességeket. Az energiaital gyártó számára kézenfekvő megoldás volt a repülés szponzorálása, ennek köszönhetően számos muzeális értékű repülőgép és helikopter emelkedhetett ismét a levegőbe. A flotta gépei a repülőnapok, RedBull AirRace versenyek egyik fő látványosságát jelentik. Fényképes beszámolónkkal kalauzolunk el most mindenkit az igazi csemegének számító ritkaságok között. A bejegyzés itt folytatódik »

Nem sokkal ebéd után kezdődött az őrület. Én dél körül végeztem a Hungaroringen, a MOK vezetéstechnikai tréninget egyeztettem. Füredről hívtak, hogy valamilyen bizonytalan eredetű esemény történt a közelben, személyi sérülésről nem tudnak, de olyan “furcsa infók vannak a rádióban”. Gyanús lett a dolog, kéklámpa fel, irány Budaörs, TETRA közelbe, telefon mellé, valami volt a levegőben… A bejegyzés itt folytatódik »

Nagyszerű hír, hogy 2012 nyarán megújul a 2021-es lajstromszámú, Taszáron szolgált, majd pályafutását Pápán befejező MiG-21-es repülőgép! Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület elnöke Simon Róbert Sándor megkeresésünkre elmondta, hogy az idén Pápán megrendezett MiG-23-as avató után nagyon sok rajongó és támogató kereste meg, hogy próbáljanak megmenteni egy 21-est is. A bejegyzés itt folytatódik »

Szeptember elején látott napvilágot a hír, hogy a Honvédelmi Minisztérium bizottságot állított fel, amelynek célja az amerikai féltől beszerzendő használt UH-1N típusú szállítóhelikopterek rendszeresítésének lehetőségét megvizsgálni. Tekintsük át azokat a tényeket, amelyeket a “magyar Huey” ügyben jelenleg tudni lehet. Sajnos számos téves információ és találgatás látott napvilágot az ügyben, így megpróbáljuk tisztázni ezeket is. A bejegyzés itt folytatódik »

Joggal merül fel a kérdés mindenkiben, hogy kicsoda az a Vitalij V. Kuzmin? Neve alapján netán híres szovjet/orosz pilóta? Nem valószínű, mert akkor már hallottunk volna róla. Híres hadvezér? Ugyanígy. Nos, nem kívánok senkit halálra gyötörni, elárulom: egy fotós, nem több, nem kevesebb. Ami különlegessé teszi, az az, hogy Oroszországban minden valamire való kiállításon és egyéb eseményen megjelenik, ahol haditechnikai jellegű a téma. Aztán – minő meglepetés – fényképez. A kézifegyverektől a harcjárműveken és repülőeszközökön át a hadihajókig. A különféle egységek bemutatóit és gyakorlatait sem hagyja ki. Szóval sokat fotózik. És jól. Illetve – de ezt már csak mellékesen jegyzem meg – ha a hostessek között is lát valami érdekesebbet, nem hagyja ki: lefotózza (még mielőtt valaki félreérti).

A bejegyzés itt folytatódik »

A hidegháború a közismert rutin szerint zajlott: mindenki tette a dolgát, a nyugatiak és a szovjetek is. Utóbbiak különösen jónak bizonyultak a HUMINT (human intelligence, emberi hírszerzés), míg az amerikaiak az ELINT (electronic /signal/ intelligence, elektronikai hírszerzés) területén. Egyik sem volt sétagalopp, de az amerikaiak többet kockáztattak: a szovjetek ujjai felettébb tudtak viszketni az elsütőbillentyűkön. Az ELINT-nek volt ugyanis némi hátránya: esetenként túl közel kellett menni a szovjet fegyverekhez ahhoz, hogy értékelhető információkhoz jussanak. Ehhez képest egy szovjet hírszerző “csak” az amerikai börtönt kockáztatta, ami a szovjet viszonyokhoz képest akár előrelépésként is felfogható volt. Az ELINT intézésének számos módja volt, minket most a repülőgépes megoldás érdekel, beleértve a fotófelderítést is – mint az a címből is sejthető.

A bejegyzés itt folytatódik »

2011. augusztus 25-én két új szerzeménnyel lett gazdagabb a Magyar Légierő helikopter flottája. Finnország felajánlása alapján két Mi-8 típusú szállító-helikopter érkezett az MH Pápa Bázisrepülőtérre szétszerelt állapotban egy An-124 Ruszlan fedélzetén. Az értékes szállítmány érkezése kapcsán most szemügyre vehetjük az Antonov tervezőiroda gigászi gyöngyszemének pápai leszállását. A bejegyzés itt folytatódik »

Hosszas bevezető helyett azonnal átadnánk a szót Fehér Balázsnak, FB-oldalunk aktív kommentelőjének és a Kerozingőzös Portál (immáron) vendégszerzőjének.

Szolgálati közlemény: a vodka nincs elfelejtve! :)

A bejegyzés itt folytatódik »