A lengyel hatóságok nyilvánosságra hozták kedden a Lech Kaczynski államfőt szállító repülőgép pilótafülkéjében készült hangfelvétel átiratát, mely az áprilisi oroszországi katasztrófát megelőző 40 percben elhangzott beszélgetések alapján készült.!–more–>
A szövegből kitűnik: a fedélzeti automatika az utolsó percben legalább tucatszor figyelmeztette a pilótákat arra, hogy növeljék a repülési magasságot, mert a gép közel került a talajhoz.
A lengyel állami légiesemény vizsgálati bizottság vezetője, Edmund Klich megerősítette, hogy az elnöki gép pusztulásának oka a lengyel légierő pilótáinak repülőgép vezetési hibája volt. “Ők figyelmen kívül hagyták a gép automatikájának összes figyelmeztetését a veszélyekről és rendkívüli kockázatba mentek bele. Miért? Mert így voltak kiképezve.” Klich szavai szerint a műszerek folyamatosan tájékoztatták a pilótákat, hogy ők milyen magasságon vannak, azonban a pilóták folytatták a süllyedés és még a “föld előtted” bemondásra sem reagáltak.
Forrás Interia.pl
Molnár László
A napok óta szakadó eső és a viharos szél sem zavarja Magyarország legnagyobb légikikötőjének forgalmát. Az elmúlt hatvan évben Ferihegyen felgyülemlett tudásnak nagy hasznát veszik ezekben a kritikus napokban a szakemberek. A bejegyzés itt folytatódik »
30 évvel ezelőtt, 1980. május 26-án indult útnak az Interkozmosz program keretében az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan. A nyugállományú dandártábornok az űrhajózástól élete későbbi szakaszaiban sem szakadt el, de álma, a második űrutazás már nem valósulhatott meg.
Az Interkozmosz program keretében vált lehetővé, hogy a tagországok (köztük Magyarország) egy képviselője is eljusson a világűrbe. A jelölteket a már sokrétű szűrésen, kiképzésen átesett berepülő pilóták közül válogatták, végül Farkas Bertalan és Magyari Béla utazhatott a felkészülésre a Moszkvától negyven kilométerre fekvő Csillagvárosba. Kettejük közül a választás már 1978-ban Farkas Bertalanra esett, de biztonsági okokból mindkettejüket kiképezték. A bejegyzés itt folytatódik »
Május 30-án vasárnap az Europairventure harmadik napján, várhatóan több mint száz repülőgép fog tisztelegni a 100 éves magyar repülés előtt egy csillagtúrával. A gépek a kalocsai repülőtérről indulnak, Paksot megkerülve az új M6-os vonalán repülnek tovább. Majd Szekszárd, Őcsény, Hajós érintésével térnek vissza Kalocsára. A bejegyzés itt folytatódik »
A lengyel légierő főparancsnoka a pilótafülkében tartózkodott Lech Kaczynski államfő repülőgépének április 10-én bekövetkezett szmolenszki katasztrófájakor – erősítette meg a vizsgáló bizottság lengyel tagja. A bejegyzés itt folytatódik »
„Azért a víz az Úr” Petőfi szavait idézve a természet ismét megmutatta rettenetes erejét Borsod Megyében. A bejegyzés itt folytatódik »
Az Izland felől Európa felé tartó vulkáni hamufelhő miatt hétfőn eddig 3 Budapestről induló járatot töröltek a légitársaságok.
A Brit-szigetek, valamint a Benelux-államok fölött úszó hamufelhő miatt reggel zárva volt a London Gatwick, illetve a London Luton repülőtér, Heathrow pedig csökkentett kapacitással üzemelt. A bejegyzés itt folytatódik »
A téli menetrend kezdetétől 5 év szünet után újraindítja Budapesti járatait a KLM – Royal Dutch Airlines Amszterdamból. 2010. október 31-től a KLM napi 3 járatot üzemeltet majd Budapest Ferihegy és Amszterdam Schiphol repülőtere között. A bejegyzés itt folytatódik »
A Malév egy éve, a gazdasági világválság forgalomcsökkentő hatásaira reagálva vezette be új kereskedelmi stratégiáját, amely gyökeres változást hozott a légitársaság értékesítési és marketing tevékenységében, valamint törzsutas programjában. A Malév amellett, hogy a kereskedelmi terület sikeres átszervezésnek köszönhetően jelentősen csökkentette költségeit, Európában is kivételesen magas forgalomnövekedést produkált az iparág egyik legnehezebbnek számító időszakában. Az új kereskedelmi stratégia bevezetése – 2009 áprilisa – óta 10%-kal nőtt a légitársaság utasforgalma, 6% ponttal a járatok telítettsége és 2 százalékponttal piaci részesedése. A bejegyzés itt folytatódik »
Az “Oroszország Helikopterei” holdingnál már zajlik az új, 5. generációs harci helikopterek tervezése – számolt be róla az Interfax hírügynökségnek a holding vezetője, Andrej Sibitov. A Mil tervezőiroda egy, a Kamov két elképzelésen munkálkodik, utóbbiak közül az egyik koaxiális elrendezésű, a másik hagyományos. Sajnos a holding vezetője ennél bővebb érdemi információval nem szolgált a munkálatokról vagy a helikopterek várható képességeiről. A fejlesztés várhatóan 5-8 évet vesz igénybe, de vélhetően nem tévedünk túl nagyot, ha a fejlesztések elhúzódására számítunk.
Forrás: lenta.ru
Kép: zvezda.org.ru