Szokták volt mondani, hogy nyáron “uborkaszezon” van – és ezalatt nem az éppen aktuális németországi hasmenéses járványra gondolnak, hanem a “témaszegény” időszakra. A dolog nem teljesen alaptalan: ilyenkor aki teheti, szabadságra megy és a magas hőmérséklet a dolgozók agyműködésének sem igazán kedvez. Mivel az utóbbi jelenség jelen poszt írójánál fokozottan jelentkezik, így ez a kis bevezető mindenképpen kellett ahhoz, hogy megértsük, miért lett olyan ez a poszt, amilyen…
Ha valaki vonzódik a repüléshez, de nem fenyegeti az a veszély, hogy pilóta legyen belőle vagy gyakran ülhessen repülőgépre, könnyen talál magának “pótszert” a kínzó vágyra: vesz egy számítógépet és egy repülőszimulátor szoftvert – a választék bőséges. Tegyük fel, hogy valamilyen megfontolásból a Microsoft Flight Simulator mellett dönt – végtére is jó pár érv szól mellette: nagyon jól el fog tudni vele szórakozni, ha a civil repülés kielégíti az igényeit, de ha a katonai is érdekli, kénytelen lesz más szoftverbe is beruházni. Igazam van vagy igazam van? Volt…
“Kedves utasaink, itt az utaskísérő beszél. Van Önök között valaki, aki képes vezetni a Boeing 737 NG típusú repülőgépet?” Azt hiszem, sokunk gyermekkori álma ez a mondat, míg számos utastársunknak rémálma. Mi történik, ha út közben rosszul lesz a személyzet, ha egy hétköznapi utasnak kell besegítenie, esetleg letennie a gépet? Többek között erre is kerestük a választ a HighFly Aviation szimulátor központjában.
A cím hallatán talán felmerült a repülési szakmai körökben, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről menetrend szerinti járatok indulnak az angol városba. A helyzet sajnos nem ez volt, de egy napon úgy érezhettük, mintha megnyílt volna a légihíd a két város között. Városunk labdarúgócsapata fennállása óta először jutott be Európa legjobbjai közé, a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A csapat rendszeresen veszi igénybe idegenbeli utazásaihoz a repülőteret, és nem volt ez másként azon a nevezetes szeptemberi napon sem. A bejegyzés itt folytatódik »