A Kerozingőzös Egyesület Facebook oldalán nemrég egy (pontosabban két) videó kapcsán szóba került az az időszak, amikor a magyar haderőben (akkor történetesen éppen Néphadseregnek hívták) kicsit több, mint 15 darab harckocsi volt. Ez egy repülős oldal, ezért nem szeretném leírni, hogy ezzel egyidejűleg pedig hány repülőgép, mert többen is gutaütést kapnának – engem is beleértve. Más világ volt, persze, de most éppen a ló másik oldalán vagyunk… A bejegyzés itt folytatódik »
A katonai repülést kedvelők számára jó hírrel szolgálhatunk, ugyanis a könyvesboltokba került Vándor Károly: Légierő társbérletben c. könyvének II. kötete. A Szovjet Légierő magyarországi és ausztriai történetét feldolgozó mű első része tavaly elsöprő sikert aratott. A most megjelenő második kötet még mélyebben mutatja be számunkra a szovjet repülőalakulatok múltját. Megdöbbentő, érdekes információkból és képekből ezúttal sincs hiány. A továbbiakban röviden bemutatjuk a könyvet Kerozingőzös szemmel… A bejegyzés itt folytatódik »
A katonai repülést kedvelők körében a tavalyi év egyik legizgalmasabb könyvcsemegéje Vándor Károly Légierő társbérletben c. könyve volt. Hiánypótló mű született, hiszen a Szovjet Légierő hazai tevékenységéről, működéséről, technikai eszközeiről eddig nem találhattunk ilyen mennyiségben és mélységben információkat! Idén sem maradunk újdonság nélkül, mivel október 28-én lesz a Légierő társbérletben második kötetének hivatalos megjelenésének dátuma. Egy kis ízelítő a tartalomból… A bejegyzés itt folytatódik »
A Szovjetunió (SZU) felbomlása előtti időszak feszült fegyverkezési versenyét röviden csak Hidegháborúként említik a történelem könyvek, amelynek kritikus tényezője volt az USA és a SZU atomfegyverekkel kapcsolatos stratégiája. Magyarország a Varsói Szerződés tagjaként részese volt annak a szovjet katonai befolyásnak, amelynek következményeként sor került atomfegyverek tárolására az ország terültén és ez ma már tényként kezelhető, korábbi CIA dokumentumok is ezt erősítik … A bejegyzés itt folytatódik »