Ha valaki vonzódik a repüléshez, de nem fenyegeti az a veszély, hogy pilóta legyen belőle vagy gyakran ülhessen repülőgépre, könnyen talál magának “pótszert” a kínzó vágyra: vesz egy számítógépet és egy repülőszimulátor szoftvert – a választék bőséges. Tegyük fel, hogy valamilyen megfontolásból a Microsoft Flight Simulator mellett dönt – végtére is jó pár érv szól mellette: nagyon jól el fog tudni vele szórakozni, ha a civil repülés kielégíti az igényeit, de ha a katonai is érdekli, kénytelen lesz más szoftverbe is beruházni. Igazam van vagy igazam van? Volt…
2010. augusztus 7-8… A katonai repülést kedvelők körében biztos, hogy be volt karikázva ez a dátum a naptárban. A kecskeméti nemzetközi repülőnap Közép-Európa legrangosabb légi bemutatójává nőtte ki magát az elmúlt években, így idén is változatos program várta az érdeklődőket. A rendezvény apropójaként az szolgált, hogy idén ünnepeljük a magyar katonai repülés 100. évfordulóját. Üröm az örömben, hogy a MiG-29-est nagy valószínűséggel most láthatta utoljára a közönség. A szombati napra mi is kilátogattunk és egy képriporttal mutatjuk most be a statikus programot… A bejegyzés itt folytatódik »
Lencsevégen sorozatunk e rendhagyó részében az egyik legszebb görög szigetet vizsgáljuk meg, természetesen főleg spotter szemszögből. A fantasztikus látványon, a jellegzetes kék tetős templomokon, az ízes görög konyhán és különleges borokon kívül vajon mire számíthat a kerozingőztől fűtött nyaraló a szigeten? Bizony nagy meglepetésekre.
Hihetetlen, de az internet és űr technológia fejlődésével, valamint a szabad információáramlásnak köszönhetően, ma olyan műholdképeket böngészhetünk, amiért 50 évvel ezelőtt még katonai gépeket is képesek voltak lelőni, csak hogy megakadályozzák a fényképek elkészítését. Ha kíváncsiak vagyunk érdekesebbnél érdekesebb objektumokra, elég csak elindítanunk a Google Earth programot. Néhány ajánlat és kommentár a böngészéshez… A bejegyzés itt folytatódik »
A minap egy kedves kollégám egy nagyon érdekes eseményre hívta fel a figyelmemet , amely a Kecskeméten megrendezett Load Diffuser 2010 hadgyakorlathoz kötődik. A gyakorlatról számos hivatalos hírrel találkozhattunk az interneten, az esemény természetesen vonzotta a hazai és külföldi spottereket is. Meglepetésekből nem volt hiány… A bejegyzés itt folytatódik »
Ha egyszer olyan társaságba keveredünk, ahol többen foglalkoznak repüléssel, akkor biztosra vehető, hogy előbb vagy utóbb előkerülnek jobbnál jobb sztorik, amelyek a repüléshez köthetőek. Egy biztos ezeknek a történeteknek a valóságalapja néha gyenge lábakon áll, tartalmuk meghökkentő, néha humoros, már már inkább legenda kategóriába illő. Ebben a cikkben megpróbálok néhány érdekes történetet összegyűjteni… az első mítosz a pápai reptérhez kapcsolódik….
Nem egy szokványos cockpit-view, az egyszer biztos. Érdemes végignézni, egészen különleges hangulata van!