Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

Ha valaki vonzódik a repüléshez, de nem fenyegeti az a veszély, hogy pilóta legyen belőle vagy gyakran ülhessen repülőgépre, könnyen talál magának “pótszert” a kínzó vágyra: vesz egy számítógépet és egy repülőszimulátor szoftvert – a választék bőséges. Tegyük fel, hogy valamilyen megfontolásból a Microsoft Flight Simulator mellett dönt – végtére is jó pár érv szól mellette: nagyon jól el fog tudni vele szórakozni, ha a civil repülés kielégíti az igényeit, de ha a katonai is érdekli, kénytelen lesz más szoftverbe is beruházni. Igazam van vagy igazam van? Volt…

A bejegyzés itt folytatódik »

Jó dolog az FS és az X-Plane is, de vitathatatlan érdemeik mellett komoly hiányosságokkal is küszködnek: példának okáért a magyarországi repterek döntő többsége vagy nem létezik, vagy egyetlen betoncsíkból áll mindkét játékban. ‘As real as it gets’, mi?!

A bejegyzés itt folytatódik »

Ebben a részben kicsit belemerülünk a program felépítésébe, a fájlok, könyvtárak szerkezetébe. Megnézzük mik a lehetőségek, miért is olyan könnyű fejleszteni X-Plane alá. A cikk egy kicsit “kockább” hangvételű, mint az előző volt. Sok olyan dolog van, amit elsőre lehet, hogy nehéz lesz megemészteni, de aki kicsit szeretne belekóstolni, jó kiinduló alap lehet, hogy kapjon egy alap rálátást az X-Plane felépítésére. A bejegyzés itt folytatódik »

Sokan kérdezik, hogy mi a különbség az FS széria és az X-Plane közt. Nagyjából az a válaszom szokott lenni, hogy az ami a Windows és a Linux közt. Az egyik egy készen összerakott valami, nagyközönségnek, a nagybetűs felhasználóknak. A másik inkább kicsit a vállalkozóbb szelleműeknek ajánlott: kicsit “hekkelős”, “hozzányúlkálós”. Az FS után egyértelműen furcsa, kusza, összevissza. Így van ezzel minden kezdő Linux felhasználó is: belé ivódott a sok-sok Windows-os korlát, kerülőút és fel sem merül benne hogy létezik egyszerűbb, rövidebb, kényelmesebb út. Egyszerűen hozzá van szokva a Windows-hoz és kész.

A bejegyzés itt folytatódik »

Ha esetleg valaki ihletet kapott volna arra a MiG-31-esről szóló bejegyzések alapján, hogy kipróbálja a gépet, akkor – némi pénzmag birtokában – ezt gond nélkül megteheti ITT.

De ha ezt inkább otthon, a saját kezébe véve az irányítást szeretné megtenni, akkor túl jó hírekkel nem szolgálhatok, csak egy biztató jellel: egy bizonyos Alexandr Jarcev (Александр Ярцев) készített hihetetlenül kiváló minőségű 3d modellt a gépről.

A bejegyzés itt folytatódik »

Szimulátorok terén a jelenlegi helyzet az, hogy tulajdonképpen (egy-két kivételtől eltekintve) az aktuális szoftverek felett kissé eljárt az idő, pedig ezek vagy “felturbózott” változataik elég népszerűek napjainkban is. Ez még az FSX-re is igaz, lévén túl sok újat nem tud az FS2004-hez képest – de annak is komoly ára van. Felmerül hát a kérdés, hogy milyen legyen a jövő szimulátora?

A bejegyzés itt folytatódik »

Aki Flight Simulatorral repül, az valószínűleg már megtapasztalta, milyen érzés az, amikor egy várva-várt kiegészítő a játékhoz kisebb-nagyobb mértékben csalódást okoz. Most ismerkedjünk meg azzal a kiegészítővel, amelyiknél ez a veszély garantáltan nem fenyeget – lévén paywareről van szó, illő is, hogy így legyen.

A bejegyzés itt folytatódik »

A magyar katonai repülés rajongói számára az egyik legendás típus a MiG-21 Fishbed. Ha valaki még a Microsoft Flight Simulator 2004 programjának is rajongója, akkor nyilván nagy örömére szolgál, hogy több MiG-21 változat is készült a játékhoz. Egy részükért fizetni kell, a többi ingyenes – minőségük pedig elég jó, ráadásul teljesen független attól, hogy pénzért vagy egy kattintásért juthat hozzá a virtuális pilóta.

A bejegyzés itt folytatódik »

Bizonyára sokak számára ismerősen cseng a LockOn repülő szimulátor neve. A program már évekkel ezelőtt megjelent. Sikerességét bizonyítja, hogy számos internetes közösség használta keretprogramként, valamint a program segítségével valódi vadászpilóták részvételével szerveztek virtuális légi harc bajnokságot. A népszerűséghez hozzájárult a játék realisztikus repülési és ábrázolási modellje, valamint a repülhető típusok széles választéka (MIG-29, SZU-25, SZU-27, SZU-33, F-15C, A-10) Egy kis nosztalgiázás kedvéért a héten én is levettem a polcról a játékot… A bejegyzés itt folytatódik »