Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

A Magyar Légierőben alkalmazott repülőeszközök száma a 90-es évek eleje óta töretlenül csökkenő (zuhanó) tendenciát mutat. Ez a folyamat sajnos nagyon úgy tűnik, hogy nem zárult le még. A folyamatos leépítésnek köszönhetően alapvető képességek tűntek el a légierő fegyvertárából. Az elmúlt 20 évet értékelve, kijelenthető hogy a légierővel kapcsolatos stratégia hiánya miatt mára a működési minimum szélére – bizonyos területeken az alá – sodorta a “haderőnemet”.  Számos típus pótlás nélküli kivonása irracionális döntéseknek volt az eredménye, amely maga után vonta a védelmi képességek csökkenését és az értéket képviselő technika elherdálását is. A bejegyzés itt folytatódik »

Ha valaki vonzódik a repüléshez, de nem fenyegeti az a veszély, hogy pilóta legyen belőle vagy gyakran ülhessen repülőgépre, könnyen talál magának “pótszert” a kínzó vágyra: vesz egy számítógépet és egy repülőszimulátor szoftvert – a választék bőséges. Tegyük fel, hogy valamilyen megfontolásból a Microsoft Flight Simulator mellett dönt – végtére is jó pár érv szól mellette: nagyon jól el fog tudni vele szórakozni, ha a civil repülés kielégíti az igényeit, de ha a katonai is érdekli, kénytelen lesz más szoftverbe is beruházni. Igazam van vagy igazam van? Volt…

A bejegyzés itt folytatódik »

Iceman, 2010. december 7. Katonai 43 hozzászólás »

Ma hajtotta végre az utolsó kiképzési repülését a MiG-29-es a Magyar Légierőben. Az év végéig még keszit adnak a gépekkel, majd végleg eltűnnek a magyar égboltról… A bejegyzés itt folytatódik »

A közelmúltban számos hazai internetes híroldal foglalkozott a földközeli katonai légi folyosókkal, ahol nagy sebességű repüléseket hajtanának végre a légierő gépei. A téma nem új a repülésben jártasabbak számára, már egy 2007-ben született rendelet elvi lehetőséget biztosít az úgynevezett katonai légi folyosók (MAC-Military Air Corridor) létrehozására. A folyosók kijelöléséhez számos szakmai problémát kell megoldani. Borítékolható, hogy társadalmi és zöld szervezetek se fogják tétlenül nézni az eseményeket, ahogy az már csak lenni szokott. A bejegyzés itt folytatódik »

Képriportunk záró részében bemutatjuk a légi program eddig kimaradt részeit. Debütált a levegőben a Csőrike II névre hallgató speciális festésű Mi-24-esünk, kijelenthetjük, hogy ez az eddigi legjobb különleges festésű forgószárnyas. Új elemként képességbemutatót is láthattunk a Magyar Légierőtől, ennek kapcsán a gyakorlatban is megismerkedhettünk a légierő néhány alap feladatával. Természetesen a külföldi szereplőket se felejtettük ki, kiváló bemutatókból nem volt hiány… A bejegyzés itt folytatódik »

Csillag László barátunk ezúttal kis kitérőt tesz a pápai repülőtérről Kecskemétre az 1975. évi díszszemle felkészülésének helyszínére. Megismerhetjük, hogyan viszonyult akkoriban a hajózó állomány a sorállományú katonákhoz. A sikeres végrehajtás után újra visszatérünk Pápához, ahol megkezdődik a felkészülés a Sztrelba-75. elnevezésű  Varsói Szerződés szintű hadgyakorlatra. A bejegyzés itt folytatódik »

A kötelékrepülés kedvelőinek  nem lehetett panasza idén  a kecskeméti repülőnap felhozatalára. A repülőnap rendszeres résztvevői (Frecce Tricolori, Turkish Stars) mellett megcsodálható volt a lengyel Red & White Iskra Team, a svájci Patrouille Suisse, valamint a horvát Wings Of Storm formáció repülése. Sajnálatos módon a szombati napon a Breitling Team bemutatója elmaradt. A szombati kötelék bemutatókról egy képriportot tekinthettek meg a folytatásban… A bejegyzés itt folytatódik »

2010. augusztus 7-8… A katonai repülést kedvelők körében biztos, hogy be volt karikázva ez a dátum a naptárban. A kecskeméti nemzetközi repülőnap Közép-Európa legrangosabb légi bemutatójává nőtte ki magát az elmúlt években, így idén is változatos program várta az érdeklődőket. A rendezvény apropójaként az szolgált, hogy idén ünnepeljük a magyar katonai repülés 100. évfordulóját. Üröm az örömben, hogy a MiG-29-est nagy valószínűséggel most láthatta utoljára a közönség. A szombati napra mi is kilátogattunk és egy képriporttal mutatjuk most be a statikus programot… A bejegyzés itt folytatódik »

Mielőtt bárki egy alakulat bemutatására gondolna, le kell szögeznem, hogy más oldalról közelítjük meg a katonai repülés mindennapjait. Néhány érdekességet szeretnék bemutatni, ami talán segít betekintést engedni a katonai repterek életébe és a légi járművek repülésével kapcsolatos néhány sajátosságba. Mindezt tesszük teljesen legálisan, tehát nem igazi titkokról szól még ha első ránézésre annak is tűnnek majd… A bejegyzés itt folytatódik »

A közelgő kecskeméti repülőnap kapcsán  szeretnénk néhány hasznos tanáccsal ellátni az eseményre kilátogatókat. Aki még esetleg nem döntött a részvétel mellett, az meggyőzheti magát a várható felhozatallal. Ehhez nem kell mást tenni mint felkeresni a hivatalos weboldalt, ahol aktuális lista található a résztvevő országokról és eszközeikről. Ha megszületett a döntés akkor a  Ticketpro honlapján tájékozódhatunk a jegyvásárlás lehetőségeiről… A bejegyzés itt folytatódik »