Kerozingőzös Portál

Egy közösség a repülés szerelmeseinek. Hírek, információk a polgári és katonai repülés világából, naponta!

2000. augusztusában végleg befejeződött a MiG-21-es pályafutása a Magyar Légierőben. 1961-óta generációk számára jelentette a katonai repülés csúcsát a típus. Pilóták, műszakiak, sorkatonák százainak munkája tette lehetővé, hogy a deltaszárnyú a levegőbe emelkedhessen. Két volt sorszerelő Csillag László (Nyegle) és Nagy Lajos (Lala) visszaemlékezései alapján megismerhettük, hogy milyen volt dolgozni a gépeken. Ők most 38 év után ismét beléptek  az egykori MiG fészek kapuján az MH Pápa Bázisrepülőtéren. A bejegyzés itt folytatódik »

Nem sokkal ebéd után kezdődött az őrület. Én dél körül végeztem a Hungaroringen, a MOK vezetéstechnikai tréninget egyeztettem. Füredről hívtak, hogy valamilyen bizonytalan eredetű esemény történt a közelben, személyi sérülésről nem tudnak, de olyan “furcsa infók vannak a rádióban”. Gyanús lett a dolog, kéklámpa fel, irány Budaörs, TETRA közelbe, telefon mellé, valami volt a levegőben… A bejegyzés itt folytatódik »

Nagyszerű hír, hogy 2012 nyarán megújul a 2021-es lajstromszámú, Taszáron szolgált, majd pályafutását Pápán befejező MiG-21-es repülőgép! Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület elnöke Simon Róbert Sándor megkeresésünkre elmondta, hogy az idén Pápán megrendezett MiG-23-as avató után nagyon sok rajongó és támogató kereste meg, hogy próbáljanak megmenteni egy 21-est is. A bejegyzés itt folytatódik »

2011. augusztus 25-én két új szerzeménnyel lett gazdagabb a Magyar Légierő helikopter flottája. Finnország felajánlása alapján két Mi-8 típusú szállító-helikopter érkezett az MH Pápa Bázisrepülőtérre szétszerelt állapotban egy An-124 Ruszlan fedélzetén. Az értékes szállítmány érkezése kapcsán most szemügyre vehetjük az Antonov tervezőiroda gigászi gyöngyszemének pápai leszállását. A bejegyzés itt folytatódik »

Június 24-28. között egy maroknyi elszánt srác  Simon Robi vezetésével nekigyürkőzött és felújította Pápán a 08-as oldalszámú MiG-23 MF-et. Ez a gép lett  kiállítva  a reptér skanzenjében. Fantasztikusat  teljesítettek a fiuk, mert az idő nagyon „rátelepedett”  az öreg madár  gerincére és a szárnyaira. Öröm volt   nézni hogyan  alakul át óráról-órára a szakadt ruhája újra „báli szmokinggá”… A bejegyzés itt folytatódik »

Egy repülőtér hétköznapjaiban is megesik, hogy olykor váratlan – nem ritkán humoros – események történnek. Általában ezek a történetek mindig “kerítésen belül” maradnak – a repülésért rajongók nagy bánatára. Ezért most két érdekes, a valóságban is megtörtént eseményt elevenítünk fel, amelynek helyszíne a Győr-Pér Repülőtér. A bejegyzés itt folytatódik »

Az MH Pápa Bázisrepülőtéren testközelből is megismerkedtünk az Egyesült Államok légierejének C-130 J típusú szállító-repülőgépével. Érdekes összehasonlításra nyílt lehetőség, hiszen a Heavy Airlift Wing Globemaster -ei a Hercules mellett parkoltak. Bár két különböző kategóriát képviselnek, mégis számos területen fedik egymást a két típus képességei. Külön érdekesség, hogy a jó öreg “Herky” nem is annyira öreg, mivel a típus legújabb változatához volt szerencsénk, amely ráadásul egy nem mindennapi történetű alakulatban teljesít szolgálatot. A bejegyzés itt folytatódik »

Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesültet és a Pápai Honvéd Bajtársi Klub 2011. július 2-án rendezi meg 2011-es találkozóját Pápán. Az egész délutános programban lesz MiG-23-as avatás is. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! A bejegyzés itt folytatódik »

A Magyar Légierőben alkalmazott repülőeszközök száma a 90-es évek eleje óta töretlenül csökkenő (zuhanó) tendenciát mutat. Ez a folyamat sajnos nagyon úgy tűnik, hogy nem zárult le még. A folyamatos leépítésnek köszönhetően alapvető képességek tűntek el a légierő fegyvertárából. Az elmúlt 20 évet értékelve, kijelenthető hogy a légierővel kapcsolatos stratégia hiánya miatt mára a működési minimum szélére – bizonyos területeken az alá – sodorta a “haderőnemet”.  Számos típus pótlás nélküli kivonása irracionális döntéseknek volt az eredménye, amely maga után vonta a védelmi képességek csökkenését és az értéket képviselő technika elherdálását is. A bejegyzés itt folytatódik »

Ha valaki vonzódik a repüléshez, de nem fenyegeti az a veszély, hogy pilóta legyen belőle vagy gyakran ülhessen repülőgépre, könnyen talál magának “pótszert” a kínzó vágyra: vesz egy számítógépet és egy repülőszimulátor szoftvert – a választék bőséges. Tegyük fel, hogy valamilyen megfontolásból a Microsoft Flight Simulator mellett dönt – végtére is jó pár érv szól mellette: nagyon jól el fog tudni vele szórakozni, ha a civil repülés kielégíti az igényeit, de ha a katonai is érdekli, kénytelen lesz más szoftverbe is beruházni. Igazam van vagy igazam van? Volt…

A bejegyzés itt folytatódik »